„A kritikai fajelmélet olyan, mint a marxista tananyag” – hívja fel rá a figyelmet a Szovjetunióban született bevándorló

Miközben a kritikai fajelmélet egyre jobban bekúszik az amerikai oktatásba, a Constructive Ethnic Studies Group társalapítója, a szovjet bevándorló Elina Kaplan igyekszik felhívni a figyelmet rá, hogy mennyire hasonlít az egykori marxista tanterv anyagaihoz – írja a Fox News.

Kaplan, aki regisztrált demokrata szavazó, igyekszik megosztani aggodalmát másokkal, miután elolvasta a kaliforniai etnikai tanulmányok mintatantervét, és úgy érezte, hogy ismerősek neki még onnan, amit gyerekként tanult, mielőtt 11 évesen kivándorolt az egykori Szovjetunióból Kaliforniába.

„Hirtelen ugyanazokat a fogalmakat és nyelvezetet olvastam, ezúttal angolul, a kaliforniai mintatantervben”

– mondta.

Kaplan elmondta, hogy megosztotta a feltűnő hasonlóságokat más szovjet bevándorlókkal is. A bevándorlók egy csoportja ezt követően petíciót nyújtott be a kaliforniai oktatási minisztériumhoz, felhívva a figyelmet a veszélyes hasonlóságokra.

„Soha nem gondoltuk volna, hogy évtizedekkel később ugyanaz az ideológia és ugyanazok a koncepciók, amelyek elől mi is elmenekültünk, újra felbukkannak”

– áll a petícióban.

JavaScript is not available.

No Description

A kaliforniai tanterv kifejezetten megfogalmazza azt a célt, hogy „kapcsolódjunk a múltbeli és kortárs ellenállási mozgalmakhoz, amelyek globális és helyi szinten küzdenek a társadalmi igazságosságért, hogy megalkossuk az igazi demokráciát”. Kaplan kifejtette, hogy

Az igazi demokrácia egy marxista kifejezés, amely a magántulajdon eltörlésére utal […] Mit keres ez egy etnikai tanulmányok tantervben?”

– tette fel a kérdést Kaplan.

„Szilárdan hiszem, hogy ha a kaliforniaiak és az amerikaiak túlnyomó többsége tudna erről, és az ilyen típusú tananyag tartalmáról, akkor ez nem történhetne meg”

– mondta Kaplan.

Douglas Murray: A kritikai fajelmélet csődöt mond a gyakorlatban

A kritikai fajelmélet ötletgazdái tehát nem próbálták meg elrejteni „tudományáguk” forradalmi, aktivista jellegét. Dicsekedtek vele; az aktivizmus volt a lényeg. A kritikai fajelmélet célja az, hogy megváltoztassa Amerikát, és tágabb értelemben a világot is.