Bírósági ügy is lehet az örökjáradék-vitából

Miközben az orthodox izraelita hitközség egyes állami források igazságosabb elosztásáért küzd, a velük vitában álló Mazsihisz, egész pontosan annak egyik tagszervezete, a Budapesti Zsidó Hitközség kirakja az orthodox zsidó egyház iskoláját Wesselényi utcai épületéből – írja a Mandiner. 
A
 Mazsihisz és a MAOIH közötti konfliktus elfajulására utalhat az előbbihez tartozó Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) lépése: Kunos Péter ügyvezető jelezte, hogy az ortodoxia által fenntartott Családi Bölcsőde, Óvoda, Általános Iskola és Gimnáziumnak el kell hagynia a Wesselényi utcai épületét – írja a cikkben Kacsoh Dániel.

Kunos részben arra hivatkozik, hogy lejárt a bérleti szerződés (egész pontosan: székhelyhasználati megállapodás), amit nem kívánnak meghosszabbítani a BZSH tulajdonában lévő ingatlanra vonatkozóan. Másrészt arra, hogy a MAOIH nem volt jó gazdája a mára rendkívül leromlott állapotú épületnek.

Kunos Péter a Mazsihisz ügyvezetői teendőit is ellátja Heisler András elnök mellett.

Az előzményekhez tartozik, hogy a MAOIH kénytelen volt bejelenteni a gimnáziumi képzés megszüntetését, ám a jelek szerint a fennmaradó résznek is új helyszínt kell találni, ami nem kis feladat elé állítja az egyházat.

Az épületvitát megelőzi, hogy továbbra se sikerült megegyezni az örökjáradék kérdésében.

Deutsch Róbert a MAOIH vezetője visszamenőlegesen és összességében tízmilliárd forintot követel az egyháza számára, legalábbis ez a kiindulási alap.

„Amennyiben nem tudunk dűlőre jutni, s minden fél számára elfogadható megoldást találni, úgy nem zárom ki, hogy polgári bírósághoz fordulunk az igazunkért. Persze ezt igazából senki nem szeretné” – mondta az elnök, aki inkább “családon belül” rendezné az ügyet.

A teljes cikket itt olvashatja.

Az öt magyarországi zsidó felekezet közös közleménye

Egy asztalhoz ültek a Mazsihisz (Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége), a MAOIH (Magyar Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség), az EMIH (Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség) és a Bét Orim, illetve a Szim Salom progresszív zsidó felekezetek vezetői.