715 éve űzték ki a zsidókat Franciaországból, a szomorú évfordulóról Sarah Copier Steiner írt.
1306 június 21. A francia zsidóknak menniük kellett. Sorsukat nem az antiszemitizmus pecsételte meg – hanem egyszerűen a pénzhiány. V. Fülöpnek ugyanis háborúzhatnékja volt Flandria ellen és ez teljesen kiürítette a kincstárát. A zsidó uzsorások kapóra jöttek. Megszületett tehát a döntés: vagy kikeresztelkednek, vagy búcsút mondhatnak a teljes vagyonuknak és az ingóságaiknak. Összesen 100.000 zsidó döntött a távozás mellett. Kik azonban a mai francia zsidók ősei?
V. Fülöp és a pénzhiány
V. Fülöpnek a hadviselés sokba került. Előbb rátette a kezét a Templomos lovagok vagyonára, majd megfújta a gazdag lombard bankárok vagyonát. Ám ez még nem volt elég. A zsidók még hátra voltak. A fiskális hiány ellensúlyozására ugyanis komoly pénzre volt szükség – ezért a zsidókat lehetetlen helyzetbe taszította. IV. Fülöp 114 megbízottat küldött ki a terve végrehajtásához. Ezek a megbízottak sorra keresték fel a közösségeket, akiknek választaniuk kellett a zsidóságuk és a korábbi jómódú életük között. A döntés egyértelmű volt: nem kellett nekik a katolicizmus.
Ez azonban azzal járt, hogy a kb. százezer zsidónak rögvest el kellett hagyni az otthonát. Ha megnézzük a csatolt térképet, ez azokat a városokat és falvakat mutatja, ahol volt zsidó megjelölés az utca, tér, vagy más közterület megnevezésében. A térképen olyan területeket is láthatunk, ahol napjainkban maximum csak túristaként járhatnak zsidók.
Kiűzetés
A zsidók elhagyták tehát az egykori Franciaország területét. Az új úticélt Olaszország, Szavoja, Németország, Elzász vagy Provansz jelentette. Az új otthonukban felvették azt a nevet, amely régióból vagy városból szármoztak. Innen ered például a cárfáti – צרפתי elnevezés, azaz francia – amit napjainkban ivritül a francia népet jelenti. A Béziersből érkezetteket bederskinek, a Narbonnet elhagyókat pedig narboninak hívták az új hazájukban. A házaikat, a földjeiket, a bútoraikat, a ruháikat és az ékszereiket kisajátították Fülöp királya megbízottjai és árverések keretében értékesítették őket. Ugyanakkor ami a legjobban érdekelte őket, azok a hitellevelek voltak, melyek a zsidó uzsorások irányába való tartozást dokumentálták. Ezért lefoglalták a számlakönyveket is.
Pórul jártak
A számlakönyvek azonban héberül voltak meg írva! A franciák tehát nem tudtak mit kezdeni velük. A keresztény adósok pedig rafináltak voltak – azt állították hogy a fennálló adósságaikat már törlesztették, hiszen a király emberei úgysem tudták behajtani őket. A zsidóknak pedig hült helyük volt. Az egésznek az lett a vége, hogy a nemesek a király ellen fordultak, mondván, hogy a zsidók tulajdonai hozzájuk tartoztak. A király tanácsadói azt javasolták, hogy hozzák vissza a zsidókat, hogy azok rendbe tegyék a helyzetet és beazonosítsák az adósokat a behajtott pénz egy csekény részéért cserébe. Ezért az ötletért persze nem nagyon lelkesedtek és csak kis részük tért vissza. Akkora káosz alakult ki adósságokat beszédese miatt, hogy a procedúra egészen húsz évig húzodott el, és még a király halála után is tartott.
Rövid visszatérés
Időközben X. Lajos lépett a trónra. Ő már tudatában volt annak, hogy az országának haszna szármozik a zsidó jelenlétéből. Megpróbálta visszacsábítani őket. Csak 220 ezer belépési díjat és 10 ezer font éves adót határoztak meg a számukra. Cserébe az elkobzott zsinagógákat és temetőket is visszaadták, és a még behajtható adósságok harmadát is visszakapták. Az uzsora mértékét azonban 43%-ra maximalizálták. Azonban ez az átmeneti betelepülés sem tartott sokáig, V. Fülöp 1321-ben végképp elűzte őket, immáron nem anyagi okok, hanem az cirkuszok miatt antiszemitává vált nép nyomására.
Eljön a vég
IV. Szép Károly 1322-ben az ország déli részén lévő Languedoc tartományból és a keleten lévő Burgonyból is kitette a szűrüket. Azok, akik Languedocból menekültek el, hetven évre nyugalmat leltek Aragóniában, viszont 1391-ben itt véres pogromok áldozatavá vált a közösség.
A még megmaradt zsidók sorsa 1394-ben pecsételődött meg. IV. Károly negyvenöt napot hagyott n, hogy elrendezzék a soraikat: pénzé tegyék amit lehet és fogják a sátorfájukat. Az új otthonuk Szavoja, Németország és az Avignoni Pápai Állam lett.
Ahol megmaradtak
Amit ebből a kis történelem órából leszűrhettünk, hogy a mai francia zsidók nem azoknak az „őshonos” askenáz zsidóknak a leszármozottai, akik a II. Jeruzsálemi Szentély lerombolását követően, az első században a mostani Franciaország területére költöztek és évszázadokon keresztül itt éltek.
Franciaország területén ugyanis a tizennegyedik század vége óta szinte alig maradtak zsidók. A határ mellett, a Pápai Államban azaz Avignonban és környékén illetve Elzászban maradtak meg számottevő közösségek.
Az egykori Pápai Állam területén, Avignon mellett különleges helyszín például a mai is látogatható Cavailloni barokk- illetve a Carpentraszi zsinagóga. Ez utóbbi az Franciaország legöregebb napjainkban is működő zsinagógája, aminek bámulatos és egyben félelmetes középkori mikvéje is van.
Francia forradalaom idején
Amikor a francia forradalom során zsidóság végül megkapta az egyenjogúságot (1791) 40 ezer zsidó élt Franciaországban. Ennek fele az időközben Franciaországhoz csatolt Elzászból került ki. Éltek zsidók a már megemlített Avignonban és környékén, valamint a szintén francia területté vált Lorraineben. A legjobban a soruk az idő közben benépesült Bordeauxban volt, ahol a királytól különleges jogokat kaptak, többek között szavazhattak, részt vehettek a közösségi életben és nem akadályozták őket a szabad mozgásban. A kb. 2500 bordeauxi zsidó nemzetközi áru és rabszolga kereskedelemmal foglalkozott, valamint a bank és biztosítási szektorban is tevékenykedett.
Napjaink
Azt azonban elmondhatjuk, hogy a francia askenáz ősökkel bíró zsidók erősen asszimiláltak és számuk meglehetősen csekény. Napjainkban tehát a kb. 450 ezres francia zsidóság túlnyomó többségét a 1960-as években Észak-Afrikából, jórészt Marokkóból, Algériából és Tunéziából betepült szfaradi zsidók és az ő leszármozottaik alkotják.
