Sza’ár törvénnyel akadályozná meg, hogy Netanjahu újra miniszterelnök legyen

Gideon Szá’ár igazságügyi miniszter (Új Remény) a Yedioth Ahronoth napilapnak nyilatkozva elárulta, hogy utasította minisztériumát, hogy készítsen egy törvényjavaslatot, amely megakadályozná az elnököt abban, hogy bűncselekmény vádlottját – köztük Benjamin Netanjahu ellenzéki vezetőt – kormányalakítással bízhassa meg.


A pénteken közölt interjúban Szá’ár hangsúlyozta, hogy a folyamatot Naftali Bennett miniszterelnökkel koordinálja, és a törvényjavaslatot a Kneszet téli ülésszaka alatt kívánja ismertetni – írja az Ujkelet.live

Ha a törvénytervezet átmegy, Netanjahu ellenzéki vezető, aki ellen vesztegetés, csalás és bizalommal való visszaélés miatt emeltek vádat és pere jelenleg is folyamatban van, nem tudna kormányt alakítani. Szá’ár szerint a törvény a következő Kneszet-választáson lépne hatályba.

,,Nem kezdtem volna el ezt a folyamatot a miniszterelnökkel való egyeztetés nélkül” – mondta Szá’ár. ,,Szeretnék emlékeztetni az Izrael Államra vonatkozó normákra az ügyben: a vád alá helyezett polgármestereket felfüggesztik. És emlékeztetek arra, hogy a polgármestereket közvetlen választásokon szavazzák meg, és ennek ellenére, a törvényhozás széles konszenzussal úgy döntött, fel kell függeszteni őket, ha vádat emelnek ellenük.”

Szá’ár tervez továbbá egy másik törvényjavaslatot is, amely a miniszterelnök hivatali idejét nyolc évre korlátozná.

A koalíciós tárgyalások során a koalíciós pártok megpróbáltak megállapodásra jutni a miniszterelnöki ciklusok limitálására vonatkozó törvényjavaslatról.

Bennett Jamina pártjának vezető tagjai vitatták a törvénytervezetek megfogalmazását, és koalíciós források kétségbe vonják, hogy többségi támogatást tudnának szerezni, hogy átmenjenek a Kneszetben.

Likudos források a Yediothnak azt nyilatkozták, hogy Szá’árt pusztán a bosszú motiválja.

Az Új Remény 6 széket szerzett a márciusi választásokon és csatlakozott Naftali Bennett miniszterelnök koalíciójához.

Borítókép: MTI/AP/Walla pool/Reuven Castro