Nigériában ismét megtámadtak egy iskolát, legalább 150 diákot elrabolhattak

Legalább 150 gyerek tűnt el, miután fegyveresek megtámadtak egy bentlakásos iskolát az északnyugat-nigériai Kaduna államban – közölte hétfőn a sajtóval az iskola egyik munkatársa, és egy neve elhallgatását kérő szülő.

John Hayab tiszteletes, a Kaduna déli részén található baptista iskola alapítója azt mondta, a hajnali rajtaütés során körülbelül 25 diáknak sikerült elmenekülnie, ám attól félnek, hogy a többieket a fegyveresek magukkal hurcolták. Hozzátette, az iskolában ekkor körülbelül 180 diák tartózkodott.

A rendőrség bejelentette, hogy nemsokára közleményben reagálnak a hírre.

Alig néhány órával korábban az ugyancsak ebben az államban, az iskolától alig félórára található Zaria városának a kórházából raboltak el fegyveresek több embert, köztük nővéreket, biztonsági őröket és gyerekeket is.

Nigériában rendszeresek a tömeges emberrablások.

Ehhez folyamodnak többek között a térségben aktív iszlamista terroristák is, akik lányokat és nőket kényszerítenek arra, hogy dzsihadistákkal házasodjanak össze, vagy öngyilkos merényleteket kövessenek el, másokat pedig dolgoztatnak. Más esetekben bűnszervezetek rabolnak el gyerekeket azért, hogy váltságdíjat követeljenek értük.

A nigériai Boko Haram egy része hűséget esküdött az Iszlám Államnak

A videót az Iszlám Állam médiaszervezete készítette, és több száz fegyveres férfi látható rajta, amint összegyűltek egy bokros területen. Többen közülük nyilatkoztak a kamera előtt.