A gyerekek napközi támogatásáért cserébe Liberman a jesiva hallgató apákat is minimális munkára kötelezné

Avigdor Liberman pénzügyminiszter szerdán bejelentette, hogy új feltételeket fognak bevezetni a napközi-támogatás igénylésével kapcsolatban, megszüntetve ezáltal a jelenleg érvényes rendelkezést, amely az ultraortodox közösségek igényeire volt szabva — írja az ujkelet.live.

Az új rendelkezések szerint a támogatásokat a családok abban az esetben kapják meg, amennyiben mindkét szülő heti legalább 24 órát dolgozik, megszüntetve azt a lehetőséget, miszerint csak az anyáknak kell az említett feltételek szerint munkát vállalniuk, annak érdekében, hogy a család 1000 sékel havi támogatást kapjon. A tanulmányaikat végző apák mindvégig mentességet élveztek.

Liberman bejelentése szerint a támogatást nem vonják meg, amennyiben az apa nem dolgozik, de akadémiai vagy szakképzésben vesz részt, a jesiva tanulmányok azonban nem szerepelnek kivételek között.

A változtatás mindösszesen 21 000 háztartást érint, és ebből 18 000 háredi nagy családos, amelyeknek családfője teljes munkaidőben jesiva hallgatóként van nyilvántartva.

A rendelkezés elvileg az új tanév kezdetétől, vagyis szeptembertől érvényes.

A gyerekek három éves koráig érvényes napközi gondozás az államnak évente körülbelül 1,2 milliárd sékelbe kerül. Az összeg egyharmada azoknak a családoknak jut, ahol az apa vallási szeminárium hallgatója.

Liberman azzal indokolta döntését, hogy a társadalom különböző dolgozó rétegeit érintő hátrányos megkülönböztetés és torzulások miatt olyan intézkedések szükségesek, amelyek kiküszöbölik a munkaerőpiacra való belépés nehézségeit és ösztönző hatással van a munkavállalókra, akik adót fizetnek, a hadseregben szolgálnak és tartalékos kötelezettségüket is teljesítik.

Az egyébként szekuláris – cionista nézeteket valló Liberman bejelentése, a várakozásoknak megfelelően újabb háborút robbantott ki a kormány és az ellenzék vallásos tagjai között.

A volt belügyminiszter, Árje Deri (Sasz) „pusztítónak és gonosznak” nevezte Liberman tervezett változtatásait, amelyet szerinte a pénzügyminiszter kizárólag azért eszközölt, hogy „bántsa a sokgyermekes családokat és csak azért, mert ők ultraortodoxok”, mondván

Bennett miniszterelnök és Száár igazságügyi miniszter, akik megígérték, hogy figyelni fognak az ultraortodoxokra gyűlöletkormányt alakítottak.

Mose Gafni, a Jahadut Hatora vezetője, Libermant „gonosznak” nevezte, míg pártja második számú képviselője Jákov Litzman hozzátette, hogy

ez része a reform [zsidó] kormány politikájának, amely harcot folytat mindazokkal szemben, akik szentek és kedvesek számunkra, tökéletesen összehangolva a vad indíttatás azon üzeneteivel, amelyeket Liberman az elmúlt években hangoztatott.

Később az Ynet híroldalnak Litzman rátett egy lapáttal és azt nyilatkozta, hogy Liberman „egyszerűen őrült. Megőrült a gyűlölettől. ”

A Jahadut Hatora képviselője Jákov Asher levélben fordult Orna Barbivai (Jes Atid) gazdasági miniszterhez, amelyben felszólította, hogy ne támogassa Liberman tervét, emlékeztetve arra, hogy

ne ismételje meg a múlt hibáit.

A Jáir Lapid külügyminiszternek is elküldött levél arra az időszakra utalt, amikor Lapid Netanjahu pénzügyminisztere volt (2013–2014) miközben a két háredi párt kiszorult a kormányból. Az akkoriban a Lapid által kezdeményezett pénzügyi reformok – például a mindkét szülőre vonatkozó munkavállalás követelményét, azonnal törölték (2015) miután Deriék visszakerültek Benjamin Netanjahu akkori miniszterelnök új kormányába.

Az alig egy hónapja alakult Bennett-kormányt a Jahadut Hatora és a Sasz azzal vádolta, hogy veszélyezteti a zsidó államot, kijelentve, hogy az új miniszterelnök gonosz.

Azt egyelőre nem tudni, hogy Liberman egyeztette-e az új intézkedéseket a miniszterelnökkel mielőtt bejelentette vagy sem. Bennett korábban megígérte, hogy mindenki számára igazságos döntések fognak születni és a felháborodott háredi vezetőknek azt üzente, nem fog megfeledkezni róluk.

Bennettnek és pártja (Jamina) második számú tagjának, Ajelet Saked belügyminiszternek bizonyára volt tudomása arról, hogy Liberman változtatásokat fog eszközölni, ugyanakkor nyílt titok, hogy az ultraortodox frakciót az őket hátrányosan érintő új intézkedések ellenére is változatlanul szeretné a koalíció tagjaiként behúzni.

A harédi szektor tetemes anyagi igényei miatt az ultraortodox politikusok számára hosszú ideig az ellenzék soraiban ragadni nem megoldás. A médiában kiszivárgó felvétel szerint Kanievszki rabbi unokája beismerte, hogy nagyapja nem kifogásolta volna, az ultraortodox pártok csatlakozását a koalícióhoz, de köztudottan a szekuláris jobboldali Jiszráel Bejtenu párt vezetője, Avigdor Liberman emelt ellene kifogást.

Norvég törvényt fogadtak el Izraelben

Azt is elfogadták, hogy a héber ünnepek ne számítsanak bele a költségvetés elfogadására rendelkezésre álló száz napba, ami hosszabb időt, 145 napot engedélyez a kormány megalakulásától számítva.