Köves Slomó úgy véli, ha egy zsidó vallási szervezet vezetője a nyilvánosság előtt vallja meg bizonytalanságát Isten létében, az súlyos zavart mutat. Az EMIH vezető rabbijával a Magyar Hírlap közölt interjút, melyet teljes terjedelmében újraközlünk.
– Az utóbbi időben sokféle ellentétről érkezik hír a zsidó közéletben. Az EMIH vezetőjeként hogyan látja a helyzetet?
– Ellentétek, viták, világnézeti különbségek minden közösségben és egyházban vannak. Ez a világ rendje. De engedje meg, hogy mielőtt ezekre rátérnénk, szót ejtsek arról, ami jelenleg a Szentföldön történik. Az elmúlt néhány napban több mint ezer rakétát lőttek ki Izrael városaira, civil lakosságára. Öten meghaltak, és sok ember megsebesült. A halottak lelki üdvéért és a sebesültek mielőbbi felgyógyulásáért imádkozunk. Aggódunk családjaink és közösségünk tagjaiért. Ami pedig a hazai zsidó szervezetek közötti nézeteltéréseket illeti, ennek gyökerei a sokrétű zsidó identitásban, illetve az ezekhez való viszonyban keresendők.
– Hogy érti ezt?
– A zsidóság önazonossága összetett. Egy olyan sokrétegű identitásról beszélünk, amely lehet nemzeti, kulturális, nyelvi és legfőképp vallási. A judaizmus háromezer éves története ezeknek mind jogalapot teremt. Vannak olyan zsidó származású emberek is, akik számára – a neveltetés, a közösség hiánya vagy éppen a félelem miatt – a zsidóságuk a zsidógyűlölettől való félelemben vagy az azzal szembeni fellépésben merül ki. Az antiszemitizmus elleni fellépés fontos, de ha valakinek a zsidósága ezen nem terjed túl, az inkább szomorú, mint tartalmas.
Ettől függetlenül helyes, ha egy szabad közegben minden identitás megélése kiteljesedhet, és megvannak a szervezetei, fórumai. Az azonban nem sok jóra vezet, ha ezek szándékosan össze vannak kuszálva. Ha egy zsidó vallási szervezet vezetője – amely szervezet alapvetően úgy határozza meg magát, mint a vallási identitás megélésének a közössége – a nyilvánosság előtt vallja meg bizonytalanságát Isten létében, az súlyos zavart mutat. Ahogy az sincs rendben, hogy ez a vezető a közéletet érintő megnyilatkozásaiban is megkérdőjelezi a zsidó vallás előírásait.
– Ha jól értem, a Mazsihiszre és annak vezetőjére, Heisler Andrásra gondol. Mi a magyarországi zsidó egyházak viszonya egymáshoz, és miről szól a sajtóban az utóbbi hetekben fellángoló örökjáradék-vita?
– Magyarországon hagyományosan a tizenkilencedik századtól fogva három, egymással együttműködő, de világnézetileg és szervezetileg önálló zsidó vallási irányzat és egyház van. Leegyszerűsítve: a vallási szabályokon lazító neológ, a lazításokat elutasító ortodox és a kettő között a status quo. A holokauszt után a kommunista államhatalom a vallásellenes céljai megvalósításának érdekében ezt a hármat egy – a saját embereivel feltöltött – „ernyőszervezetbe” kényszerítette. A rendszerváltozás után a zsidó egyházban csak lassan „zökkent vissza az idő”.
Az említett ernyőszervezet felvette a „hitközségek szövetsége” nevet, és csak a kétezres évekre állt vissza a három történelmi egyház önállósága, és azóta működik egyenrangú társként a neológ Mazsihisz, az ortodox MAOIH és a statusquo EMIH. A kilencvenes években, amikor a kárpótlási igényeket rendezték, és az állam örökjáradék-szerződéseket kötött a történelmi egyházakkal, még csak az előző rendszerből átörökölt berögződésként a Mazsihisz képviselte a teljes vallásos zsidóságot az állam felé. A különböző irányzatok közötti belső elosztásra azonban nem került sor.
– Éppen a napokban volt az első tárgyalás az örökjáradék-vitáról Jeruzsálemben, amin a Mazsihisz nem vett részt, kaptak is egy felszólítást. Elnökük szerint azonban az örökjáradék felosztására már sor került kétezer-tizenkettőben. Hol tart az ügy?
– Nagy nyomásra valóban létrejött akkor egy átmeneti, kompromisszumos megállapodás, de a Mazsihisz ragaszkodott hozzá, hogy az ne az örökjáradék felosztásáról szóljon, hanem formálisan egy attól teljesen független engedményezés legyen a Mazsihisz részéről a másik két egyháznak.
Feldmajer Péter, a Mazsihisz akkori elnöke a múlt héten úgy nyilatkozott, hogy el kell ismerni, ez a megállapodás soha nem volt fair. Az ortodox hitközség többször kezdeményezte a kérdés tárgyalásos úton való rendezését, de ezeket a Mazsihisz elnöke élből visszautasította. Így nem maradt más választás, mint a vallási bírósághoz fordulni. Ehhez csatlakoztunk mi is.
– A Mazsihisz viszont elutasítja ennek a bíróságnak a joghatóságát.
