Tömegek imádkoznak a fejbelőtt izraeli katonáért

Két zsidó, három vélemény, tartja a mondás, de ha baj van, akkor a különbségek ellenére is óriási lesz az összetartás. Ekkor életbe lép a „kol Jiszráel árevim ze láze” – minden zsidó felelős egymásért elve. Ezt tapasztalhatjuk, valahányszor hirtelen nagy tragédia történik Izraelben: az egész ország összefog és egy emberként imádkozik az érintettek jóllétéért vagy felépüléséért – írja a zsido.com

Augusztus 21-én, szombaton a Hámász több száz gázai lakost vezényelt ki a gázai határra. A feltüzelt csőcselék fegyverekkel, kövekkel és robbanószerekkel támadt a határ izraeli oldalán szolgálatot teljesítő katonákra, és megpróbáltak áttörni a határkerítésen is. Az erőszakos támadásokban súlyos sérüléseket szenvedett Bárel Hádárjá Smueli, 21 éves határrendész is, akit  helikopterrel szállítottak életveszélyes állapotban a Beer Seva-i Szoroka Kórházba. A támadók megpróbálták elvenni Smueli fegyverét, kövekkel hajigálták, majd valaki egy pisztollyal, egészen közelről fejbe lőtte a betonfal egy kis résén keresztül.

Smueli a beszámolók szerint egy elit egység tagjaként szolgál és számos, merényletek elhárítására, illetve megakadályozására irányuló bevetésen vett már részt. Azért küldték a gázai határra, hogy az izraeli haderő katonáit segítse a biztonsági kerítés mentén kitört lázongás megfékezésében.

A fiatal határrendész – akit bajtársai és felettesei szerény és bátor emberként és kiemelkedő képességű katonaként jellemeznek –  azóta is súlyos, életveszélyes állapotban fekszik a kórházban. Új nevet is kapott, ezentúl Bárel Áchijának hívják. Név hozzáadására vagy megváltoztatására többek között akkor kerül sor, ha valaki életveszélyben van. Emellett Izraelben mindenfelé napok óta egyre többen és többen imádkoznak a felépüléséért. Katonák imádkoznak a kórházban, az ágyánál, mielőtt műtétre, vagy vizsgálatra viszik. Mások a szobája előtt váltják egymást folyamatosan és imádkoznak az életéért. A Szoroka Kórházban levő szobája ablaka alatt több ezres tömeg gyűlt össze, múlt éjjel, hogy ott mondják el a szlichot imádságot. Megint mások a Templom-hegyen, illetve a Siratófalnál gyülekeztek össze, hogy imádkozzanak a hazáját bátran védő fiatalember életéért.

Emily Schrader – אמילי שריידר on Twitter: „Powerful and a statement on our unity as a nation! Omer Adam, one of #Israel’s most popular singers, sings the prayer for healing for the IDF soldier who was shot by a Palestinian at point blank range, who remains in critical condition. Praying for Barel ben Nitza pic.twitter.com/cOu3RD75Jc / Twitter”

Powerful and a statement on our unity as a nation! Omer Adam, one of #Israel’s most popular singers, sings the prayer for healing for the IDF soldier who was shot by a Palestinian at point blank range, who remains in critical condition. Praying for Barel ben Nitza pic.twitter.com/cOu3RD75Jc

A népszerű énekes, Omer Ádám jeruzsálemi koncertjén kérte fel hallgatóságát arra, hogy együtt imádkozzanak és énekeljék el a jól ismert Sir Hámáálot zsoltárt, melynek dallamát  a breszlávi hászid előadóművész, Joszef Karduner szerezte. A közös imádságot élőben közvetítették a kórházban összegyűlt család számára. A Necách Jehuda vallásos katonai egység tagjai egy rámállái bevetés előtt imádkoztak bajtársukért.

A család és a barátok arra kérik az egész zsidó népet, bárhol is legyenek a világon, hogy imádkozzanak Bárel Áchijá Hádárjá ben Nicá felépüléséért. Refuá slémá – teljes gyógyulást kívánunk!

Összecsapások a gázai határon, sebesültek

A palesztinok nem tudtak kárt tenni a határkerítésben, szemben a szombati hasonló, akkor az izraeli katonákat váratlanul érő erőszakos tüntetéssel.