Szomáliai katonák az al-Shabaab nevű helyi dzsihadista szervezet huszonnégy harcosával végeztek azt követően, hogy sikerült visszaverniük a terroristák támadását egy katonai bázis ellen – közölte a kelet-afrikai állam hadserege.
A tájékoztatás szerint a szélsőségesek háromszor tettek sikertelen kísérletet a déli Diinsoor településen működő támaszpont elfoglalására.
A hadsereg közölte, hogy az ezt követően indított katonai műveletében kéttucatnyi terroristát öltek meg, és számos fegyvert sikerült lefoglalniuk.
Diinsoor mintegy 370 kilométerre nyugatra található a fővárostól, Mogadishutól. A stratégiai jelentőségű települést a hadsereg nagy erőkkel védi.
A szomáliai fegyveres erők emellett beszámoltak arról is, hogy sikerült elfoglalniuk az al-Shabaab egyik támaszpontját a Galmudug államban található Orshe településen. A vasárnap kora reggeli órákban indított műveletet a Gorgor különleges alakulat hajtotta végre, a közlés szerint hatalmas veszteségeket okozva a terroristáknak.
Az al-Kaida nemzetközi terrorszervezetnek 2012-ben hűséget fogadó al-Shabaab célja, hogy kiűzze az Afrikai Unió (AU) békefenntartóit az országból, megdöntse a Nyugat támogatását élvező mogadishui kormányt, illetve radikális értelmezésen alapuló saríát (iszlám törvénykezést) vezessen be Szomáliában. A dél- és közép-szomáliai területeket ellenőrző dzsihadisták ennek érdekében rendszeresen hajtanak végre támadásokat kormányzati, katonai vagy akár civil célpontok ellen országszerte, így a fővárosban is.