Bennett: a Pfizer-oltás „gyengébb, mint reméltük”

Naftali Bennett miniszterelnök pénteken azt mondta, hogy a COVID-19 oltások által nyújtott védelem ,,gyengébb, mint reméltük volna” a Delta variánssal szemben – írja az Ujkelet.live.

,,Aki azt remélte, hogy az oltások önmagukban megoldják a problémát – nem fogják” – mondta Bennett a miniszterek, az egészségügyi tisztviselők, a nemzetbiztonsági tanács tagjai, valamint a rendőrség és a katonaság képviselőinek jelenlétében tartott helyzetértékelésen Tel Avivban.

„A Delta burjánzik” az egész világon – mondta. „Egyfelől az oltások hatékonyak a vírus ellen, ezért gondoskodunk a szükséges készletek meglétéről. De az oltások önmagukban nem elégendőek.”

,,Nem tudjuk pontosan, hogy a vakcina mennyiben segít, de lényegesen kevesbé” a Delta ellen, mint a korábbi törzsek esetében. ,,Mindannyian reméljük, hogy lassulást látunk, de a tény jelenleg az, hogy nincs lassulás – sem itt sem a világ más tájain.”

Annak ellenére, hogy csütörtökön 800 fölé emelkedett az új fertőzések száma, a miniszterelnök azt mondta: ,,Célunk, hogy lehetővé tegyük a rutin folytatását, kiigazításokkal a koronavírushoz.”

A miniszterek több órán át üléseztek, röviddel a Sábát bejövetele előtt fejezve be az értekezletet. Több alapelvben megállapodtak, amelyek közül az első a gyorstesztek bevezetése már a jövő héten esedékes.

A miniszterek megállapodtak egy új jelvény-rendszer elindításában, amely csak a beoltottak, a vírusból felépültek vagy negatív teszttel rendelkezők számára engedélyezi az esküvőkön és hasonló több mint 100 vendéget vonzó rendezvényen való részvételt.

A rendszer csak beltéri összejövetelekre vonatkozik, ahol ételeket és italokat szolgálnak fel, és az emberek ülnek és állnak. A résztvevők számára nem lesz korlátozás, és mindenkinek maszkot kell viselni.

A miniszterek abban is megállapodtak, hogy a kórházak által a koronavírus-válság idején felvett segítő személyzet az állami költségvetés elfogadásáig továbbra is alkalmazásban marad. Ez magában foglal mintegy 600 orvost és 1600 ápolót.

Péntektől minden utazónak, beleértve azokat is, akiket beoltottak vagy felépültek a COVID-19-ből, Izraelbe érkezésükkor 24 órára vagy a negatív teszteredmény kézhezvételéig karanténban kell maradniuk.

Míg a 15 magas fertőzési rátájú országból visszatérőknek, a minisztérium frissített irányelvei szerint negatív teszteredmény esetén hét napig kell karanténban maradniuk. A teljes karanténidőszak nemrégiben rövidült le 10-14 napról hét napra.

Az érintett országok:, az Egyesült Arab Emírségek, Seychelle-szigetek, Ecuador, Etiópia, Bolívia, Guatemala, Honduras, Zimbabwe, Zambia, Namíbia, Paraguay, Chile, Kolumbia, Costa Rica és Tunézia.

Jövő pénteken, július 23-án a következő országok kerülnek a listára: Egyesült Királyság, Ciprus, Törökország, Grúzia, Uganda, Mianmar, Fidzsi-szigetek, Panama, Kambodzsa, Kenya és Libéria.

Az egészségügyi minisztérium azt is közölte, hogy jövő pénteken Spanyolország és Kirgizisztán felkerül az extrém fertőzéssel rendelkező országok listájára, amelyekbe az izraelieknek tilos beutazniuk speciális engedély nélkül.

Azok az országok, amelyek jelenleg tiltottak az izraeliek számára: Üzbegisztán, Argentína, Fehéroroszország, Brazília, Dél-Afrika, India, Mexikó és Oroszország.