Majdnem szabotázs történt egy iráni agro-nukleáris létesítményben

Szabotázsakciót akadályoztak meg az iráni Karadzsban található nukleáris létesítményben szerdán – közölte a Nournews iráni hírügynökség.

Az iráni atomenergia ügynökség leírása szerint

az 1974-ben alapított Karadzsi Nukleáris és Egészségügyi Központ nukleáris technológiát használ „a talaj, a víz, a mezőgazdaság és a jószágtartás” javítására.

Úgy tudni, a szabotázsakciót még azelőtt sikerült megakadályozni, hogy károk keletkeztek volna.

Irán általában Izraelt hibáztatja a hasonló akciókért, különösen ha azok nukleáris létesítményei ellen irányulnak.

A nap folyamán meg nem erősített jelentések érkeztek egy állítólagos dróntámadásról is egy üzem ellen, ahol Irán saját fejlesztésű, COVIran Barekat nevű, koronavírus elleni vakcináját gyártják. A védőoltás tesztelése hamarosan lezárul, és azt követően megkezdik felhasználását az ország oltási kampányában.

Az iráni állami televízió június 20-án közölte, hogy vészhelyzeti leállás miatt ideiglenesen nem termel áramot Irán egyetlen nukleáris erőműve. Golamali Raksanimer, a létesítményt üzemeltető állami energiaszolgáltató vállalat szóvivője szerint az orosz segítséggel épített busehri atomerőmű leállítását szombaton kezdték meg, ez három-négy napig is eltarthat, és emiatt áramkimaradások lehetnek.

Az iráni médiában olyan hírek láttak napvilágot, hogy baleset miatt történt a vészhelyzeti leállás. Ez eddig soha nem fordult ott elő.

Jake Sullivan: az Egyesült Államok számára fontos, hogy Irán ne juthasson atomfegyverhez

Sullivan szerint „a katonai konfliktusok helyett a diplomácia a legjobb módszer ennek elérésére”.