Elhunyt Donald Rumsfeld volt amerikai védelmi miniszter

Nyolcvannyolc éves korában meghalt Donald Rumsfeld volt amerikai védelmi miniszter, az iraki háború egyik vezéralakja – közölte a politikus családja szerdán.

Rumsfeld az Új-Mexikó államban található Taosban hunyt el.

Ő volt az Egyesült Államok történetének legfiatalabb, később pedig legidősebb védelmi minisztere: 1975 és 1977 között Gerald Ford akkori elnököt szolgálta, 2001 és 2006 között pedig George W. Bush elnök kormányának tagja volt.

Bush védelmi minisztereként eredeti terve az volt, hogy átalakítja a hadsereget, de erőfeszítését beárnyékolták a 2001. szeptember 11-i terrortámadások, majd az afganisztáni és az iraki háború.

Bush 2006 novemberében vált meg Rumsfeldtől, miután az amerikaiak szemében jelentősen csökkent a kormány népszerűsége az iraki háború elhúzódása miatt, és a kongresszusban a demokraták vették át az uralmat a félidős választásokat követően.

Rumsfeldet sokan bírálták, többek között John McCain néhai republikánus szenátor, aki azt mondta, hogy párttársa „a világ egyik legrosszabb védelmi minisztereként vonul majd be a történelembe”.

Az amerikai szenátus 2008-ban emberiesség elleni bűncselekményekben való bűnrészességgel vádolta meg a volt tárcavezetőt az amerikai fogolytáborokban uralkodó állapotok miatt. Különösen az iraki Abu Graibban található börtön körüli botrány volt kedvezőtlen hatással Rumsfeld hírnevére, miután a védelmi miniszter személyesen adott felhatalmazást durvább kihallgatási technikák bevetésére a foglyokkal szemben.

Rumsfeld négy elnököt szolgált különféle beosztásokban, és csaknem 25 évet töltött az üzleti életben.

Az utolsó neokon? John Bolton, Trump héja tanácsadója

John Bolton a keménykezű külpolitikát támogatja, amelyben szükség esetén benne van a háború lehetősége is. Hajdú Tímea portréja.