Mintegy 2000 évvel ezelőtt, a szukkot ünnepének közeledtével zsidók tízezrei hagyták el otthonaikat Izrael földjén és azon túl, és indultak útnak Jeruzsálem felé. Ott egy monumentális és virágzó várossal találkoztak, és valószínűleg az egész Római Birodalom egyik legintenzívebb vallási élményében volt részük — írja a The Jerusalem Post.
Az ókori maradványok talán nem a legjobb eszközök arra, hogy pontosan meghatározzuk, mi történt egy nagyon konkrét és rövid idő alatt – például egy olyan hétnapos fesztiválon, amelynek jellemző parancsa, hogy ideiglenes bódét kell építeni, amelyben nincsen semmi maradandó.
A jeruzsálemi ásatások azonban a történelmi forrásokkal együtt grandiózus képet mutattak arról a fénykorról, amely közvetlenül azelőtt volt, hogy a várost és a templomot a rómaiak lerombolták volna.
„Amikor héberül zarándoklatról beszélünk, az aliyah al a-regel kifejezést használjuk, amely nem egyszerűen a zarándoklat fogalmát sugallja, hanem szó szerint a lábunkkal való felmászást jelzi” – mondta Dr. Guy Stiebel, a Tel Aviv-i Egyetem vezető oktatója.
„Az emberek szünetet tartottak a hétköznapi életben, elhagyták házaikat és Jeruzsálem felé indultak, amelyet a ma Dávid városának nevezett terület déli csücskénél található területen keresztül értek el” – tette hozzá.
A régészeti ásatások feltárták azt a kaput, amelyen a zarándokok átkeltek.
„A Siloáh-medencében tisztálkodtak meg, majd egyenesen felmentek a Templom-hegyre egy lépcsős utcán keresztül, amelyről korábban azt hitték, hogy Heródes király idején épült” – jegyezte meg Stiebel. „Most már tudjuk, hogy a projektet valójában Poncius Pilátus júdeai kormányzó alatt valósították meg. A kereszténység szemében rossz hírneve ellenére Jeruzsálem legimpozánsabb műemlékei közül néhányat ő építtetett”.
A Tórában szerepel a zsidóknak az a parancsolat, hogy peszáchkor, sávuotkor és szukkotkor menjenek fel Jeruzsálembe.
A zarándoklatot végző zsidókról szóló elbeszélések már a héber Biblia későbbi könyveiben is szerepelnek – mondta Dr. Jonatan Adler, az Ariel Egyetem vezető oktatója, az ősi rituális fürdők – vagy mikvaot – szakértője, ahol a zsidóknak a mindennapi életben és a templomlátogatás előtt is meg kellett mártózniuk, hogy megtisztuljanak.
„E szövegek alapján valószínűleg feltételezhetjük, hogy a zarándoklat valamilyen formája már az Első Templom időszakában is létezett”
– mondta, utalva a i.e. 1200 és i.e. 586 közötti időszakra, amikor a jeruzsálemi szentély állt, mielőtt a babilóniaiak lerombolták volna.
Az i. sz. első századra Titus Flavius Josephus római zsidó történész szerint emberek milliói vettek részt a zarándoklaton, és több tízezer áldozatot hoztak a szent templomba. A hellenisztikus zsidó filozófus, Alexandriai Philón szintén beszél erről az alkalomról művében.
Az útvonalat úgy tervezték meg, hogy az embereknek olyan élményt nyújtson, amit Stiebel „wow-effektusnak” nevezett, hasonlóan ahhoz, amit egy fenséges katedrális látogatója érez.
„Heródes idejében a Templom-hegy a római világ egyik legnagyobb vallási komplexumaként volt ismert”
– mondta.
A Siloáh-medence csak egy volt a sok nyilvános rituális fürdő közül, amelyeket a Templomhegyen vagy annak közelében tártak fel.
„Számításaim szerint mintegy 1000 mikvét találtunk az országban, és ezek nagy része – mintegy 200 – Jeruzsálemben vagy annak környékén található” – mondta Adler. „Nem szabad elfelejtenünk, hogy a zsidóknak nemcsak a zarándoklathoz, hanem a mindennapi életükben is meg kellett tisztulniuk. Ugyanakkor feltártunk néhány olyan nyilvános rituális fürdőt, amelyek a Jeruzsálembe vezető úton állnak, és amelyek nem kapcsolódnak semmilyen településhez vagy mezőgazdasági létesítményhez, és joggal feltételezhető, hogy ezeket a zarándokok használták a városba vezető úton”.” – mondta.
Adler szerint nehéz megmondani, hogy abban az időben milyen élményt jelentett a rituális fürdőben való megmártózás – amelyek némelyike elég nagy ahhoz, hogy feltételezzük, egyszerre több ember léphetett be.
„Nem tudunk arról, hogyan működött volna a nemek szétválasztása – ha egyáltalán működött volna -, és arról sem, hogy az emberek meztelenül vagy valamilyen ruhában mentek-e a vízbe” – mondta. „Másrészt azt sem tudjuk, hogy volt-e valamilyen különleges érzékenység a meztelenséggel kapcsolatban”.
A zarándoklaton mindenféle hátterű zsidók vettek részt.
„Bárki, társadalmi státuszától függetlenül csatlakozhatott, megmártózhatott a medencében, sétálhatott a Templom felé, miközben az élmény a város belsejében összegyűlt több tíz-, ha nem százezer emberrel ezen az útvonalon vált teljessé”
– tette hozzá Stiebel.
Bár nem maradtak fenn nyomai azoknak az ősi kunyhóknak, amelyeket azok a zsidók valószínűleg az ünnep megünneplésére építettek, a régészet más fontos bizonyítékokkal is szolgál a szukkoti ünnep központi szerepéről.
„A négy fajta növény szerepelt az első zsidó felkelés idején a rómaiak ellen lázadók által a rómaiak ellen vert érméken”
– mondta Adler.
Egy pálmafa néhány leveles ággal – valószínűleg a fűzfa és a mirtusz – és egy-két citrusféle összekötve jelenik meg a leleteken, amelyek szintén a szabadság és a rómaiakkal szembeni függetlenség szimbólumai voltak.
„Joggal gondolhatjuk, hogy a felkelők a négy növényt olyan szimbólumnak tekintették, amelyet bárki felismerhetett”
– mondta Adler.
