Megegyeztek: készen áll a „változás koalíció” a vasárnapi beiktatásra

A nemzeti vallásos Jamina és a centrista Jes Atid pártok pénteken koalíciós megállapodást írtak alá.

A megállapodással lezárult az új kormány összeállításának munkája. A hivatalos beiktatásra vasárnap délután 4 órakor kerül sor – írja az Ujkelet.live

Az összes koalíciós megállapodást benyújtották a Kneszet-titkársághoz. A megállapodások, az új kormány alapelveivel együtt, nyilvánosak és felülvizsgálhatók.

Naftali Bennett (Jamina) miniszterelnök-jelölt megjegyezte: ,,E megállapodások aláírása két és fél éves politikai válságnak vet véget. Nagy kihívásokkal nézünk szembe, és Izrael minden polgára reménnyel tekint ránk”.

,,A kormány Izrael minden lakosáért – vallásos, világi, haredi, arab – kivétel nélkül, egyként fog dolgozni. Együtt fogunk működni, partnerségből és nemzeti felelősségből, és hiszem, hogy sikerrel fogunk járni.”

A koalíciós megállapodások szerint Bennett 2023. augusztus 27-ig lesz miniszterelnök, majd a Jes Atid vezetője, Jáir Lapid váltja a poszton, és Bennett belügyminiszter lesz. A ciklus első felében Lapid külügyminiszterként fog szolgálni.

Fotó: EPA/RONEN ZVULUN / POOL

A Netanjahut leváltó kormány programjának lényege, hogy Bennett ki ne lépjen a koalícióból

Törvények várhatók a központi tantervről és a harédik besorozásáról; a rendelkezés célja, hogy Bennett ne lépjen ki a koalícióból. De legalább a békefolyamatot károsító egyoldalú lépések megakadályozására vonatkozó záradékot eltávolították.