Joe Biden amerikai elnök július 26-án fogadja Washingtonban Musztafa al-Kádimi iraki miniszterelnököt – közölte a Fehér Ház pénteken.
A tájékoztatás szerint a látogatás erősíti a két ország közötti stratégiai partnerséget. Az amerikai elnök várakozással tekint arra, hogy erősödjön a kétoldalú együttműködés Irakkal a politikai, gazdasági és biztonsági kérdésekben, beleértve azt is, hogy a közös erőfeszítések eredményeképpen vereséget szenvedjen az Iszlám Állam dzsihadista szervezet – derült ki a Fehér Ház közleményéből.
A Bagdad és Washington közötti stratégiai párbeszéd eredményeképpen menetrendet kell kidolgozni a nemzetközi erők kivonására, amelyek 2014 óta folytatnak harcot az országban az Iszlám Állam ellen. Irakban még mindig mintegy 3500 külföldi katona tartózkodik, köztük 2500 amerikai, kivonásuk évekig eltarthat.
Irak az arab világ legnagyobb síita többségű országa, amely az amerikai-iráni vetélkedés egyik fő színterévé vált azóta, hogy az Egyesült Államok vezette koalíciós csapatok 2003-ban megdöntötték Szaddám Huszein szunnita diktátor uralmát.
A síita milíciák onnantól kezdve folyamatos és egyre kifinomultabb katonai hadjáratot folytatnak az amerikai csapatok ellen, amelyek a 2011-es kivonulást követően 2014-ben tértek vissza Irakba az Iszlám Állam terrorszervezet ellen harcoló nemzetközi koalíció élén.
Az év eleje óta mintegy ötven rakéta- vagy dróntámadást követtek el amerikai érdekeltségek, diplomáciai épületek, katonai bázisok ellen.
A legutóbbi nagyobb offenzíva július 7-én a nyugat-iraki anbári Ain al-Aszad légi támaszponton történt, akkor két amerikai katona megsebesült.
A drónos támadások elkövetését eddig senki sem vállalta magára, de a végrehajtás módja az Irán-barát fegyveresek módszereire emlékeztet, és Washington is őket teszi felelőssé.