Hamburgban eltemették az auschwitzi túlélő Esther Bejaranót

Vasárnap Hamburgban eltemették a 96 éves korában elhunyt auschwitzi túlélőt, Esther Bejaranót.

A zsidó származású Bejaranónak azért sikerült megmenekülnie a gázkamrától, mert az auschwitzi lányzenekarban játszott.

A július 10-én Hamburgban elhunyt Bejaranót a hamburgi zsidó temetőben helyezték örök nyugalomra 1999-ben elhunyt férje, Nissim mellett.

A temetésen sokan búcsúztatták, köztük Carola Veit, a hamburgi parlament elnöke és Peter Tschentscher hamburgi polgármester, Sawsan Chebli berlini államtitkár és Rolf Becker színész.

„Esther Bejarano kiemelkedő szolgálatot végzett a civil társadalomért nemcsak Hamburgban, hanem egész Németországban. Az auschwitzi és ravensbrücki koncentrációs táborok túlélőjeként, rendkívül fontos oktatómunkát végzett az iskolákban és egyetemeken” – hangsúlyozta Veit a gyászszertartáson.

Bejarano állhatatos küzdelme élete végéig a jobboldali szélsőségek ellen csodálatra méltó volt – tette hozzá.

Bejaranót 1943-ban hurcolták el Auschwitzba. A haláltábort annak köszönhetően élte túl, hogy sikerült bejutnia a fiatal nőkből összeállított lágerzenekarba. Németország felszabadítása után kivándorolt Palesztinába, a későbbi Izraelbe. A zsidó államból 1960-ban költözött vissza Németországba.

Hamburgban telepedett le családjával, és a holokauszt után huszonöt évvel is megmutatkozó antiszemitizmussal szembesülve, kezdte el társadalmi aktivista munkáját, amelyben szintén fontos szerepet kapott a zene. Coincidence nevű zenekarával,amelyet gyermekeivel alapított, antifasiszta és jiddis dalokat játszottak, majd jóval a nyolcvanon túl, 2008-ban csatlakozott a Microphone Mafia nevű német-török-olasz együtteshez.

Meghalt Esther Bejarano, a holokauszt egyik leghíresebb túlélője

Életének 96. évében elhunyt Esther Bejarano, a holokauszt egyik leghíresebb túlélője, az auschwitzi náci megsemmisítő tábor női zenekarának tagja.