Több, mint ötmilliárd forintért kelt el egy húszdolláros

A világ legértékesebb numizmatikai ritkaságainak egyike, egy 1933-ban Amerikában vert „dupla sas” aranyérme 18,9 millió dolláros (5,4 milliárd forint) rekordáron kelt el egy keddi New York-i aukción.

Ezzel ez az érme lett a világ legdrágább numizmatikai ritkasága, messze megelőzve a második legdrágábbat, az 1794-ben vert, Flowing Hair néven ismert ezüstdollárt, amelyet 10 millió dollárért adtak el 2010-ben.

Az árverést szervező Sotheby’s becsüsei előzetesen 10-15 millió dollár közötti leütési árral számoltak. Az aukciósház először 19,5 millió dolláros leütési árról tett bejelentést, ezt később lefelé módosította.

Az 1933-as arany pénzérméből mindössze 13 példány ismert, és az aukcióra bocsátott az egyetlen, amely valaha is magántulajdonba kerülhetett.

Az aranypénzeket 1907-ben kezdték verni Theodore Roosevelt amerikai elnök kívánságára, aki rajongott az antik görög pénzérmékért, és azt akarta, hogy hasonló szépségű aranypénzek legyenek forgalomban az Egyesült Államokban is.

Távoli rokona, Franklin Roosevelt elnök azonban a bankválság miatt 1933-ban elrendelte, hogy az aranypénzeket cseréljék le bankjegyekre, és az érméket olvasszák be, hogy az országnak legyen aranytartaléka. Az 1933-ban vert, forgalomba sem került húszdolláros érmesorozat néhány példánya azonban megmenekült, és ezek ma hatalmas értéket képviselnek.

A 20 dollár névértékű érme a „double eagle” (dupla sas) nevet onnan kapta, hogy a korábban vert tízdolláros érmét eagle-ként (sasként) emlegették. A kedden elárverezett példányt tulajdonosa, Stuart Weitzman amerikai cipőtervező 2002-ben vásárolta 7,9 millió dollárért, ami akkor ugyancsak rekordnak számított.

Weitzmannak egyedülálló gyűjteménye van, többek között övé a világ legdrágább bélyegritkasága, az 1856-os brit-guyanai egycentes magenta, amely 8,3 millió dollárért kelt el a keddi New York-i árverésen. Bár ezzel még mindig ez a világ legértékesebb bélyege, a leütési ár nem érte el a 9,4 millió dollárt, amelyet a gyűjtő 2014-ben fizetett érte.

A gyűjtő egy másik bélyegritksága, az Inverted Jenny nevű, fordítva nyomtatott négydarabos 24 centes bélyegsor ugyancsak a vártnál kevesebbért, 4,9 millió dollárért talált új gazdára. Így is ez a legdrágább amerikai bélyeg, és a gyűjtők kedvence, mert fejre állva nyomtatták rá egy kétfedelű repülőgép (biplán) képét. Legutóbb két évtizede cserélt gazdát árverésen 2,9 millió dollárért.

„Egész életemben az volt az álmom, hogy megszerezzem a bélyegek és az érmék világának legnagyobb ritkaságait, és ezeket az évtizedekig rejtegetett rendkívüli kincseket a nyilvánosság elé tárjam. Ez az álmom megvalósult, és most az az álmom, hogy jó célra hagyjak hátra valamit”

— mondta még az árverés előtt Weitzman, aki olyan sztárok lábát öltöztette, mint Taylor Swift vagy Beyoncé.

Az aukció bevételét a gyűjtő jótékonysági szervezetei – köztük egy orvosi kutatási projekt -, dizájniskolája és egy madridi zsidó múzeum között osztják szét.

Több mint 2,9 millió dollárért kelt el Jack Dorsey első Twitter-üzenete egy árverésen

A vevő egy malajziai blockchain vállalat tulajdonosa.