Norvégia a mai napig nem tudta feldolgozni az Utøya szigeten történteket, továbbá képtelen volt választ adni azokra a kérdésekre, hogy mi vezetett a támadáshoz – írja Åsne Seierstad az UnHerd oldalán.
„Ez egy államcsíny”
– mondta Breivik a rajta térdelő rendőrnek, amikor elfogták a szigeten.
Gyilkos ámokfutása ekkor már több mint egy órája tartott. Körülötte 69 áldozata feküdt. „Marxista-vadász”, olvasható volt a mellkasán lévő jelvényen. Elfogásakor azt mondta a rendőröknek, hogy a körülötte lévő gyerekek korántsem ártatlanok.
„Szélsőséges marxisták. Marxista ivadékok. Ez a Munkáspárt ifjúsági szárnya. Övék a hatalom Norvégiában. Ők azok, akik Norvégia iszlamizálódását irányítják”
– mondta Breivik.
Mindeközben a rendőrök olyan túlélők után kutattak, mint a fiatal Kristiansen. A fiú agyának egyes részei csupaszon hevertek, némelyik a koponyáján kívül. A szemei véresek voltak. Egy rendőr pulzust talált nála; visszatette a fiú agyát a törött koponyájába, és egy kendővel körbetekerte. A 17 éves fiú tíz nappal később ébredt fel a kómából, hiányzott az egyik szeme, az ujjai, amellyel az arcát próbálta védeni a golyóktól, a válla egy része és sok barátja. A golyószilánkok annyira beleivódtak az agyába, hogy nem lehetett eltávolítani őket.
A Munkáspárt volt hatalmon Breivik támadása idején. A könnyes szemű miniszterelnök, Jens Stoltenberg ragaszkodott ahhoz, hogy Norvégia soha nem adja fel értékeit, és nem hagyja győzni a terroristákat.
„A gyűlöletre szeretettel fogunk válaszolni”
– mondta, és „több demokráciát, több nyitottságot és több emberséget, de nem naivitást” sürgetett.
A támadást követően egész Norvégiában dicsérték a vezető szerepéért. Most azonban ez a kép kezd róla megváltozni.
Ami akkoriban helyesnek tűnt – az egység megmutatása –, az mára már útját állja olyan fontos politikai vitáknak, minthogy szembe kell szállni a szélsőjobboldali nézetekkel és a szélsőséges véleményekkel. Anders Breivik támadására inkább tekintettek rendhagyóként, mint egy szélesebb körű szélsőjobboldali-mozgalom tüneteként. Emiatt a norvégiai bevándorlásról, integrációról vagy rasszizmusról szóló vitákban nem is említették őt. Egészen mostanáig.
Az elmúlt hónapokban azonban valami kezdett megváltozni. „A támadás politikai indíttatású volt” – írja új könyvében Tonje Brenna, az AUF (Norvég Munkáspárt Ifjúsági tagozata) egykori főtitkára. Brenna szerint Breivik nem volt egyedül azzal, hogy gyűlölte a Munkáspártot, „és azzal sem, hogy holtan akart minket” – írja.
Amikor a múlt héten Jens Stoltenberggel beszéltem, rögtön megkérdeztem: „Mi volt helyes akkor, és mi helyes most? Mi változott?” – írja Seierstad.
Stoltenberg – aki 2014-ben távozott Oslóból, amikor a NATO főtitkára lett – elismerte, hogy „eddig főként az AUF hordozta ezt a támadás terhét”. Mindössze tizennégy éves volt, amikor a Munkáspárti Ifjúság tagja lett, és amint betöltötte a tizenötödik életévét, minden évben ellátogatott Utøyára.
„A vita most szélesebb körű, és több hangja van. Ez jó”
– mondta.
Azt azonban nem szívesen mondta el, hogy rossz döntés volt-e a gyűlöletre szeretettel válaszolni – és közvetett módon átpolitizálni a támadást.
„Ahogy teltek az évek, egyre jobban tudatosult bennem, hogy mennyire fontos választ keresni arra, hogy miért csapott le ránk a terror […] Valóban ez egy célzott támadás volt a Munkáspárt és az AUF ellen. A terrorista erőszakkal akarta megváltoztatni az országunkat. Ezért ez egész Norvégia elleni támadás is volt.”
– mondta Stoltenberg.
A magam részéről, amikor arról kérdeznek, hogyan változott meg Norvégia a Breivik-támadás óta, gyakran hasonlítom egy sebhez, amely begyógyult, de ott marad a sebhely. Még mindig fáj, de Norvégia működését nem befolyásolja. A terror nem változtatott meg minket, ellentétben az Egyesült Államok elleni 2001. szeptember 11-i támadással, amely két éven belül két háborút indított el, és amely további radikalizálódáshoz vezetett.
De rájöttem, hogy ez nem ilyen egyszerű. Mert akárcsak egy seb, amely újra elfertőződik, ha nem nyitják fel és nem tisztítják ki, Norvégia most attól szenved, hogy visszariad a kényelmetlen kérdések feltevésétől; mégpedig, hogy nem foglalkozott a Breivik-támadást kiváltó okokkal – zárja gondolatait Seierstad.
Borítókép: Flickr/Dmitry Valberg
