Nagyfokú ügyesség kell ahhoz, hogy kitaláld a megfelelő szavakat, amelyek éppen elég bocsánatkérőnek hangzanak ahhoz, hogy a kritikusok leszálljanak rólad anélkül, hogy ténylegesen bocsánatot kérnél. Omarnak több próbálkozásba is beletelt, de úgy tűnik, az amerikai Minnesota kongresszusi képviselője végre rájött a képletre — írja véleménycikkében az Israel Hayom szerzője.
Először a tudatlanságra való hivatkozással próbálkozott. Ez még 2012-re nyúlik vissza, amikor Omar egy minnesotai állami szenátor kampánymenedzsereként dolgozott. Abban az évben a Hamász Izrael elleni rakétadzsihádja idején Omar dühös volt, hogy a nemzetközi közösség, amely kritizálta és nyomást gyakorolt Izraelre, amiért megvédte magát, nem kritizálta és gyakorolt rá elég erős nyomást. Ezért így tweetelt:
„Izrael hipnotizálta a világot, Allah ébressze fel az embereket és segítsen nekik meglátni Izrael gonosz tetteit”.
Senki sem panaszkodott akkoriban, mert Omar szó szerint egy politikai senki volt. De 2019 januárjában, nem sokkal azután, hogy megválasztották az amerikai képviselőházba, a tweet újra előkerült, és ő kiadta a nem-bocsánatkérések sorozatának első darabját.
Omar ugyanis nem tudta, hogy a 2012-ben használt szavai bárkit is zavarni fognak. Mint mondta, csak utólag „hallottam zsidó szervektől”, hogy bármi sértő lett volna a nyelvezetében.
Ez a felelősség klasszikus áthárítása volt. Ezzel tulajdonképpen azt akarta mondani, hogy ő maga nem tudhatta, hogy bárkit is megbántana, ha azt mondaná, hogy Izrael „gonosz” és irányítja a világot. Azok a zsidó szervezetek csak azután mondták el neki, hogy ezt mondta, nem előtte!
Dacosan hozzátette: „Nem fogok visszariadni [sic] egyetlen kormány kritikájától sem, ha igazságtalanságot látok”.
Persze azt mondani, hogy a zsidó állam irányítja a világot, nem „egy kormány kritikája”, de Omar így hárít.
A felháborodás olyan heves volt a politikai spektrumban, hogy ezúttal Omarnak valóban a „bocsánat” szót kellett használnia. Ez az a védekezési stratégia, amikor használod az „A” (B) betűs szót, de nem gondolod komolyan, mert egyúttal biztosítod a támogatóidat, hogy továbbra is ugyanazt fogod mondani, ami miatt először is mindenki dühös lett.
„Egyértelműen bocsánatot kérek” – mondta a nyilatkozatában, de aztán megfogadta, hogy továbbra is támadni fogja azt, amit „a lobbisták politikánkban betöltött problémás szerepének” nevezett. Más szóval, továbbra is azzal fogja vádolni a zsidó lobbistákat, hogy megvesztegetik a kongresszus tagjait.
Múlt héten Omar új formulát keresett arra, hogy hogy ne kérjen bocsánatot.
A vita akkor kezdődött, amikor egy kongresszusi meghallgatáson azt állította, hogy az Egyesült Államok és Izrael „emberiség elleni bűncselekményeket” követett el, akárcsak a Hamász és a tálibok.
Más szóval, kollégái csak azért támogatják Izraelt, mert lefizetik őket. Egy következő tweetben pedig az AIPAC-et nevezte meg, mint aki a megvesztegetést végzi.
A kongresszus tizenkét zsidó demokrata képviselője nyilvánosan elítélte megvetendő hasonlatát, és néhány más prominens demokrata képviselő állítólag a színfalak mögött panaszt tett Omarnál. Ezúttal még a „bocsánatkérés” szóval sem vesződött.
Természetesen a rasszizmus vádjával indított. Ez általában egy biztos érv, ami megállítja a vitát. Egy tweetben Omar azzal vádolta kritikusait, hogy „iszlamofób kifejezéseket” használnak. Mivel ez a vád annyira nyilvánvalóan kitalált volt, semmit sem tett, hogy megnyugtassa a kritikusait. Így aztán a képviselőnő kiadott egy második nyilatkozatot: „Semmiképpen nem tettem egyenlőségjelet a terrorszervezetek és a demokratikus, jól működő igazságszolgáltatási rendszerrel rendelkező országok között”.
Persze, hogy egyenlőségjelet tett közéjük. Ez nyilvánvaló volt mindenki számára, aki tud angolul olvasni és érteni. Ez csak egy retorikai stratégia volt Omar számára, hogy mindenki mást hibáztasson ahelyett, hogy felelősséget vállalna a saját szavaiért.
Valójában ez egy eléggé kiszámított szóhasználat volt. Nézzük meg alaposan a mondatot! Figyeljük meg, hogy éppen elég mozgásteret hagyott magának ahhoz, hogy gyakorlatilag biztosítsa a követőit: „Ne aggódjanak, nem vonom vissza az analógiát. Nem hiszem, hogy Izrael egy demokratikus, jól működő igazságszolgáltatási rendszerrel rendelkezik. Tehát csak azt mondom, hogy a terroristák – a Hamász, a tálibok és Izrael – különböznek az Egyesült Államoktól, amelynek van igazságszolgáltatási rendszere, még ha hibás is”.
Ez egyszerre volt okos és hatásos. Omar legutóbbi nem-bocsánatkérése éppen elég volt ahhoz, hogy kielégítse zsidó demokrata kritikusait, és ezzel a vita elült – a következő alkalomig.
De így a többieknek több fontos kérdésen kell elgondolkodniuk.
Hogyan lehetséges, hogy a kongresszus 25 zsidó képviselője közül csak 12 volt hajlandó nyilvánosan szembeszállni azzal, hogy Omar Amerikát és Izraelt terrorista csoportokkal tette egyenlővé?
És hogy lehet, hogy a 223 kongresszusi demokrata képviselő közül csak 12 szólalt fel?
Egyetértenek azzal, hogy Amerika és Izrael terrorista rezsimek?
Vagy csak teljesen megbénította őket a tény, hogy rasszizmussal vagy iszlamofóbiával vádolják őket?
És mit mond ez a Demokrata Párt jövőjéről, valamint Izraellel és az antiszemitizmussal kapcsolatos álláspontjáról?
