Az Európai Uniónak minél hamarabb fel kell venni a kapcsolatot az új afgán vezetéssel, annak érdekében, hogy elkerüljünk egy újabb migrációs és humanitárius válságot, és a nemzetközi terroristák visszatérését az országba – jelentette ki kedd este Josep Borrell kül és -biztonságpolitikáért felelős uniós főképviselő, az EU-tagországok külügyminisztereivel az afganisztáni helyzetről folytatott rendkívüli tanácskozás utáni sajtótájékoztatón.
„Párbeszédet kell folytatnunk az új vezetéssel, bárkik is alkotják azt, végül is megnyerték a háborút, mert a nyugati beavatkozás nem volt sikeres” – jelentette ki hozzáfűzve, hogy a kapcsolatfelvétel nem jelentené a tálib vezetés hivatalos elismerését.
Borrell elmondta továbbá, hogy az EU jelenleg legfőképpen arra összpontosít, hogy garantálja a valamennyi uniós polgár, valamint az EU vagy a tagállamok képviseletében dolgozó helyi személyzet biztonságát és védelmét. „Az unió továbbá, különös figyelmet fordít azokra az afgánokra is, akiknek biztonsága most veszélybe kerülhet, mert együttműködtek a nyugati misszióval. Nem hagyhatjuk sorsukra őket, menedéket kell nekik nyújtani Európában – jelentette ki, hozzátéve hogy az uniós országok eddig csaknem 400 vízumot adtak ki a tagállamokkal együttműködő afgánoknak és családtagjaiknak.
A főképviselő szerint, a nyugati katonai szerepvállalásnak Afganisztánban eredeti célja az volt, hogy harcoljon a 2001 szeptember 11-i terrortámadások elkövetői ellen, akik az országban kaptak menedéket. „A küldetés ezen része sikeres volt, viszont az cél, hogy modern államot építsünk nem volt az” – szögezte le. Hozzátette: „hatalmas mennyiségű forrást fektettünk a misszióba, de ennek ellenére sem sikerült ellenálló afgán nemzetet és hadsereget létrehozni. Borrell arról is beszélt, hogy a nemzetközi közösség hibát követett el, arra vonatkozólag, hogy nem tudta felmérni a nemzetközi alakulatok erejét, így a tálibok nagyon rövid idő alatt elfoglalták majdnem egész Afganisztánt.
A főképviselő bejelentette, hogy az EU felfüggeszti a Afganisztánnak nyújtott fejlesztési támogatásokat, mivel az új vezetés csak akkor juthat hozzá a pénzforrásokhoz ha tiszteletben tartják nemzetközi kötelezettségeiket és az emberi jogokat. A humanitárius segítségnyújtás azonban folytatódni fog, sőt még fokozódhat is, tekintettel a lakóhelyüket elhagyni kényszerült afgánokra, a és a koronavírus-járvány okozta válságra. Az EU a 2021-2024-es időszakban eredetileg 1,2 milliárd eurót szánt a közép-ázsiai ország fejlesztési támogatására.

Borell megint kitett magáért.
Igen tömör fogalmazás.
Bontsuk szálakra :
Az Európai Uniónak minél hamarabb fel kell venni a kapcsolatot az új afgán vezetéssel, annak érdekében, hogy elkerüljünk
1) egy újabb migrációs és humanitárius válságot. Magyarul : Az EU Istene mentsen meg minket egy migrációs hullámtól. Majdnem elfelejtettem! Legyetek humánusak, ha nem esik nehezetekre!
2) a nemzetközi terroristák visszatérését az országba. Magyarul : Ne engedjétek be az ISIS-t, se az Al-Kayda-t. Ezek a nemzetköziek – hozzátok képest – nyeretlen kétévesek!
