Bár kevés nemzetközi figyelem irányul az izraeli-libanoni határra, a kerítés közelében lakó izraeliek már 15 éve a következő háború árnyékában élnek.
Az izraeli-libanoni határ szabálya, hogy ha úgy tűnik éppen nem történik semmi, akkor is éppen történik valami. Matti Friedman korábbi AP tudósító ezen a nyáron is elment a határra, és a tűzforró napon nézegette az elektromos kerítés túloldalát. A szerző leírja, hogy egyszer csak egy szakállas fej bukkant fel az egyik bokorban a túloldalon, de csak egy fényképezőgép bukkant fel vele együtt. Friedman egy tiszttel és két katonával állt a határtól 45 méter távolságra. A tiszt nem lepődött meg a megfigyelőn, aki lőtt néhány fotót, és a katonák is lefotózták a férfit.
A határ mindkét oldalán elszántan figyelik a másik oldal minden apró mozzanatát. „Ez a szektor olyan, mint egy sakkjátszma” – jegyezte meg a magasrangú tiszt a tudósítónak.
A libanoni határ nem tartozik Izrael vagy a nemzetközi megfigyelők elsődleges aggodalomforrásai közé – írja Friedman. De a bölcs megfigyelők nem veszik le a szemüket erről a szakaszról. Évekig úgy tűnt nyugalom uralkodik itt, míg 2019-ben a hadsereg fel nem fedezte, hogy a Hezbollah épített egy harci alagutat a határ alatt, amelynek kijárata Izraeli területen bukkant fel. Az alagút 70 méter mélyen volt, és egy felirat volt a folyosón: „Irány Jeruzsálem”. A hadsereg elpusztította, majd öt hasonlót is felfedezett és felrobbantott.
Friedman szerint azóta a határ újra el lett felejtve, de a figyelmeseknek feltűnhetett egy-két fontos mozzanat. Tavaly például „véletlen felrobbant” egy ház Ain Qanában, egy Hezbollah fegyveraktár mellett. Egy másik raktár fotóját a hadsereg idén hozta nyilvánosságra, amit a terrorszervezet egy iskola mellett helyezett el.
Fontos változások váltak láthatóvá ezen a nyáron – írja a szerző. Libanon mindig is törékeny volt a különböző szekciók közötti laza megegyezések adták az instabil alapot. A változás látható az izraeli katonák számára, akik éjszaka már nem látják a határvárosok fényeit, csak a sötétséget, annyira gyakorivá váltak az áramkimaradások. Közel 3 millióan élnek szegénységben és egyre közelebb az összeomlás.
Egyre gyakrabban fordul elő, hogy kétségbeesett civilek próbálnak bejutni az országba, egy részük külföldi migráns, de egyre több a libanoni.
Ha valaki felhajt Nyugat-Galileából a kacskaringós határ menti úton egy olyan vidékre érkezik, amely a két világ között helyezkedik el, szinte inkább Libanon, mint Izrael. Itt nehéz elfelejteni a Hezbollah-ot. Itt a civilek közvetlen a kerítés mellett élnek, mint a katonák, azonban ő náluk nincs őrségváltás. A Kibbutz Adamit lakói például, ugyan almafákat ápolnak és csirkéket tenyésztenek, de már ötven éve tűzvonalában vannak egy fel-fel újuló konfliktusnak. Hosszú éveken át gyakran megtámadták őket a palesztin terroristák, akik betörtek a helyi óvodába és iskolába is, és emberek tucatjait gyilkolták meg.
Izrael először 1978-ban csapott össze a libanoni palesztin harcosokkal, majd jött az 1982-es megszállás, az első libanoni háború, majd a 18 éven át tartó konfliktus Libanon déli részén az úgynevezett „biztonsági zónában”, amely során felemelkedett az iráni támogatású Hezbollah. 2000-ben Izrael kivonta a csapatait, amit kisebb palesztin átszivárgások követtek. Aztán 2006 nyarán jött a második libanoni háború. Azóta a határ mentén mindenki a következő háborút várja.
