„Nincs értelme úgy tenni, mintha a kultúrharcok csak a jobboldaliak fantáziaszüleményei lennének” – írja Douglas Murray az UnHerd hasábjain.
„A közéleti vitában gyakran használt módszer, hogy azt hiszed, hogy egy dolgot akarnak neked eladni, de a hátad mögött megváltoztatják az üzletet és egy másik dolgot tesznek a helyére. Az elmúlt években ez egyre gyakrabban megtörtént mind a nyelvvel, mind a tényekkel kapcsolatban. Például a baloldal progresszív aktivistái egy időben dicséretként használtak, ha valaki „woke”. Aztán egy ponton a szó egyre inkább a politikai jobboldal pejoratív értelmében lett ismert. Egyik napról a másikra azok az emberek, akik népszerűvé tették a kifejezést elkezdtek úgy tenni, mintha a szó csak ezeknek „az ostoba jobboldaliaknak” a kitalációja lenne, akik egy olyan koncepció ellen küzdenek, ami nem is létezik” – kezdi Douglas Murray.
A szerző szerint hasonló dolog játszódik le a kultúrharcokkal kapcsolatban. Múlthéten két nagy brit lapban a Times-ban és a Guardianben is megjelent cikk arról, hogy a kultúrharc nem is létezik csak a jobboldaliak fantáziájában.
„Természetesen a legabszurdabb állításokat a Guardianben lehet olvasni, amely lap szerint minden ami brit az rasszista, és összeköthető valamilyen bigottsággal, a rabszolgasággal vagy a birodalommal. Most, hogy már Winston Churchilltől kezdve a rododendronig mindent megtámadtak, a lap úgy gondja, hogy a kultúrharc egy mítosz”
– írja Murray.
Az állításokat két felmérésre alapozzák, az egyiket az Ipsos Mori végezte a King’s College London számára a másikat a YouGov. Az első Murray szerint meglehetősen érdekes időpontban készült, hiszen múlt héten az egyetem egyik alkalmazottját megtámadták, amiért megosztotta Fülöp herceg fotóját. Az egyetem tanárai közül többen azt állították, hogy ezzel megsértette őket, mivel a herceg „rasszista és szexista kommentekről” volt híres.
„A King”s elemzése szerint az úgynevezett kultúrharcok nem léteznek, ahogy ezt a múltheti esemény is bizonyította”
– írja Murray.
A kutatás szerint több olyan kifejezés van, amit a megkérdezettek nem kötöttek össze a kultúrharcokkal. Az egyik ilyen a transz-kérdés volt. Ennek azonban Murray szerint az az oka, hogy először is rendkívül alacsony azoknak a száma, akik transzok, másrészt pedig az átlag ember csak akkor foglalkozik a témával, ha az útjába kerül.
Az emberek 61%-a azt nyilatkozta, hogy nem értik pontosan az „eltörlés kultúra” és az „identitás politika” kifejezéseket. Murray szerint ez azért van, mert egyáltalán nem egyértelmű ezeknek a jelentése.
„Nyilvánvaló, hogy az írók, újságírók és a nyilvánosság előtt mozgó emberek sokkal inkább koncentrálnak egy olyan jelenségre mint az „eltörlés kultúrája”, mivel sokkal valószínűbb, hogy az áldozataivá válhatnak”
– írja a szerző.
Az író szerint az sem meglepő, hogy az egyetemi világban népszerű fogalmak, mint a „trigger warning” ( figyelmeztetés, hogy sértő tartalom következhet) vagy a „cultural appropriation” (kulturális elsajátítás) nem ismerős az átlag britek számára.
Murray szerint sokatmondó, hogy a válaszadók nagy többsége halott már a „fehér privilégium” kifejezésről, hiszen a brit lakosság többsége fehér. Nyilvánvaló, hogy ami érinti őket azt sokkal inkább megjegyzik, mint ami nem lásd. transz kérdés.
„Nem meglepő, hanem inkább elkerülhetetlen, hogy ha azt mondod az embereknek, hogy valami rosszak és elnyomók a bőrszínük miatt, akkor ezt valószínűleg észre fogják venni. Előbb vagy utóbb talán még fel is háborodnak az ilyen rasszista általánosítás miatt”
– írja Murray.
A YouGov felmérés szerint sem érdekli a szavazókat a kultúrharc, de a felmérés alapból kifordítja a definíciót és a kultúrharc részeként kezeli például az „online gyűlölet cenzúráját”.
„A való világban, akár tetszik akár nem a kultúrharcok folytatódni fognak. Ennek bizonyításul elég egy néhány nappal ezelőtti Guardian lapszámhoz fordulni: miután lehozták, hogy a kultúrharcok nem léteznek, kiadtak egy hosszú cikket a következő címmel: „Miért kellene minden egyes szobrot ledönteni.”
„Itt jól megfigyelhető a már említett taktika: hozz létre egy krízist, majd néhány lappal hátrébb tegyél úgy, mintha nem létezne” – zárja Douglas Murray.
A teljes cikket itt olvashatja el.
