A közelmúlt leghírhedtebb rémuralma volt az a kicsit több, mint öt esztendő, amikor 1996 és 2001 között a tálibok irányításuk alá vonták Afganisztánt. Ez a rémuralom újra megvalósulhat, hiszen az amerikai csapatok kivonása után az iszlamista csoport elfoglalta az ország jelentős részét. A turbános, hosszú szakállas hadsereg sötét alakjai kitűzték a zászlóikat, és elfoglalták a menekülő afgán kormány, amerikai segélyekből felépített palotáit. A nyugati médiára felkészült tálibok azt nyilatkozták az AP-nek, hogy nyitott és „befogadó iszlamista kormányt” alakítanak. Azonban mind az afgánok jelentős része, mind a távolból figyelő nemzetközi közösség attól tart, hogy újra létrejön az a tálib iszlamista emirátus, amelynek emléke még mindig kísérti azokat, akik átélték.
Afganisztán barátságtalan vidékén még soha nem tudott életképes állam létrejönni. Területén 14 etnikum él, akik közül a legnagyobb a pastu közösség, amely a lakosság kicsit több, mint a 40%-át teszi ki.
Az egymással ellenséges népek és törzsek állandó egymásnak feszülése miatt minden központosítási kísérlet kudarcot vallott.
A második világháború után voltak kísérletek egy modern állam létrehozására, de az évszázados hagyományok erősebbek voltak. A hetvenes évek végén az ország váratlan jelentőséget nyert, miután a baloldali erők összecsaptak az iszlamistákkal és a szovjetek a bevonulás mellett döntöttek. Az oroszok szörnyű veszteségeket szenvedtek és okoztak az országban. A szovjetek elleni harcokban edződtek meg a mudzsahedek, akiknek harcát az amerikaiak és a pakisztániak pénzelték. Az oroszok kivonulása után a helyzet polgárháborúba torkolt, miután az eddig a szovjetek ellen harcoló hadurak egymás ellen fordultak. Ebben a káoszban született meg a tálib mozgalom.
A tálibok felemelkedése és bukása
A tálib mozgalom a legtöbb kutató szerint a pakisztáni muszlim iskolákban jött létre 1994 környékén. A „tálib” szó egyszerűen annyit jelent, hogy „tanítvány”.
A csoport a radikális dzsihád tanát követi, amit a pastunvali szokásjoggal vegyít, mivel etnikailag pastuk. Más iszlamista csoportokkal ellentétben a tálibok nem a globális dzsihád eszméjét követik, (bár tagjaik között vannak szimpatizánsok), hanem elsősorban egy helyi, dél-ázsiai muszlim kalifátus a céljuk.
Tagjaikat nagyrészt a pástú medreszékből (muszlim iskolákból) toborozták. A tálibok vezetője a titokzatos, vallási fanatikus Mohammed Omár molla volt, akinek homályos alakjához számtalan legenda kötődik. A félszemű Omárról életében alig készült fotó, mivel azt vallotta, hogy egy emberről nem szabad képmást készíteni.
A tálibok fegyvereinek egy jelentős része az amerikaiaktól származott, abból az időből, mikor a CIA segítette őket a szovjetek elleni harcban, másrészt az elemzők szerint a pakisztáni titkosszolgálat is segítette őket. A mozgalom gyorsan megnőtt, és szövetségesként csatlakozott hozzá az al-Káida és Oszama bin-Láden. Bin-Láden a nyolcvanas években részt vett a szovjetek elleni harcokban, majd később áthelyezte székhelyét Szudánba, ahol a kilencvenes évek közepére nem kívánt vendég lett, és ekkor tért vissza Afganisztánba. Bin-Láden segítette a tálibok harcát és 1996-ban a csoport elfoglalta Kabult.
Mikor a tálibok átvették az uralmat, stabilitást ígértek, ám hamar kiderült, hogy ennek kemény ára lesz. Ez az ár a muszlim törvénykezés bevezetése volt.
A törvények legsúlyosabban a nőket érintették, ugyanis a tálibok iszlám értelmezése szerint egy nő csak nyolc éves koráig tanulhat, és csak nagyon szigorú feltételek mellett dolgozhat. Bevezették a nőknek a teljes testet eltakaró burkát, a férfiaknak pedig kötelezővé tették a hosszú szakáll növesztését. Korlátozták a nők mozgását, és ha valakit nem rokon férfival kaptak el az utcán, annak nyilvános botozás járt. Kabul futballpályáján mindennaposok voltak az ilyen büntetések és a kivégzések. A tálibok ezenkívül betiltották a táncot, a televíziót, elkobozták a játékbabákat (emberi képmásnak számított) valamint a kitömött állatokat.
