Ganz és Abbász találkozott, de Bennett szerint nem indulnak újra a béketárgyalások

Abbász 10 év után találkozott izraeli kormánytaggal, de az izraeli miniszterelnökség nyilatkozata igyekezett csökkenteni a találkozó jelentőségét. 

Az izraeli kormányfő zöld lámpát adott ugyan Beni Ganz védelmi miniszternek a találkozóra, azonban annak céljáról úgy tűnik nincs egyetértés a kormánytagok között – számolt be a Times of Israel.

Az izraeli Miniszterelnökség egyik tisztviselője elmondta, hogy a találkozó elsősorban a biztonsági kérdések megbeszéléséről szólt, és nem pedig a békefolyamat újraindításáról.

A vasárnapi találkozóra tíz év szünet után került sor a két fél között, amikor is a béketárgyalások zátonyra futottak.

A találkozó Naftali Bennett miniszerelnök belegyezésével történt.

A kormánykoalícióban helyet foglaló baloldali Merec párt elítélte a Miniszterelnökség tisztviselőjének nyilatkozatát és a béketárgyalások folytatására szólított fel.

Ganz irodája vasárnap kiadott egy nyilatkozatot, amelyben az állt, hogy sok témáról szó esett a két politikus között. A béketárgyalásokat ez a nyilatkozat sem említette meg.

A Palesztin Hatóság egyik tisztviselője a következőt írta a Twitteren:

„Mahmud Abbász elnök ma este találkozott Beni Ganz úrral Ramallah-ban, ahol az izraeli-palesztin kapcsolatok mindenféle aspektusa szóba került”

– írta Husszein al-Sejk.

Az elmúlt években az izraeli-palesztin kapcsolat hivatalos csatornái zárva voltak, de a biztonsági koordináció továbbra is folyt.

Naftali Bennett múlthét pénteken találkozott Joe Biden amerikai elnökkel. A miniszterelnök elégedetten nyilatkozott az amerikai útról, ahol szóba került az izraeli-palesztin konfliktus, de az elnök nem erőltette a békefolyamat újraindítását.

Fotó: EPA/GIL COHEN-MAGEN / POOL

Biden: Ha a diplomácia kudarcot vall, vannak más lehetőségeink is Iránnal szemben

„Ezek a napok jól illusztrálják, hogyan festene a világ, ha egy radikális iszlám rezsim atomfegyverhez jutna. Ez a házasság egy nukleáris rémálom lenne az egész világ számára”