A bennfentes kereskedő Izrael-fóbiás Borrell mindig kitesz magáért. Az EU pedig minden mozzanatában szánalmas, egyszerűen hihetetlen az, hogy egykoron ez a földrész uralni tudta a világot…
Az elmúlt napok eseményei egyébként rengeteg érdekes dolgot produkáltak. Például láthattuk, hogy az msm (a demokrata párt propaganda szárnya) beleáll Bidenbe, gyakorlatilag először a történelmük (és Biden fél évszázados korrupt pályafutása) során. Aztán az EU (akik ugye természetes szövetségesei a demokrata pártnak) elkezdtek vernyákolni, hogy a drágalátos elvtársaik (immáron másodjára is) menekültválságot szabadítottak a nyakukba. Hiába,
Obama a harmadik ciklusában isBiden intézett nekik egy Szíriát. És erre jön még majd a libanoni raj, akik már szintén a startvonalon sorakoznak…És ebben a helyzetben Izraelt egyezt a részt nem tűrte a nyomdafestéktársaság kormányozza.
Rájár Bennettékre a rúd. Egyrészt a hozzájuk közelebb álló demokraták most estek pofára, és jövőre a midterm után ez még inkább kiütközik majd. Másrészt a Hámász – és nemsoká a Hezbollah is – kihasználja a regnáló urak gyengeségét (Iránról, és legújabb akasztós hóhérukról nem is beszélve). Harmadrészt jön vissza a covid, amely covid (delta-variánsának) kezelése egyre nagyobb fejtörést okoz a szakértőknek, ráadásul Bennettnek a saját maga által (Netanyahu ellen) állított igen magas mércét is el kellene érnie. A felmérések alapján az izraeliek többsége nem igazán bízik a Bennett-féle kezelésben. És még itt voltak az erdőtüzek, az arab-lakta falvak lövöldözős statisztikái és persze a gazdasági nehézségek is. Mondhatni, hogy a lehető legrosszabbkor taszították le a királyt a trónjáról.
Egyetlen (valójából teljesen pürrhoszi) megoldás maradt számukra: jogi trükkökkel, vagy a Bágác segítségével ellehetetlenítik Netanyahut egyszer s mindenkorra. Igaz, a(z előrehozott) választás így is úgy is közeleg, és Netanyahuval, vagy nélküle, a jobboldali blokk győzni fog. Hogy Bennettre (és Sa’arra) mi vár, az azonban sejthető.
Netanyahu eltávolításával nem sokat nyernének. A jelenlegi koalíció jobboldali választókra utalt részét ezért a lépésért, a saját választóik büntetnék meg; azaz a következő választásokon nem érnék el a bejutáshoz szükséges küszöböt. A koalíció baloldala egyedül nem kormány-képes. Ezekkel szemben a Likud szavazótábora rendkívűl megerősödne és egy Likud-vezette jobboldali koalíció, reális lehetőséggé válna.
Már azon megy a matek, hogy a törököknek és Iránnak kell pénzt adni az extra határvédelemre…
Persze ez nem lenne hülyeség, hiszen egy afgán menekültet leginkább ott a környéken kellene tartani, hiszen az legalább hasonló „kultúrkör”. Ugyanakkor mind2 esetben nagyon komoly kontrollra lenne szükség, hogy valójában határvédelemre és a menekültek ellátására fordítják a pénzt.
Érdekes megjegyzés. A tálibok megnyerték a háborút, mert mi nem voltunk sikeresek? Én úgy látom, hogy az afgánok feladata, ha nem akarják a tálibokat-akkor lőjék főbe őket. De nem hogy lelőtték őket, átadták a fegyvereket, a kiképzett kormánykatonák sem harcoltak a kisebbségben, koszos gúnyában büdösödő iszlamisták ellen. Bocsika. Miért is a mi kudarcunk ez? Konzekvenciája az egész helyzetnek, hogy bizony a nyugat nem akarja belátni, hogy az afgán nép,törzsek-mindegy hogyan hívjuk őket- elégedettek a tálib uralommal. Hol az ő felelősségük?