Az IDF-nek fel kell készülnie egy többfrontos háborúra, amelyben az izraeli arabok a Hamászhoz és a Hezbollahhoz csatlakozva támadják Izraelt — figyelmeztet a BESA Center igazgatója az Arutz7 értesülése szerint.
Efraim Karsh, a Middle East Quarterly szerkesztője és a BESA Center for Strategic Studies igazgatója a Middle East Forum június 7-i webináriumán (videó) beszélt az izraeli arab közösség növekvő radikalizálódásáról.
Karsh szerint
„a fő veszélyt Izrael további sikerére, sőt hosszú távon a létezésére” nem Irán vagy a határain túl működő számtalan fegyveres iszlamista csatlósa jelenti, hanem Izrael arab polgárai.
A lakosság nagyjából egyötödét kitevő izraeli arabok az elmúlt negyedszázadban egyre inkább palesztin identitást vállalnak, „elutasítják Izraelnek mint zsidó államnak a további létezését”, és „erőszakos és … kifinomult eszközöket is alkalmaznak e cél elérése érdekében”.
Az izraeli arabok egyre inkább „elutasítják Izraelnek mint zsidó államnak a további létezését”.
Az izraeli arab radikalizálódás nem gazdasági sérelmeken alapul. A nem rég leköszönő izraeli miniszterelnök, Benjamin Netanjahu „javított az izraeli arabok helyzetén az elmúlt évtizedben”, az izraeli arabok jobban ’integrálódtak’ az izraeli társadalomba”, és javult a „gazdasági és társadalmi jólétük”.
Bár az izraeli arab radikalizálódás „történelmi gyökerei” Ciszjordánia és a Gázai övezet izraeli „megszállásáig” és a PFSZ 1960-as évekbeli megjelenéséig is visszavezethetők, a folyamatot valójában az 1993-as oslói megállapodások indították el. Az oslói folyamat „bevitte a Palesztinai Felszabadítási Szervezetet (PFSZ) Izrael politikájába”.
Jasszer Arafat, a PFSZ elnöke úgy szólt Izrael arab lakosságához, amelyet „az 1948-as araboknak” nevezett, hogy Korán-verseket idézett, hogy a zsidók ellen uszítsa őket, és megígérte, hogy „a csúcsra” juttatja őket elnyomóik ellen. Az izraeli arab vezetők új generációja és az újonnan alakult izraeli arab politikai pártok (pl. Balad és Ta’al) nyíltan felkarolták Arafatot, és a PFSZ beszédtémáit tükrözve felszólítottak arra, hogy Izrael „minden polgárának” államává váljon – ez a „zsidó állam végének” kódja. A Ta’al vezetője, Ahmad Tibi hivatalosan még Arafat tanácsadójaként is szolgált.
Az izraeli arab önkormányzatok vezetőiből álló bizottság által kiadott 2006-os „Jövőkép” című dokumentum Izrael államot „gyarmati” implantátumnak nevezte, és követelte az Izraelben élő „palesztinai arabok” állami elismerését „őshonos nemzeti csoportként”, hivatalos „vétójoggal” rendelkező törvényekkel. Egy nemrégiben tartott Netanjahu elleni tüntetésen a tel-avivi Habima téren „tucatjával voltak ott PFSZ-zászlók, míg egyetlen izraeli zászló sem”.
Az izraeli arabok egyre növekvő követelései együtt jártak az izraeli arabok „növekvő erőszakával”, „minden alkalommal”, amikor Izrael összecsapott ellenfeleivel. A májusi 11 napos izraeli-Hamász háború példátlan mértékű izraeli arab erőszaknak volt tanúja. A Hamász rakéták ezreit lőtte ki Izraelre, zsidókat támadtak meg a demográfiailag vegyes izraeli városok utcáin, amelyeknek „az együttélés kirakatainak kellene lenniük” – mondta Karsh. „Zsinagógákat gyújtottak fel, körülbelül egy tucatot”, és „üzletek és magánházak százait fosztották ki”.
Az erőszak nemcsak azt hangsúlyozta, hogy az izraeli arabok egyre „nacionalizáltabbak, radikalizáltabbak és iszlamizáltabbak”, hanem azt is, hogy a Hamász kiszorította a PFSZ-t, mint vezető befolyásoló erőt Izraelen belül.
Manszúr Abbász
Karsh megrovóan nyilatkozott arról, hogy az izraeli iszlám párt, a Muzulmán Testvériség egyik ága bekerült Izrael új kormánykoalíciójába. Még ha a vezetőjük, Manszúr Abbász ígéretei, hogy „az izraeli rendszert” az izraeli arab érdekek előmozdítására használják fel, még ha őszinték is, „a pragmatizmus nem tévesztendő össze a mérséklettel” – mondta. „A pragmatista azt jelenti, hogy ‘nem fogom elérni a célomat azzal, hogy újra és újra a falba verem a fejem'”, és rengeteg „pragmatista” vált a történelem legrosszabb bűnözőivé. „Hitler egy bizonyos pontig pragmatista volt – megszerezte Csehszlovákiát anélkül, hogy egyetlen lövést is leadott volna.”
A jövőben az IDF-nek „fel kell készülnie egy többfrontos háborúra”, amelyben az izraeli arabok a Hamászhoz és a Hezbollahhoz csatlakozva támadják Izraelt.
Karsh becslése szerint „félmillió illegális fegyver van az arab városrészekben”, és ezek begyűjtése az IDF nagyszabású, házról-házra történő átkutatással járó műveletét vonja maga után.
Eközben a zsidó izraelieknek világos „vörös vonalakat és játékszabályokat” kell felállítaniuk az arab izraeliekkel kapcsolatban, üdvözölve a társadalomba való teljes jogú integrációjukat, de rendületlenül hangsúlyozva, hogy „Izrael zsidó állam …”, és ez ellen nem tehetnek semmit”.
