Bar Kochba lázadásból származó érmét visz az űrbe az izraeli asztronauta

Eytan Stibbe a Rakia misszió keretében a Nemzetközi Űrállomásra visz egy táskát, tele olyan tárgyakkal, amelyek különleges jelentéssel bírnak – írja a JNS.

Az 1900 éves érmét a rómaiak elleni második zsidó lázadás során verték, más néven Bar Kochba-lázadás idején.

Stibbe először akkor látta az érmét, amikor nemrégiben meglátogatta az Izraeli Régészti Hatóság jeruzsálemi Holt-tengeri tekercsek laboratóriumát, és különböző műtárgyakat mutattak be neki – áll az IAA csütörtöki közleményében. Az érmét márciusban mutatták be a nagyközönségnek más ritka tárgyak mellett, amelyeket a Nahal Heverben található „Borzalom barlangjából” tártak fel.

„A Rakia misszió keretében a Nemzetközi Űrállomásra viszek magammal egy táskát, tele olyan tárgyakkal, amelyek számomra különleges jelentéssel bírnak. Világos volt számomra, hogy ezek közül az egyik a zsidó történelem szimbóluma lesz ” – mondta.

Az érem egyik oldalán, amely a lázadás második évéből származik, egy pálmafa látható a „Shim’on” felirattal, bár már csak két betű látható. Az érem másik oldalán az „Izrael szabadságának második éve” felirat áll.

Stibbe szerint az érme „a földhöz fűződő kapcsolatot, az ország szeretetét és Izrael lakosságának függetlenségi vágyát jelképezi”.