Az HBO műsorvezetője legutóbbi adásában állt ki a zsidó állam mellett – írja a Daily Wire.
A palesztin terroristák 4 000 rakétát lőttek Izraelre, és a Hamász folyamatosan civileket veszélyeztet a tevékenységével – többek között ezekre hívta fel a figyelmet nemrég egyik műsorában Bill Maher, az HBO műsorvezetője.
Az amerikai komikus azt a vádat is hamisnak nevezte, miszerint Izrael háborús bűnöket követett volna el májusban, amikor a palesztin terrortámadásokra válaszolt.
„És van egy másik dolog, amit az elmúlt hetekben hallottam: a ‘gyarmatosítók’, ‘kolonizálók’ és ‘apartheid’ szavak – ezek alapján azt gondolom, hogy az emberek nem értik az ottani történelmet” – hangsúlyozta az amúgy magyar felmenőkkel is bíró műsorvezető.
„Időszámítás előtt kb. 1200 óta élnek ott zsidók – jóval régebben, mint hogy az első muszlim vagy arab a földre sétált volna 1000 évvel ezelőtt” – hangzott el a Real Time with Bill Maher című műsor házigazdájától, aki ennél is továbbment.
„A zsidók voltak azok, akiket mindenki megszállt. Ott voltak a rómaiak, majd a perzsák, a bizánciak és az ottománok. Szóval amúgy tényleg volt ott kolonizáció. A 20. század elején, 19. században pedig kezdtek visszatérni Palesztinába, ami sosem volt egy arab ország. Sosem létezett egy ‘Palesztina’ nevű ország, ami arab állam lett volna.”
Maher ezután vendége jelenlétében aktualitásokra is kitért, és felidézte, hogy nemrég Gigi Hadid palesztin származású amerikai modell és testvére, a milliárdos Mohamed Hadid lányai, Instagramon fejezték ki palesztinok iránti támogatásukat. Bella több posztot megosztott, amelyekben kikelt az „izraeli erőszak” ellen és egyikben kijelentette: „együtt zokogok az őseimmel.”
A műsorvezető felhívta a figyelmet, hogy a magukat progresszívnek tartó influenszerek elfeledkeznek arról, hogy éppen a Hamász bírósága hozott idén egy törvényt, miszerint egyedülálló nők nem utazhatnak egyedül férfi engedélye nélkül Gázában.
„Bella Hadid és barátai sikítva futnának Tel Avivba, ha csak egy napig is Gázában kellene élniük” – jegyezte meg Maher.