Muszlim-zsidó-keresztény imaház nyílik Berlinben

A közös imaházának alapkövét csütörtökön a Bundestag elnökének jelenlétében rakták le. 

A House of One elnevezésű intézmény „a vallási sokszínűség” helye lesz, ahol „megmutatkoznak és érthetővé válnak a különbségek” a vallások között – emelte ki Wolfgang Schäuble, a német szövetségi parlament (Bundestag) elnöke az alapkőletételi ünnepségen.

A vallás „az emberiség nagy ügyei” közé tartozik és „fontos egyéni és közösségi értékek forrása”, annak ellenére is, hogy erről „mi, állítólagosan felvilágosodott európaiak olykor megfeledkezünk” – mondta a Kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusa, hozzátéve, hogy az emberi civilizációt a vallások formálták, és a világ lakosságának több mint 85 százaléka valamely valláshoz tartozik.

A vallásos hit egy magasabb, emberfeletti rendben „megmutatja, hogy nem minden dolognak mértéke az ember és vannak határai, és szüksége is van határokra, hogy ne legyen féktelen, ami különösen fontos ma, a látszólag korlátlan lehetőségek korszakában” – mondta Wolfgang Schäuble.

Aláhúzta, hogy a vallások közötti különbségekkel visszaélve egymás ellen lehet fordítani embereket és közösségeket, „ezért oly fontos a vallások párbeszéde, ezért van szükség több kapcsolatra köztük, több felvilágosításra, több tudásra egymásról és több érdeklődésre egymás iránt, és ezért van szükség a House of One-ra”.

Az épület négy fő részből áll, keresztény templomból, zsinagógából és mecsetből, amelyeket összeköt a 46 méter magas tornya alatt elterülő közös tér.

Az egyes vallásokat jellemző alapmotívumokat tükröző egyszerű, díszítés nélküli téglaépület terveit a berlini Kuehn Malvezzi építésziroda készítette. A helyszín a belvárosi Petriplatz, azon pedig az egyik első berlini templom, a világháborús megrongálódás miatt 1964-ben lebontott Petrikirche telke, amelyet jelképes áron, egy euróért adott át a városvezetés a House of One felépítésére és működtetésére létrehozott alapítványnak.

Az alapítványt egy berlini evangélikus pap, egy rabbi és egy imám – Gregor Hohberg, Andreas Nachama és Kadir Sanci – hozta létre a vallások közötti párbeszéd, megértés és együttműködés ösztönzését szolgáló intézmény megvalósítására.

Az építkezés csaknem egy évtizedig folytatott előkészítés után kezdődik és várhatóan négy évig tart. A tervek szerint 47 millió eurót (16,4 milliárd forint) fordítanak rá, 20 millió eurót a szövetségi kormány, 10 millió eurót a tartományi rangú főváros kormánya biztosít. Adományokból eddig 13 665 053 eurót gyűjtöttek össze.

Fotó: MTI/EPA/Filip Singer

Kétféle antiszemitizmus Németországban

Németországban az antiszemitizmus szónak két teljesen különböző értelmezése van. Krisztina Koenen írása.