A brit védelmi miniszter aggódik, hogy „az al-Kaida valószínűleg visszatér” – pedig már ott is van.
Miközben a tálibok arra készülnek, hogy uralják Afganisztánt, miután kevesebb mint egy hét alatt végigsöpörtek az országon, nyilvánvaló kérdés, hogy ez mit jelent az al-Kaida és más szélsőséges iszlamista csoportok jövőjére nézve, amelyek elkötelezettek a globális dzsihád folytatása mellett – írja a Guardian.
Kétségtelen, hogy a tálibok elképesztően gyors győzelme óriási lökést ad az iszlamista szélsőségeseknek mindenütt – legyen szó az al-Kaidáról, az Iszlám Államról, a mozambiki vagy szíriai harcosokról, vagy a birminghami vagy manilai fészkekben élő dzsihádista rajongókról.
A múlt héten a brit védelmi miniszter, Ben Wallace a Sky-nak azt mondta, amikor Afganisztánról kérdezték, hogy „abszolút aggódik amiatt, hogy a bukott államok az ilyen típusú emberek táptalajai”, és hogy „az al-Kaida valószínűleg vissza fog térni”.
Wallace-nak igaza volt abban, hogy aggódik a bukott államok miatt – a 2001. szeptember 11-i merényleteket az al-Kaida tervezte és készítette elő Afganisztánban, amikor a tálibok uralták az országot -, de tévedett abban, hogy a csoport valamilyen módon visszatérne. Az al-Kaida ugyanis már ott van.
Az ENSZ éppen a múlt hónapban tett közzé egy, a tagállamoktól kapott hírszerzési adatokon alapuló értékelést, amely szerint az al-Kaida „legalább 15 afgán tartományban van jelen”, és a csoporthoz tartozó al-Kaida az indiai szubkontinensen „a tálibok védelme alatt működik Kandahár, Helmand és Nimruz tartományokból”. Az al-Kaida médiája ünnepli harcosai látszólag gyakori afganisztáni műveleteit.
Ez mindig is probléma volt a Biden-kormányzat számára, noha igyekezett figyelmen kívül hagyni. Az Egyesült Államokkal kötött tavalyi megállapodás részeként a tálibok vállalták, hogy nem engedik meg „a terroristák, köztük az al-Kaida kiképzését, pénzgyűjtését vagy toborzását, amely veszélyeztetné az Egyesült Államok és szövetségeseink biztonságát”.
Zalmay Khalilzad, az Egyesült Államok afganisztáni megbékélésért felelős különleges képviselője májusban azt mondta a kongresszusnak, hogy a tálibok „jelentős előrelépést tettek” e kötelezettségvállalások teljesítése terén. De még ha ez akkor igaz is volt, márpedig valószínűleg nem volt az, most már minden tétnek vége.
Nem világos, hogy a tálibok milyen magatartást fognak tanúsítani az al-Kaidával vagy az Afganisztánban működő, transznacionális erőszakos kampányok iránt elkötelezett más iszlamista szélsőségesekkel szemben. Az sem világos, hogy az al-Kaida hogyan fog reagálni a közelmúlt eseményeire.
Az afgán mudzsahedek 1989-es győzelme a szovjetek ellen olyan alap mítosszá vált, amely jelentősen hozzájárult az egész mai globális dzsihádista mozgalom felemelkedéséhez még akkor is, ha az al-Kaida a valóságban elhanyagolható szerepet játszott a háborúban. Egy második szuperhatalom legyőzése afgán iszlám harcosok egy új bandája által hatalmas propaganda puccs egy olyan időszakban, amikor minden ilyen csoportnak nagy szüksége van egy új narratívára. Az Al-Kaida, mint az összes többi, felbátorodik, de pontosan mire?
Az afganisztáni amerikai kudarcok egyik oka az volt, hogy az ottani konfliktus első éveiben nem tudtak különbséget tenni az al-Kaida – egy kis csoport, amely nagyrészt arab iszlamistákból állt, és amely a közel-keleti rendszerek megdöntése, valamint az Izrael és a Nyugat elleni háború mellett kötelezte el magát – és a tálibok között, amelyek egy erős helyi etnikai és nacionalista elemekkel rendelkező, reakciós afgán mozgalom voltak, és amelyek célja az volt, hogy szigorú vallási uralmat kényszerítsenek az országra.
A sok különböző frakciót tömörítő tálibok és az al-Kaida közötti kapcsolatok azóta drámai módon fejlődtek. Néha voltak benne törések, de egyre inkább az ellenkezőjét mutatták. Az évtizedek során személyes kapcsolatok és családi kötelékek alakultak ki. Más militáns hálózatok vezetői közvetítőként működtek közre. Egyes prioritások még mindig különböznek, de a tálibok sokkal inkább globálisan gondolkodnak, mint 20 évvel ezelőtt, ami azt jelenti, hogy új és fontos módon osztják az al-Kaida világnézetének elemeit. Az amerikai hírszerző szolgálatok „szorosnak” minősítették a kapcsolatot.
A győztes tálibok azonban nemzetközi legitimitásra is törekedni fognak. Korábban is ezt tették, amikor hatalmon voltak, és most is ezt fogják tenni. A kérdés az, hogy kitől, és hogy a tálib vezetők milyen kompromisszumokra lennének hajlandóak ennek érdekében.
Az al-Kaidához fűződő viszony egyik kulcstényezője lehet az Ayman al-Zawahiri által végrehajtott stratégiai váltás, amikor az egyiptomi veterán harcos átvette a csoport vezetését, miután Oszama bin Laden 2011-ben egy pakisztáni tábor elleni amerikai rajtaütés során meghalt.
Zawahiri felhagyott a nyugati „távoli ellenség” elleni hosszú távú támadásokkal, és ehelyett az iszlám világ instabil, konfliktusoktól sújtott részein igyekezett támogatást és legitimitást szerezni, ahol szerinte a terjeszkedés lehetőségei adottak, és a helyi rezsimek „közeli ellenségei” ellen jobban lehet harcolni. Ahelyett, hogy repülőgépeket küldött volna amerikai városokba, az al-Kaida igyekezett hírnevet szerezni a hozzáértő kormányzással és a marginalizáltnak vagy fenyegetettnek érző közösségek védelmével kapcsolatban. Ez megkönnyíti a tálibok számára, akiket eddig nem vádoltak közvetlenül a nemzetközi terrorizmussal, és nem is akarják, hogy ezt tegyék, hogy fenntartsák a csoporttal való jelenlegi de facto szövetségüket.
Zawahiri azonban nagyon beteg, állítják nyugati és más biztonsági tisztviselők, és nincs garancia arra, hogy stratégiája túléli halálát vagy a közelmúlt afganisztáni eseményeit. A romokban heverő, tálibok által irányított Afganisztán, az iszlamista milíciától elszenvedett amerikai vereség, a két évtizedes polarizáló és radikalizáló erőszakot megélt Közel-Kelet, valamint a szélsőséges dzsihádista ideológiáknak a világ minden szegletében való példátlan terjedése által kínált lehetőségek kombinációja nem csak Zawahiri bármelyik utódja, hanem mindenki számára nyilvánvaló lesz. Még ha az al-Kaida nem is próbálja meg kihasználni ezeket az új körülményeket, mások majd fogják. Lehet, hogy az afgán vezetők bátorításával vagy kifejezett akaratuk ellenére, de megpróbálják majd.