Macron a G7-csúcstalálkozó előestéjén tett bejelentése ellenére a valóság az, hogy Franciaország belátható ideig a nyugat-afrikai homokban ragad. A térség egyre súlyosbodó instabilitása és a növekvő hazai nyugtalanság miatt azonban Macronnak a bejelentésével sikerült egy radikális politikai fordulat benyomását kelteni.
Kevesebb mint egy évvel a francia választások előtt Macron jelezte hazai közönségének, hogy igyekszik véget vetni az elődje által 2013-ban indított, hosszú ideje tartó, megnyerhetetlen afrikai háborúnak. Igaz, ígéretet tett arra is, hogy Franciaország folytatja az iszlamista terrorizmus elleni küzdelmet, továbbá Maliban és Csádban is a puccsista vezetőket hibáztatta a régió stabilizálásának elmulasztásáért – írja a Politico.
A közvélemény-kutatók szerint a francia választók közül sokan nem értik, miért halnak meg még mindig francia katonák a Száhel-övezetben, számukra Macron üzenete, hogy a „fiaink hazatérnek”, pozitívan hat, még akkor is, ha a körülbelül 5 ezer fős francia jelenlétet valószínűleg inkább csupán csökkentik, mintsem teljesen kivonják.
Az afrikaiak számára (akik közül sokan megalázónak tartják, hogy egykori gyarmattartójukra kell támaszkodniuk a biztonságuk szavatolása terén), Macron üzenete az volt, hogy Franciaország csapatai nem fognak mindörökké a térségben tartózkodni. Párizsnak egyúttal megvan kötve a keze és nem tehet semmit, amennyiben ezen országok vezetői nem hajlandók vagy nem képesek a legitim és demokratikus intézményeket kiépíteni, továbbá helyreállítani a közszolgáltatásokat a régióban.
„Nem stabilizálhatjuk tovább azokat a területek, amelyek folyton visszazuhannak a törvénytelenségbe, mert az államok nem hajlandóak felelősséget vállalni értük. Ez egy lehetetlen és végtelen feladat” – mondta az elnök.
A közelmúltban Csádban és Maliban – két olyan Száhel-országban, ahol a francia erők a dzsihadista felkelők ellen harcolnak – végrehajtott katonai puccsok vezetőinek ezzel Macron megüzente, hogy nem számíthatnak többé Párizs katonai támogatására, amennyiben aláássák saját országuk demokratikus intézményeit.
Macron ugyanakkor igyekezett nemzetközi támogatást szerezni a terrorizmus-ellenes kampány folytatásához a térségben, a dzsihadisták két csoportja ellen, melyek közül az egyik az Al-Kaidához, a másik pedig az Iszlám Államhoz kötődik.
Macron hangsúlyozta, hogy konzultálni fog az amerikai és az európai partnereivel, mielőtt változtatna a francia katonai erők létszámán, továbbá megköszönte a folyamatos támogatásukat, és biztosította őket arról, hogy Párizs továbbra is vezetni fogja a Task Force Takubát, amely azokat az európai különleges erőket foglalja magában, amelyek a Száhel-övezetben tevékenykedő dzsihadisták elleni küzdelemben vesznek részt.
A Takubába az Egyesült Királyság, Dánia és Svédország, a légi mozgékonysághoz nélkülözhetetlen helikopteres képességeket biztosítják, míg más európaiak országok, mint Németország is, csapatokat küldtek az ENSZ Mali-békefenntartó missziójába. Észtország és a Csehország pedig, szimbolikus jelleggel, kifejezve az európai partnerek közötti szolidaritást, szintén küldtek különleges erőket, hogy részt vegyenek a dzsihadisták elleni harcban.
Macron üzenetével lehet, hogy népszerűségre tesz szert otthon, ugyanakkor több kérdést is felvet a régió jövőjével kapcsolatban.
Először is, hogyan fogja meggyőzni az új katonai vezetőket Bamakóban vagy N’Djamenában, hogy megreformálják lepusztult államukat vagy, hogy harcoljanak a korrupció ellen? Miért mondjanak le a hatalmukról és adják át a helyüket a demokratikusan megválasztott vezetőknek, ha a franciák úgyis távozni készülnek? Miért ne kötnének a mali és a burkina fasói kormányok különbékét a dzsihadista felkelőkkel, dacolva a franciákkal, még akkor is, ha ez azzal jár együtt, hogy egyes területeket elveszítenek és de facto a saría törvénykezést vezetnek be rajtuk?
Hogyan fogja Macron meggyőzni a vonakodó európai szövetségeseket (akiket Párizs beszélt rá, hogy csatlakozzanak a francia vezetésű katonai művelethez a Száhel-övezetben) a maradásról, amikor azt látják, hogy Franciaország is kiakarja vonni a csapatait?
Miért kellene Joe Biden amerikai elnöknek, aki nemrég jelentette be, hogy szeptember 11-ig kivonják az amerikai erőket Afganisztánból, továbbra is katonai támogatást nyújtania a franciáknak Nyugat-Afrikában, ha Macron maga is lényegében vesztes ügyként állítja be az egészet?
Franciaország és szövetségesei a saját aggodalmaik miatt talán mégis hajlandóak maradni a térségben ott, ahol európai gazdasági érdekeltségeik vannak, valamint motiválhatja őket az Európába irányuló illegális migráció megfékezésére.
Miután azonban Franciaországban nyugalmazott tábornokok egy csoportja nemrég nagy vitát indított el azzal, hogy azt állította, a francia államot az iszlám radikalizmus felforgatja, és „halálos polgárháború” veszélyére figyelmeztetettek, Macronnak még az is kihívást jelent, hogy a régióra vonatkozó új francia politikát a saját katonáinak eladja.
Borítókép: EPA/OLIVIER HOSLET / POOL