A tálibok nemzetközileg teljes izolációban kormányoztak, s rövid uralmuk véget ért 2001-ben az amerikai csapatok bevonulásával, akik elsősorban a táliboknál „vendégeskedő” al-Káidát akarták felszámolni. A CFR (Council on Foreign Relations) tanulmánya szerint a tálib vezetés Pakisztán, Beludzsisztán tartományába menekült az amerikaiak elől és itt szervezték újra magukat. A csoport a drogkereskedelemből pénzelte magát. A tálib harcosok jelentős része folytatta a harcot az amerikaiak ellen és rendszeresen hajtottak végre robbantásokat a lakosság ellen. Bizonyos pastu vidékeken a helyiekben szövetségesekre találtak. Az ellenállás különösen felerősödött, miután 2012-ben jelentős csapatkivonásokat rendelt el az Obama-kormányzat, 2016 végére teljes kivonást tervezett, ami végül elmaradt. A CFR szerint már 2014-ben az ország 373 kerületének a 40%-át fenyegették a tálibok, de ekkor még csak mindössze három volt az irányításuk alatt.
A tálibok terrorja nem ért véget az amerikai bevonulással:
Mire lehet számítani a táliboktól?
Az elmúlt két évtized során voltak kísérletek arra, hogy béketárgyalásokat kezdeményezzenek az amerikaiak az afgán vezetés és a tálibok között, azonban az iszlamista szervezet nem mutatott hajlandóságot a békére. Az amerikaiak végül maguk ültek le a tálibokkal, és 2020-ban megegyezést kötöttek velük, hogy csak azzal a feltétellel vonulnak ki, ha nem válik utána az ország a nemzetközi terror melegágyává. (A hírek szerint ezt már meg is szegték és az al-Káida megkezdte visszaszivárgását az országba.)
Omár molla 2013-ban meghalt (nem lehet tudni, hogy az amerikaiak likvidálták-e vagy betegségben halt-e meg.) Jelenleg Hibatullah Akhundzada a tálibok vezetője, akiről a nyugati média nem sok információt tud, és az elmúlt két évben többször felröppent a halálhíre. Az elemzők szerint a tálibok várhatóan elnöknek Abdul Ghani Baradárt fogják kinevezni, aki a mozgalom egyik alapítója, és aki részt vett az amerikaiakkal való tárgyalásokon.
A 2020-as megegyezés szerint, Amerika kész újjáépítési segélyt adni, amennyiben a tálibok nem indítanak bosszú hadjáratot az amerikai csapatokat segítő afgánok ellen és tiszteletben tartják a gyermekek és a nők jogait. Azonban az elmúlt hetekben már kiszivárogtak hírek bosszúgyilkosságokról, amiket a tálibok gyorsan nyilatkozatokkal próbáltak kozmetikázni.
Az látszik, hogy a tálibok megtanulták, hogyan kell kommunikálni a nyugat felé úgy, ahogy ezt más iszlamista rezsimek is gyakorolják. Egyelőre átmeneti időszak van, egyfajta törékeny „kegyelmi” idő, amely során engedik, hogy a külföldi államok kimenekítsék az állampolgáraikat. Eli Lake külpolitikai elemző szerint egyértelmű, hogy a tálibok próbálják magukat „megreformált” iszlamistákként beállítani az amerikai vezetésnek, de az, ahogy az afgánok kétségbeesetten kapaszkodnak bele a repülőkbe, tömegével rohannak a határokhoz, az szerinte mutatja, hogy a lakosság mire számít.
Nagy kérdés a Nyugat, de Oroszország számára is, hogy kell-e az iszlamista terror erősödésére számítani.
Middle East Institute tanulmánya leírja, hogy a nyugati hírszerzés szerint a tálib vezetés továbbra is jó viszonyt ápol az al-Káidával, és a terrorszervezet 2020-ban Kelet-Afganisztánban új kiképzőtáborokat kezdett építeni.
Ráadásul félő, hogy az amerikai fegyverek egy része, amikkel felszerelték az afgán kormányerőket a terrorszervezet kezére kerülhet. A veszély egyelőre elsősorban a környező országokat érinti, akiknél kisebb-nagyobb iszlamista csoportok tevékenykednek, és joggal félhetnek egy esetleges „spillover” vagyis „átterjedő” hatástól.
A tálibok radikális iszlamizmusa nem múlt el attól, hogy igyekeznek óvatosabban kommunikálni a Nyugat felé. A visszafogottság látszata azért is kell, mert ha el akarják ismertetni a legitimitásukat, akkor nem izolálhatják el magukat úgy, ahogy a kilencvenes években tették. A tálibok között vannak, akik enyhítenének a 90-es években alkalmazott törvényeken, például szigorú körülmények között engednék a lányok tanítását. De, ha ezt a Nyugat pozitív fejleményként fogja kezelni, az csak azt mutatja, milyen alacsonyak az elvárások. A ma is ősi törzsi kultúra és az iszlám keveréke szerint élő tálibokat a CFR szerint az afgán lakosság egyharmada támogatja. A szinte minimális ellenállást mutató nagyvárosokban már kitűzték a tálibok zászlóit. Afganisztán régi-új urai látva az amerikaiak futását nyugodt szívvel bevezethetik a saríát, jöhetnek a burkák, ismételheti magát a történelem.
