A kongresszusi demokraták sürgetik Bident, hogy vonja vissza Trump Izraellel kapcsolatos lépéseit

A legfrissebb hírekért kövessen minket a Google-ön!

Hetvenhárom demokrata képviselő levélben szólította fel Joe Biden elnököt, hogy az izraeli zsidó telepeket ismerje el illegálisnak, Ciszjordániát pedig megszállt területnek – írja a Times of Israel.

Az amerikai képviselőház hetvenhárom – köztük több vezető pozíciót betöltő – demokrata képviselője levélben sürgeti Joe Biden elnököt, hogy tegyen meg egy sor lépést annak érdekében, hogy visszafordítsa a Trump-kormányzat alatt végbement, „az Egyesült Államok régóta fennálló, kétpárti politikájának feladását” az izraeli-palesztin konfliktussal kapcsolatban.

A szerdán elküldött levélben egyebek mellett arra szólítják fel az elnököt, hogy határozottan jelentse ki illegálisnak az izraeli zsidó telepeket és Ciszjordániát megszállt területnek:

Tegye világossá, hogy az Egyesült Államok a telepeket a nemzetközi joggal összeegyeztethetetlennek tekinti, azáltal, hogy újra kiadja a vonatkozó külügyminisztériumi és vámügyi útmutatást erre vonatkozóan” – áll a levélben.

A levelet hét zsidó demokrata képviselő írta alá, köztük Jan Schakowsky illinois-i képviselő, aki egyebek mellett a levél kezdeményezője is volt.

A többiek Alan Lowenthal kaliforniai, Andy Levin michigani, Sara Jacobs kaliforniai, Yarmuth, Steve Cohen tennessee-i és Jamie Raskin marylandi képviselők.

Bidenék eddig vonakodtak attól, hogy nyíltan bírálják Izraelt, tanulva az Obama-érát sújtó amerikai-izraeli kapcsolatokban tapasztalható feszültségekből, ezért az elnök igyekszik inkább zárt ajtók mögött tartani az Izraellel fennálló nézeteltéréseit.

A múlt havi gázai konfliktus idején Biden határozottan elutasította a párt baloldalának azon felhívásait, hogy gyakoroljanak nyomást a támogatások megvonásával Izraelre a konfliktus befejezésére.

Biden azonban a levélben szereplő nyolc ajánlás közül néhányat maga is támogat, köztük a palesztinoknak küldött segélyek újraindítását és a palesztin kapcsolatokért felelős konzulátus újranyitását Jeruzsálemben.

A levél végezetül arra is javaslatot tesz, hogy helyezzen nyomást Izraelre a palesztin családok Kelet-Jeruzsálemből tervezett kilakoltatásának ügyében, ami hozzájárult ahhoz az ingatag környezethez, amely a múlt hónapban az Izrael és a palesztinok közötti erőszakos konfliktust szította.

A kongresszusi képviselők által megfogalmazott levél tükrözi a demokraták széles körében egyre erősödő nézeteket, hogy keményebb álláspontot képviseljenek Izraellel szemben, mindezt akkor, amikor a Naftali Bennett miniszterelnök és Jair Lapid külügyminiszter által vezetett új izraeli kormány igyekszik helyreállítani a Netanjahu alatt megromlott kapcsolatokat a demokratákkal.

Az utcai erőszak, mint politikai eszköz

A palesztin párti tüntetők bejelentkeztek a Demokrata Párt legújabb „kék miliciájának”, amellyel sakkban tartják saját szavazóikat – írja Lee Smith a Tablet magazinban.

“A kongresszusi demokraták sürgetik Bident, hogy vonja vissza Trump Izraellel kapcsolatos lépéseit” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. ..”A levelet hét zsidó demokrata képviselő írta alá, köztük Jan Schakowsky illinois-i képviselő, aki egyebek mellett a levél kezdeményezője is volt.”

    Valaki a minap felháborodott azon, hogy egyes „zsidókat” perfekcionistán aljasnak tartom. Íme az újabb bizonyíték…Merem remélni, hogy „ezeket” majd néhány ügybuzgó antiszemita agyonveri néhány sz.,r színű BLM-es „aktivistával” közösen,…akkor, az utolsó tudatos pillanatukban rádöbbennek majd hogy nagyon rossz „seftet” csináltak…

    • Tökéletes!Minden szavaddal egyetértek.Nincs aljasabb teremtmény, mint az öngyűlölő zsidó.Ha majd a barátaik őket fogják verni,lehetőleg Izraelbe ne meneküljenek.Nekünk van elég córeszünk nélkülük is. Habár…a regnáló júdenrát most boldogan befogadná őket a szemét erősítésére.