Kalifornia jóvátételt fizetne a „fajnemesítő” mozgalom áldozatainak

Az állam új, aláírásra váró költségvetésében szerepel a jóvátétel azok számára, akiket az állam „fajnemesítő” törekvéseinek részeként sterilizáltak – írja a Daily Wire.

Az AP szerint akár 25 ezer dollárt (7,5 millió forint) is fizethetnek, és ezzel Kalifornia lenne a harmadik állam Virginia és Észak-Karolina után, mely a harmincas évekbeli „fajnemesítő” mozgalom áldozatainak fizetne.

A mozgalom úgy hitte, hogy az elmebetegek, fogyatékosok sterilizálása segít az emberi fajon.

A kaliforniai javaslat továbbá kárpótolná azokat a női rabokat, akiket kényszerítettek a sterilizálás elfogadására 2005-’13 között.

A Washington Post szerint 60 ezer embert érintettek a múlt századbeli sterilizálások. A kaliforniai program 1909-ben indult, és legalább 20 ezer embert érintett.

Történészek szerint a kaliforniai törvény inspirálta a náci német intézkedések egy részét is.

Auschwitz mellett hunyt el a Mengele-kísérletek világhírű túlélője

Az erdélyi származású, amerikai Eva Mozes Kor 85 éves korában hunyt el Lengyelországban, ahová egy holokausztra emlékező csoport vezetőjeként utazott pár nappal korábban.