Tótka Sándor aranyérmes kajak 200-on

Tótka Sándor szenzációs versenyzéssel aranyérmet szerzett a kajak egyesek 200 méteres versenyében a tokiói olimpián. A szám másik magyarja, Csizmadia Kolos negyedik lett a döntőben – írja az MTI.

A csütörtöki döntős program a megszokott hőségben, de a korábbi napokhoz képest enyhébb szélben kezdődött, amely ráadásul megfordult, s most inkább szemből és oldalról fújt a versenyzőknek. A finálékra kilátogatott a Sea Forest kajak-kenu pályára Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke is.

Mindkét magyar két-két futamgyőzelemmel érkezett a nyolcas fináléba, amelyben a címvédő és világbajnok brit Liam Heath-en kívül a svédek korábbi vb-győztese, Petter Menning és az előző két olimpián egyformán érmes spanyol Saul Craviotto számított a legnagyobb ellenfélnek.

    Az UTE 27 éves friss Európa-bajnoka, Tótka – az egyetlen, aki 2016-os diadala óta világverseny döntőjében le tudta győzni Heath-t – szinte kilőtt a rajtból, és az ott megszerzett előnyét végig tartva diadalmaskodott. Bírta a saját maga által diktált tempót, s miközben Hüttner Csaba szövetségi kapitány óriási csatakiáltást eresztett el a parton, elsőként haladt át a célvonalon. Az Angyalföldi VSE 25 éves kajakosa, Csizmadia is remekül teljesített, Tótka, az olasz Manfredi Rizza és Heath mögött alig szorult le a dobogóról.

Miután hosszú várakozás után kiírták végre az eredményt a kijelzőre, Tótka Sándor elsírta magát, majd a partra érve összeölelkezett a magyar csapat tagjaival.

    Ez a magyar kajak-kenu sport 84. ötkarikás érme, a 27. aranya – korábban ebben a számban még soha nem sikerült dobogóra sem állni -, a tokiói olimpiai csapat szempontjából pedig a 14. érem, az ötödik arany.

Tokió elátkozott olimpiája

Jó esély van rá, hogy ezek az idei tokiói játékok vízválasztónak bizonyulnak, és a kisebb méretű, kevésbé látványos és kevésbé átpolitizált sportversenyek korszakának nyitányát hozzák magukkal.