Kína máris a talibán legfontosabb partnerévé vált

Peking 31 millió dollárt juttat az iszlamista kormányzatnak.

Wang Yi kínai külügyminiszter a napokban találkozott Afganisztán szomszédos országainak – köztük Pakisztán, Irán, Tádzsikisztán, Üzbegisztán és Türkmenisztán – külügyminisztereivel, majd bejelentette, hogy legalább 31 millió dollár értékben nyújtanak sürgősségi segítséget Afganisztánnak, amint a tálibok felfedik az új kormány tagjait. A sürgősségi segély gabonaféléket, téli kellékeket, gyógyszereket, valamint hárommillió COVID-19 elleni oltóanyagot tartalmaz – mondta Wang. Az elmúlt napokban a tálibok ki is jelentették, hogy

Kína lesz a „fő partnerük” a háború sújtotta ország újjáépítésében

olvasható a Danube Institute blogbejegyzésében, amely az Al Jazeera beszámolóját szemlézi.

Wang elmondta, hogy a humanitárius és egészségügyi erőfeszítések mellett Kína segíthet Afganisztánnak a kikötők nyitvatartásában, a menekültek és migránsok kezelésében, valamint a terrorizmus és a kábítószer-ellenes együttműködés elmélyítésében.

A virtuális találkozón a kínai külügyminiszter azt a kijelentést tette, hogy az Egyesült Államok és szövetségesei kötelesek segíteni Afganisztánt az amerikai csapatok kivonulását követően. Szerinte az a nemzetközi közösség közös meglátása, hogy az Egyesült Államok és szövetségesei katonai beavatkozásának befejezése kell, hogy legyen a kezdet, amikor felelősséget vállalnak.

Wang mondandójában tovább ostorozta az Egyesült Államokat, amikor így fogalmazott: mindenki másnál jobban kötelesek gazdasági, megélhetési és humanitárius segítséget nyújtani az afgán népnek, és segíteni Afganisztánt a stabilitás fenntartásában, a káosz megelőzésében és az egészséges fejlődés felé való elmozdulásban. Azzal együtt, hogy tiszteletben tartják Afganisztán szuverenitását és függetlenségét – tette hozzá.

A teljes írás itt olvasható el.

Az afganisztáni háború igazi nyertese: a tálib ópium-kereskedelem

A gyógyszeripari vállalatok is vásárolnak ópiumot engedélyezett termelőktől, akik pedig egyre inkább olyan indiai vállalatoktól vásárolnak, amelyek közvetlenül Afganisztánból szerzik be az ópiumot.