Széles szakadék tátong a palesztinok által elért eddig eredmények és Washington jóindulatú kétállami megoldást támogató politikája között – írja Yoram Ettinger egykori nagykövet a Jewish News Syndicate oldalán.
Nyugati vörös szőnyeg vs. rongyos arab szőnyeg
A nyugati kormányok inkább spekulálnak a palesztinok jövőbeli helyes viselkedésére, minthogy a jelen visszásságaival foglalkozzanak. Udvarolnak a palesztinoknak, kiterítik eléjük a vörös szőnyeget, miközben a másik oldalon pedig nyomást gyakorolnak Izraelre.
Ellenben a történelemet jól ismerő arabok – akik soha nem felejtenek és soha nem bocsátanak meg – figyelembe veszik a palesztin múltat, és ezért a palesztinok elé csak rongyos szőnyeget tesznek. Az arabok tudják, hogy egy palesztin állam csak olaj lenne a közel-keleti tűzre, miközben Izraelre erős erőként tekintenek az olyanokkal szemben, mint az iráni ajatollahok vagy a Muszlim Testvériség. Ezért is terjesztették ki a kereskedelmi és biztonsági együttműködésüket Izraellel, és tartózkodnak attól, hogy katonai vagy jelentős pénzügyi erőt mozgósítsanak a palesztinok érdekében.
Az arabok szemében a palesztin múlt a felforgatás, a terrorizmus és a hálátlanságot jelenti. A palesztinok az 1950-es évek közepén és az 1960-as évek közepén támogatták a terrorizmust Egyiptomban és Szíriában; 1970-ben polgárháborút robbantottak ki Jordániában, megpróbálva megdönteni az Amerika-barát hásemita rezsimet; az 1970-es években pedig részt vettek a libanoni polgárháborúban. 1990-ben nyilvánosan dicsérték Szaddám Husszein kuvaiti invázióját, amely a legbőkezűbb arab befogadója volt 400 ezer palesztinnak, köztük Mahmúd Abbásznak, Jasszer Arafatnak és családjaiknak. Ezért is az első öbölháborút követően a legtöbb palesztint kiutasították Kuvaitból.
Annak ellenére, hogy Jordánia a palesztinok nevében beszél, a Hásemita Királyság katonai és biztonsági erői tisztában vannak azzal, hogy egy palesztin állam a Jordán folyótól nyugatra, a folyótól keletre lévő rezsim végét jelentené, ami akár dominóeffektust kiváltva megbuktathatná az összes Amerika-barát rezsimet az Arab-félszigeten, hátrányosan befolyásolva a globális olajpiacot és az Egyesült Államok nemzetbiztonságát.
Földet a békéért vagy földet a terrorért?
Ettinger szerint az 1993-as oslói megállapodás példátlan hatalommal ruházta fel a palesztinokat, amelyet sem Jordánia, sem Egyiptom nem adott meg nekik, amikor a két ország megszállta Júdea és Szamáriát és Gázát. A béke földje helyett azonban a PFSZ központjának áthelyezése Tunéziából, Libanonból, Szudánból és Jemenből Júdeába és Szamáriába, Gázába és Kelet-Jeruzsálembe a „földet a terrorért” és a „földet a gyűlöletre nevelésért” jelentette.
Palesztin elképzelések a tankönyveik alapján
A Palesztin Hatóság 2020-2021-es tankönyvei támogatják az antiszemitizmust, a zsidó történelem eltagadását, a zsidók és a zsidó állam dehumanizálását, valamint az Izraellel való békés együttélés elutasítását. A tankönyvek mártíromságra és dzsihádra buzdítanak, az öngyilkos merénylőket és a terrorizmust hirdetik, a női terroristákat példaképként dicsőítik, és olyan térképeket tartalmaznak, amelyeken Izrael helyébe a Jordán folyótól a Földközi-tengerig terjedő Palesztina lép.
Békés együttélés Izraellel?
Ettinger úgy látha, hogy a palesztin jövőképet a Mahmúd Abbász vezette Fatah és a PFSZ által elfogadott alapszabályokban meghatározott célok alakítják, amelyek között szerepe „egész Palesztina felszabadítása”. Más szóval, a központi kérdés mindig is a zsidó állam léte – és nem a mérete –, amelyet illegitimnek tartanak „az iszlám lakóhelyén”.
A palesztin jövőképet nem a kétségbeesés vezérli, hanem az elkötelezettség, hogy „felszabadítsák Palesztinát a Jordán folyótól a Földközi-tengerig”.
Összefoglalva
A washingtoni döntéshozók várakozásaival ellentétben a közel-keleti valóság azt mutatja, hogy a palesztin állam egy újabb lator-államot jelentene a viharos régióban, amely fokozná a terrorizmust, felerősítené a regionális instabilitást, súlyosbítaná az izraeli-palesztin konfliktust, aláásná az izraeli-arab békefolyamatot és megbénítaná az amerikai érdekeket.
Egy izraeli visszavonulás az 1967 előtti, 8-15 mérföldes szeletre a Földközi-tenger mentén, amelyet Júdea és Szamária hegygerincei uralnak, eltörölné Izrael elrettentő erejét, és Izraelt stratégiai teherré változtatná az Egyesült Államok számára, megfosztva az Egyesült Államokat „a legnagyobb amerikai repülőgép-hordozótól, amelynek fedélzetén egyetlen amerikainak sem kell tartózkodnia” – zárja gondolatait Ettinger.
