Lapid Rómában: komoly fenntartásaink vannak az iráni atomalkuval kapcsolatban

Közvetlenül az Egyesült Arab Emirátusokba történő látogatása előtt Jáir Lapid, mint a Bennett-kormány külügyminisztere, első hivatalos külföldi útján Rómában találkozott Antony Blinken amerikai, Abdullatif al-Zayani bahreini és Luigi Di Maio olasz külügyminiszterrel.

Az izraeli – amerikai külügyminiszteri találkozón Lapid a zsidó állam nevében részvétét fejezte ki a miami katasztrófa áldozatainak

írja az Ujkelet.live.

Nyitó beszédében Lapid elmondta, hogy az új kormány megalakulását követő napokban felvette a kapcsolatot mind a demokrata és republikánus vezetőkkel. Továbbá kiemelte, hogy a zsidó állam osztja Amerika legalapvetőbb értékeit, mint a szabadság, a demokrácia, a szabad piacok illetve a béke folyamatos keresése, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy Izraelnek komoly fenntartásai vannak a bécsi tárgyalások tárgyát képező iráni nukleáris megállapodással kapcsolatban.

Eltérően Benjamin Netanjahu volt miniszterelnök, több mint egy évtizedig képviselt álláspontjával, az izraeli külügy a Bennett-kormány nézeteit képviselve, az előző évek alatt megsértett amerikai kétpárti kapcsolatokat, a felekkel egyenlő mértékben és közösen szeretné javítani.

A teljes cikk itt olvasható.

Új kormány, új fenyegetések

A Biden-kormányzat Jeruzsálemmel és a Hamásszal kapcsolatos, nem hivatalos álláspontja Iránnak a palesztin társadalomban elfoglalt pozícióját erősíti. Caroline Glick publicisztikája.