Az ENSZ felszólítja a tálibokat

A maximális önmérsékletre szólította fel a tálibokat és az afganisztáni konfliktus többi résztvevőjét vasárnap António Guterres ENSZ-főtitkár.

A világszervezet vezetője – a hivatala által kiadott közleményben – hangsúlyozta, hogy nagy aggodalommal követi az afganisztáni helyzetet. Egyben felszólította a tálibokat és minden más felet, hogy az életek védelme és a humanitárius szükségletek kielégítése érdekében tanúsítsanak maximális önmérsékletet.

Kifejtette: „A konfliktus miatt emberek százezrei kényszerülnek otthonaik elhagyására. A harcok által leginkább érintett közösségekben továbbra is súlyos emberi jogi jogsértésekről számolnak be”.

Különösen aggódalommal szólt a nők és lányok jövője miatt, akiknek nehezen kivívott jogait meg kell védeni. Minden jogsértésnek véget kell vetni – írta. Felszólította egyben a tálibokat és mindenki mást, hogy biztosítsák a nemzetközi humanitárius jog, valamint minden ember jogainak és szabadságának tiszteletben tartását.

A kiadott közlemény szerint az ENSZ továbbra is elkötelezett az afgán állampolgárok humanitárius segélyezése mellett. A dokumentumban kiemelték, hogy a nehéz afganisztáni helyzetben egyre nagyobb szükség van humanitárius segítségre.

Ennek érdekében a főtitkár felszólított minden felet, hogy szavatolja a humanitárius dolgozók akadálytalan munkáját, és hogy a szükséges segélyek időben eljuthassanak az érintettekhez.

A különböző afganisztáni ENSZ-missziókban dolgozó személyzet létszáma eléri az 5000 főt, többségük helyi lakos, bár több száz külföldi is részt vesz a műveletekben. Néhányukat az elmúlt hetekben a tálibok offenzívája közepette Kabulba telepítették át.

Guterres hétfőn felszólal a Biztonsági Tanács Afganisztánnal foglalkozó ülésén.