A volt elnök, aki 9/11 után a „terrorellenes háborút” elindította Afganisztánban, kijelentette, hogy ellenzi Joe Biden csapatkivonási döntését – írja a The NBC News.
George W. Bush volt elnök szerint az Egyesült Államoknak könnyíteni kell a menedékkérelemhez jutást afganisztáni menekültek számára, akik a tálibok gyors hatalomátvétele által okozott káosz miatt próbálnak új hazát találni.
„Most a legnagyobb veszélynek kitett afgánok ugyanazok, akik élen jártak a nemzetük fejlődésének”
– mondta Bush hétfői nyilatkozatában, hozzátéve, hogy
„megvan a felelősségünk és a forrásunk is arra, hogy most, bürokratikus késlekedés nélkül biztosítsuk számukra a biztonságos átjutást”.
Bush első elnöki évében, a 9/11-es merényletek utáni hónapban indította el az afganisztáni háborút, hogy megdöntse a tálibok által vezetett kormányt és célba vegye az al-Kaidát. Az Egyesült Államok beavatkozása azonban Amerika leghosszabb háborújává vált, ami sok kritikát és vitát váltott ki katonai és civil életek elvesztése miatt.
Jelenlegi és korábbi amerikai tisztviselők is bírálták Bush azon döntését, hogy 2003-ban a „terrorizmus elleni háborút” Irakba helyezte át.
Joe Biden elnök elmondta, hogy még az áprilisi nyilvános bejelentése előtt tájékoztatta Busht az amerikai csapatok Afganisztánból való teljes kivonására vonatkozó terveiről.
Bush a múlt hónapban a Deutsche Welle, német állami műsorszolgáltatónak adott interjújában azt mondta, hogy ellenzi Biden döntését, és hogy az afganisztáni csapatkivonás különösen pusztító lenne az afgán nők, gyermekek és más ártatlan emberek számára.
Biden jelezte, hogy az amerikai katonai misszió augusztus 31-én véget ér. Ám ahogy a csapatok és a személyzet leépítése a múlt héten kibontakozott, az ultrakonzervatív iszlám nézeteket valló tálibok őrült ütemben kezdték elfoglalni az afganisztáni városokat, és vasárnap behatoltak a fővárosba, Kabulba is.
Bush hétfőn azt mondta, hogy ő és felesége, Laura „mély szomorúsággal figyelik az Afganisztánban kibontakozó tragikus eseményeket”, de továbbra is „bíznak abban, hogy az evakuálási erőfeszítések eredményesek lesznek”, amiért a hadsereg, a diplomáciai testületek és a hírszerzés a helyszínen dolgozik.






Ezek az események mutatják az ilyen átlag embereknek is mint én , hogy a nagyhatalmak politikusai is emberekből vannak, hibákkal, tévedésekkel, dicsőséggel, kudarcokkal, stb. azonban egyet minden nagyhatalmi politikus emberi lény is biztosan akar, mégpedig azt, hogy a világrend játékszabályait ő uralja, alakítsa , és ezen játékszabályok alapján
hozott döntései következtében a világban zajló események az érdekei szerint alakuljanak, és eredménnyel záruljanak.
A problémák ott kezdődnek , ha a világnézet, hit torzult alapokon áll , és a körülötte és a világban zajló eseményeket
ezen torz világnézeten keresztül szemléli , észleli. Mást hitt a valóságról Bush is mint most Biden. De szabadulni akartak a „problémától” már nem is igen tudták megmondani népüknek , hogy mit keresnek egy Afganisztán nevű országban az amerikai katonák. Az hogy vannak problémák Afganisztánban az egy dolog -az az iszlámhoz kapcsolható-
de Bush nem az iszlám ellen küldte katonáit Afganisztánba hanem a „terror ellen”. Közben az afgán muszlimok komoly összesküvést szőttek a „megszálló amerikaiak” megfejésére, katonai, és anyagi támogatás stb. megszerzése érdekében. Az igen elfoglalt amerikaiak háta mögött gyors hatalom átadást produkáltak és az ölükbe hullott ingyen a sok száz milliárdos felszerelés, katonai eszköz. Most majd az afgán elnök visszatér és a színjátéknak véget vetnek.