Izraelben a 60 év felettiek harmadik vakcina dózist kapnak

Naftali Bennett miniszterelnök csütörtök este hivatalosan bejelentette, hogy a 60 év feletti izraeliek vasárnaptól megkaphatják a harmadik adag COVID-19 elleni vakcinát – írja az Ujkelet.live


Naftali Bennett azt mondta, hogy Jichák Herzog elnök lesz az első, aki péntek délelőtt megkapja a harmadik oltást.

A Walla riportere, Tal Salev szerint Herzog után órákkal Benjamin Netanjahu ellenzéki vezető is megkapja a vakcinát a Siba Orvosi Központban.

„Az adatok azt mutatják, hogy a szervezet immunitása idővel csökken, és a cél ennek az immunitásnak a helyreállítása”-mondta a miniszterelnök, a COVID-19 elleni védőoltást az influenza ellenihez hasonlítva, amelyet rendszeresen meg kell ismételni.

A harmadik oltás csak azok számára lesz elérhető, akik legalább öt hónappal korábban megkapták a második adagot.

A 12-es csatornának nyilatkozó egészségügyi szakértő, Gabi Barbas professzor elmondta, hogy nem valószínű, hogy azok, akik nem tapasztaltak mellékhatásokat az első két oltás alkalmával, mellékhatásokat fognak érezni a harmadiktól.

A professzor továbbá megjegyezte, hogy a harmadik adag várhatóan nem csökkenti drámai módon a fertőzési rátát, de a súlyos eseteket csökkenteni fogja.

A 12-es csatorna felmérése szerint a 60 év feletti izraeliek 72 százaléka szándékozik felvenni a harmadik oltást, amint jövő héten elérhetővé válik.

9 százalék viszont nem akarja, a többiek pedig azt mondták, nem tudják.

A Haaretz napilapnak korábban nyilatkozó szakértők szerint még mindig nincs elegendő adat a harmadik adag vakcina hatékonyságáról és biztonságosságáról.

Az Egészségügyi Minisztérium kora este közölte, hogy az éjfél óta megerősített 1448 új fertőzöttel 15521-re emelkedett az aktív esetek száma Izraelben. Jelenleg 263 személyt ápolnak kórházban, közülük 151 állapota súlyos, 26 szorul lélegeztetőre.

A 9,3 millió lakosú Izraelben eddig 5778701 polgár kapta meg legalább az első adagot a Pfizer vakcinájából, míg 5354311 polgár már túl van mindkét oltáson.

Borítókép: EPA/ABIR SULTAN

Izraelnek vagy az Egyesült Királyságnak van igaza a Pfizer-vakcina hatékonyságát illetően?

Az izraeli tanulmány kimutatta, hogy a több mint hat hónapja beoltott emberek esetében a vakcina hatékonysága a koronavírus megállításában 16%-ra csökkent.