A szivárványos zászló különleges jelentőséget kapott rendszerünkben. Ez globalista elitünk zászlaja, amely a „sokszínűséget és a befogadást” szimbolizálja, olyan elveket, amelyeket ők az uralkodáshoz való joguk forrásának tekintenek — írja véleménycikkében R. R. Reno, a First Things szerkesztője.
A „rezsim” egy szakkifejezés a politikai filozófiában. A politikai hatalom forrására utal. A rezsim határozza meg azokat az alapvető kérdéseket, amelyekben „mindannyian egyetértünk”. Ez a megállapodás határozza meg a legitim politikai viták határait, és árulóként, lázadóként és forradalmárként kezeli azokat, akik túllépik és megszegik azokat.
Amerika rendszere régóta az alkotmányos köztársaság rendszere. Pereskedünk, szervezkedünk, és bizonyos esetekben tiltakozunk. A politikusok kihasználják az eljárásokat, hogy előnyökre tegyenek szert. A választások vitatottak. És mindennek a jogállamiság által megszabott korlátok között kellene működnie.
De a mi rendszerünk mindig több, mint alkotmányos rendelkezések. Arról is szól, hogy mi számít legitim véleménynek a közéletben, és mi az, ami nem megengedett. Ezen a területen rendszerváltáson mentünk keresztül.
A Return of the Strong Gods című könyvemben azt állítom, hogy 1945 után egy erőteljes konszenzus alakult ki, amely a nyílt társadalom erényeit tartotta nagyra. A hidegháború befejezése után George H. W. Bush elnök foglalta össze ezt a konszenzust, amikor a „nyitott határokat, a nyitott kereskedelmet és – ami a legfontosabb – a nyitott elméket” dicsérte.
Idővel ez a konszenzus meghatározta rendszerünket. Azt állította, hogy a sokszínűség és a befogadás nem egy politikai párt fogalma. Inkább „amerikai értékek”. Obama elnök tökéletesítette annak művészetét, hogy politikai programját a rendszerrel tegye egyenlővé. Ellenfeleivel szemben azt hangoztatta, hogy „mi nem ilyenek vagyunk”, ami azt jelentette, hogy kritikusai túllőttek a célon.
Amikor a melegházasságot alkotmányos jognak minősítették, szivárványszínekkel világította meg a Fehér Házat, magabiztosan, hogy „Amerikát” erősítse meg, nem pedig pártállást képviseljen.
A szivárványos zászló talán elkerülhetetlen volt. 9/11 után Katha Pollitt írt egy cikket a The Nation számára, amelyben a hirtelen mindenütt megjelenő amerikai zászlók miatt panaszkodott. Megfosztottnak érezte magát. „Jelenleg nincsenek szimbolikus jelképei azoknak a dolgoknak, amelyekre a világnak valóban szüksége van – egyenlőségre, igazságosságra, emberségre, szolidaritásra és intelligenciára”. A „társadalmi igazságosság, a nők jogai, a demokrácia, a polgári szabadságjogok és a világiasság” erős szimbólumát kívánta. Miért ne lehetne a feministáknak, a melegjogi aktivistáknak és egy befogadóbb, elfogadóbb társadalom híveinek is zászlójuk?
Pollitt vágyai teljesültek. Ahogy Darel Paul a From Tolerance to Equality (A toleranciától az egyenlőségig) című könyvében dokumentálja, a melegek jogai az amerikai elit által támogatott sokszínűségi menetrend középpontjába kerültek, ezért is lett ennek szimbóluma a szivárványos zászló. Bár a szivárvány eredetileg a kirekesztett csoportok „szivárványkoalíciójának” Jesse Jackson által képviselt ideálját hivatott felidézni, a zászlót leggyakrabban „büszkeségzászlónak” nevezik. A melegek felszabadulását jelzi, akik az elsők az egyenlők között a szivárványkoalícióban.
Ez az elsőbbség nem véletlen. A melegek jogai tökéletesen illeszkednek elitünk nyílt társadalomra vonatkozó céljaihoz. A férfiak csókolózása lebontja a korlátokat – csodálatos kép elitünk azon törekvéséről, hogy elhárítsa a kereskedelem útjában álló akadályokat. A transzvesztiták elmossák a határokat – a határok nélküli világ globalista álmának csodálatos megidézése.
A homoszexuálisokat, különösen a meleg férfiakat, a lelkiismeretes öngondoskodással és a csillogó fogyasztással is társítják. Ők voltak az úttörők a meghosszabbított serdülőkor, a gondtalan, évtizedekig tartó szingliélet ma már felső-középosztálybeli normájának kialakításában. A meleg élet sok feminista álmát is megvalósítja – szakmai siker és önmegvalósítás a termékenység terhei nélkül.
Így nem meglepő, hogy elitünk felkarolta a szivárványos zászlót. Ez lobog az egyetemeink felett, és a globális vállalatok kirakataiban is megjelenik. Hollywood, a Szilícium-völgy és a Wall Street – a globalizáció és a határok áttörésének motorjai – lengetik a büszkeség zászlaját.
A szivárványos zászló azt a rendszert képviseli, amelyet globalizált elitünk fenn akar tartani. Rendszerként a másként gondolkodókat illegitimként kezeli. Azok, akik tiltakoznak a szivárványzászló és az általa képviselt dolgok ellen, nem olyan polgártársak, akiket aggaszt, hogy a társadalom nem működhet a férfiak és nők közötti különbségek egyértelmű társadalmi jelölése nélkül. Ők „gyűlölködők” és „bigottak”.
Június végén Németország és Magyarország a müncheni labdarúgó Európa-bajnokság mérkőzésére készült. A városi tanács azt javasolta, hogy a stadiont szivárványszínekkel világítsák meg. Magyarország elutasította az ötletet. Szijjártó Péter magyar külügyminiszter megjegyezte: „Rendkívül káros és veszélyes a sportot és a politikát összekeverni”.
A magyar kifogás felháborodást váltott ki az európai elitből. Vera Jourová, cseh politikus, az Európai Unió alelnöke ragaszkodott ahhoz, hogy „a szivárvány nem sértő”. Steffen Siebert, német kormányszóvivő kijelentette, hogy a szivárványos zászló „azt képviseli, ahogyan élni akarunk – egymás iránti tisztelettel és megkülönböztetés nélkül”.
„Nem sértő.” „Ahogyan élni akarunk.” „Akik vagyunk.” Ezek az állítások határozzák meg, hogy mit lehet, és mit nem lehet jogosan vitatni. Ez a rendszer fő funkciója. És a szivárványos zászló, ellentétben a német vagy a magyar zászlóval, a globalista, felszabadító, nyílt társadalmú rezsimet képviseli.
Amerika hozta létre a nyílt társadalom konszenzusát, amely idővel a nyitott határok, a nyitott kereskedelem, a sokszínűség és a befogadás rendszerévé fejlődött, amelyet most olyan magától értetődőnek és nem vitathatónak tartanak, hogy szinte kötelező. Hazánk találta fel a szivárványos zászlót, és nagykövetségeink az egész világba exportálják. De a populizmus inkább erősít, mint gyengít. Kihívja globalizált elitünk hegemóniáját és azt a rendszert, amelyhez ragaszkodnak, hogy meghatározza a közéletet. Megjósolom, hogy eljön az idő, talán hamarosan, amikor elitünk elnyomja az amerikai zászlót, és annál kitartóbban lengetni fogja a szivárványost helyette.
