Ismét rakétát lőttek Gázából Izraelre

Ismét rakétákat lőttek a Gázai övezetből Izrael irányába a májusi Falak őrzője hadművelet óta először – jelentette hétfőn a Ynet az MTI szerint.

A szomszédos izraeli területre indított két rakétából az egyik még a Gázai övezetben ért földet és robbant fel, a másikat pedig a levegőben semmisítette meg az izraeli Vaskupola nevű légvédelmi rendszer ellenrakétája.

Nem történt kár emberéletben vagy anyagiakban, de riadalmat keltett Szderótban és a környező településeken, hogy több hónapos szünet után ismét megszólaltak a légvédelmi figyelmeztetések. A májusi, tizenegy napos Falak őrzője izraeli hadművelet óta ez volt ez első súlyosabb fegyveres konfliktus.

A ynet szerint a rakétatámadásnak két oka lehetett: egyrészt késlekedik a Katarból korábban rendszeresen folyósított pénzügyi támogatás az övezetet uraló radikális iszlamista Hamász szervezet számára, másrészt pedig hétfőre virradóra a ciszjordániai Dzseninben az izraeli hadsereg egységei letartóztatás közben megöltek négy, fegyveresen ellenálló palesztint.

Az izraeli hadsereg jelentése szerint az álcázott izraeli katonák megpróbáltak letartóztatni egy gyanúsítottat Dzseninben, a Ciszjordánia északi részén található palesztin nagyvárosban, amikor több palesztin tüzet nyitott rájuk, és az így kialakult tűzharcban életét vesztette négy palesztin fegyveres.

Az incidens után az Iszlám Dzsihád, a Gázai övezet egyik fegyveres csoportja bejelentette, hogy a palesztinok halála „nem volt hiábavaló”. Mahmúd Abbász palesztin elnök is elítélte Izraelt, s kijelentette, hogy a történtek „robbanáshoz vezethetnek”.

A lap szerint az utóbbi hetekben azért is növekedett meg a feszültség, mert holtpontra jutottak a májusi hadművelet után egyiptomi közvetítéssel Izrael és a Hamász között megindult tárgyalások.

Gázában egyre nő az elégedetlenség, mert Izrael nem hajlandó a korábbi módszerek szerint a Katarból érkező, készpénzzel teli bőröndöket beengedni az övezetbe a Gázánál lévő ereci átkelőn, hanem ragaszkodik a pénz útjának és felhasználásának ellenőrzését biztosító banki eljáráshoz, ahhoz, hogy a támogatást a Palesztin Hatóság (PA) által ellenőrzött bankokon keresztül utalják át a PA Gázai övezetben lévő kirendeltségeire, és onnan osszák szét.

Az utolsó, katari készpénzzel teli bőrönd néhány nappal a Falak őrzője hadművelet előtt került az övezetbe, és Gázában már három hónapja nem kaptak újabb anyagi segítséget.

A támogatásból havi több millió dollárt a Hamász-vezetők fizetésére fordítanak, s nincs törvényes módja, hogy ellenőrzött banki kifizetéseket folyósítsanak a számukra. Ezért ez jelenleg csakis készpénzben lehetséges.

Címlapképünk illusztráció.