Mindenki egy sokkal rosszabb és nehezebb háborút vár, a Hezbollah rakétaarzenálja halálosabb mint 15 éve volt, és a következő háborúban már nem csak észak lesz célba véve. Friedman szerint Irán erősebbnek érzi magát, miközben az Izraelt támogató Amerika zavarodott és gyengélkedik.
A Hezbollah ereje a meglepetés ereje. Nem lesz előjáték. A következő háború úgy fog kezdődni, mint az előző, minden egyszerre indul, mikor úgy tűnik, hogy nem is történik semmi.
Dan Kohn a Kibbutz Adamitban lakik már ötven éve, 2006-ban a lakosok nagy része elmenekült, de ő maradt. Egy katyusa felrobbantotta a fia kocsiját, de épségben megúszták a háborút.
„Ha átjönnek a kerítésen nem csak ketten-hárman lesznek mint a régi időkben a palesztinok. A hadsereg már figyelmeztetett arra, hogy a Hezbolllah egy egész közösséget túszul akarhat ejteni, ha csak egy pár órára is. Ez a kibuc nyilvánvaló választás. Nem lenne nekik nehéz. Igaz, hogy a hadsereg elpusztított hat alagutat. De időnként eszembe jut, hogy vajon megtalálták-e a hetediket”
– mondta Kohn a tudósítónak.
A kibuc lakóit rendszeresen felkeresi a hadsereg, amely biztosította a községet, hogy ha jön a Hezbollah az IDF perceken belül ideér. Kohn szerint ez az ígéret csak áltatás. Friedman pont azon a napon járt ott, mikor Libanonból a Hezbollah átlőtt néhány rakétát, amelyek egy drúz falu közelében csapódtak be. Ez egy egyértelmű és szokatlan jelzés volt a terrorszervezet részéről.
Matti Friedman szerint az eset körüli csend jól mutatja az izraeli aggodalmak és a nyugati megfigyelők érdeklődése közti szakadékot. Izrael határain iráni proxi hadseregek tevékenykednek. 2006 óta a terroristák propagandája helyet talált magának a nyugati társadalmakban. A Hezbollah és a Hamász is tisztában van azzal micsoda ideológiai zavar játszódik le a nyugati sajtóban, vagy ami maradt belőle.
A terroristák tudják, hogy egy rakéta kilövése Gáza vagy Libanon lakott területein nem lesz lefilmezve, viszont az izraeli ellencsapásban megölt civilek fotóit majd szupermodellek osztják meg Twitteren és a Kongresszus tagjai majd genocídiumról beszélnek. Az hogy fegyverraktár van egy libanoni iskola mellett az csak egy vállrántást kap, de ha Izrael lebombázza akkor majd nyomoznak a nemzetközi szervezetek, a New York Times pedig fotó esszét közül a romok között álló magányos iskolapadról. A forgatókönyv már előre meg van írva.
Friedman szerint nagy kérdés, hogy a libanoni gazdasági válság vajon közelebb sodorja az országot egy háborúhoz vagy nem.
A szakértők egy része szerint a Hezbollah a válság alatt igyekszik legitim politikai erőként megnyilvánulni kenyeret osztanak és benzint, és ezt elrontaná egy háborús konfliktus. Ezt jelzi az, hogy a nyári rakéták mind lakatlan területeken csapódtak be. De Friedman szerint ez egy veszélyes játék, amely könnyen torkolhat konfliktusba.
Mit lát egy izraeli, ha áttekint a határon? – teszi fel a kérdést Matti Friedman. Gyönyörű erdőket és tengerpartot, ahol különböző csoportok osztoznak a területen, amely akár sikeresebb lehetett volna Izraelnél, a „Közel-Kelet Svájca”, ahogy az ötvenes és hatvanas években nevezeték. Néhányan félrement izraeli politikai döntések arénájaként látják, vagy katonai szolgálatuk tereként. Mások pedig egy állandó fenyegetést látnak.
Teljes írás itt olvasható.
