Gyurcsányék után az LMP is beállt a szegedi antiszemita jelölt mögé

Miközben a szerencsi választókerületben a nyíltan rasszista és antiszemita Bíró Lászlót Gyurcsányék visszaléptették az előválasztástól, addig a nem kevésbé antiszemita, és korábban a Pride-ot gőzerővel támadó másik jobbikost, Tóth Pétert a DK mellett az LMP is kegyeibe fogadta – írja a Magyar Hírlap.

Az antiszemita kijelentéseiről elhíresült, továbbá nyíltan fajgyűlölő jobbikos szegedi országgyűlési képviselőjelölt-jelölt, Tóth Péter nem követi Bíró László példáját, elindul az előválasztáson, sőt mint az egy tegnapi Facebook-bejegyzéséből kiderült, a DK mellett most már az LMP támogatását is élvezi.

Tóth a Jobbikot, immár konzervatív, keresztényszociális anyapártként írta le, ő maga geográfusként pedig arra büszke, hogy a „hazai zöldek benne látják programjuk képviseletét” Csongrád-Csanád megyében, így Tóth harcot indít az elsivatagosodás veszélyei ellen is.

Korábban a zsidókat „liberális söpredéknek” nevező Tóth Péter, az általa „genetikai hulladékként” jellemzett homoszexuálisokkal sem bánt kesztyűs kézzel, hiszen a tavalyi Pride kapcsán „Ferencváros nem lesz szivárványos” címen tett bejegyzést. Ezt az idén – az előválasztás lázában – gyorsan törölte.

A cikk folytatása itt olvasható.

Vágó István bevallotta, hogy nem tudja miért támogatják a pár éve még a zsidók kiszorításáról ábrándozó Tóth Pétert

Általánosságban úgy tűnik, hogy az ellenzéki pártok számára a mai Jobbik kevésbé veszélyes, mint a mai Fidesz – mondta az egykori kvízmester.