– Hallatlan, hogy egy zsidó vallási szervezet a vallási előírásokat semmibe véve nem megy el egy zsidó vallási bíróság tárgyalására. A fenti előírások szerint ha két vallásos zsidó személy között vita van, és az egyik visszautasítja a vallási bíróság fennhatóságát, akkor azzal kiközösíti magát. Hogy egy vallási szervezet tegye ugyanezt, az példátlan helyzet. Az EMIH és a MAOIH szeretné, ha ez a kérdés „házon belül”, a saját hagyományainkat követve, vallási bíróságon rendeződne, ha már a Mazsihisz visszautasította, hogy a három szervezet tárgyalásos úton egyezzen meg egymással.
– Van erre esély?
– Nem tudom elképzelni, hogy a többség a Mazsihiszben az elnök által képviselt durván elutasító és vallásellenes megnyilvánulásokat is megengedő irányt követné. Végső soron a célok és értékek közösek, még akkor is, ha vannak közöttünk nézeteltérések. Mindannyiunknak az a célja, hogy a hitélet és a közösségi élet megerősítését szolgálják azok az állami források, amelyek kárpótlásként járnak nekünk. Az örökjáradék nem állami juttatás, hanem egykori iskoláink, zsinagógáink, otthonaink, kórházaink értékének egy része, amelyeket az állam erővel elvett a közösségtől. Az örökjáradéknak oktatási, hitéleti, közösségi célokat kell szolgálnia.
– Mekkora összegről van szó?
– Az elmúlt huszonhárom évben ezek a források összességében körülbelül harmincmilliárd forintot tettek ki, ebből a neológ Mazsihisz huszonnyolc és fél milliárdot kapott. Mindenképp ki kellene dolgozni egy ennél igazságosabb elosztási mechanizmust.
– Milyen elvek alapján lehetne az elosztást önök szerint igazságosabbá tenni?
– A kárpótlási törvény szerint az örökjáradék egyszerre vagyoni kárpótlás és az egyházak hitéletének újjáépítését szolgáló céltámogatás. Minden elosztás igazságosabb lenne, amely ezt a két elvet venné alapul. Nézhetnék a vagyoni kárpótlás logikáját követve az ingatlanok történelmi tulajdonviszonyait: az elvett ingatlanoknak legfeljebb a fele volt a neológ hitközségeké. De nézhetnék a céltámogatási logikát is, akkor az egyházi szolgáltatásokat, a zsinagógák működtetését, a rabbik foglalkoztatását, az oktatást és a szociális ellátást is.
– A pert az ortodoxok kezdeményezték a Mazsihisszel szemben, az EMIH pedig csatlakozott hozzá, ugyanakkor érintett a magyar állam is. Hogyan?
– Formális érintettként. Nem alperes, de be kellett vonni, hiszen az állam a vitatott forrás kifizetésének kötelezettje, és a per következményei rá is hatással vannak.
– Milyen döntés született a múlt vasárnapi, első tárgyaláson?
– Tekintettel arra, hogy a Mazsihisz nem jelent meg, a bíróság nem akarta megkezdeni az érdemi tárgyalásokat. Egy új tárgyalási nap lesz kitűzve.
– Néhány nappal ezelőtt Heisler András önt idézte vallási bíróság elé. Mi következik most?
– Ez valószínűleg csak egy ügyetlen fricska lehetett. Heisler úr az egyik oldalról visszautasítja a vallási bíróság létjogosultságát, a másik oldalról pedig – ha jól értem – becsületsértés címén egy olyan vallási bírósághoz fordult, amelynek tagjai szervezetileg alárendeltek a Mazsihisz vezetőjének. A bírói ítélkezés függetlensége kerül veszélybe, ha a felperes a bírónak munkát adó szervezetnek a vezetője. Részemről sem lenne fair a bíróság tagjait olyan helyzetbe hozni, hogy a szervezeti értelemben felettesüknek számító panaszos keresetét kelljen visszautasítaniuk. Ugyanis Heisler úr azt szeretné becsületsértésként megbélyegezni, hogy egy sajtóban megjelent interjújából idéztem a saját maga által tett, saját magára vonatkozó kijelentését.
– Vagyis hogy „Isten létében bizonytalan”?
– Igen, amit nyilatkozott, azt nem lehet másként érteni. De a nyilatkozatháború helyett érdemes lenne a közös célok érdekében mielőbb tárgyalóasztalhoz ülni és legalább valamilyen alap-együttműködést kialakítani.
– Nem rendezné a helyzetet, ha a rabbik kezdeményeznék a vallási megújulást?
– Dehogynem, ez lenne maga a megoldás, és a rabbik is így gondolják. Csakhogy őket egyelőre egzisztenciálisan túszul ejtette egy szűk érdekcsoport, amelynek a zsidó vallási élet felvirágoztatása csak másodlagos. A nem tetsző személyeket mondvacsinált indokokkal elbocsátják, ilyen Róna Tamás is, akit a neológ rabbik maguk választottak a rabbitanács elnökévé. Idősebb, nyugdíj előtt álló kollégák számára ez egy nagyon kiszolgáltatott és méltatlan helyzet.
– Csaknem százezer zsidó él ma Magyarországon. Hányan tartoznak az egyes szervezetekhez?
– Nem könnyű megmondani. Azt tudjuk, hogy az utóbbi népszámlálások alkalmával összességében csupán mintegy tízezer ember vallotta magát zsidónak. A magyar zsidók között még mindig sokan az elmúlt két nemzedék – nagyon is érthető – hallgatásának és félelmeinek a terhét viszik magukon. De jó hír, hogy a fiatalok közül egyre többen találnak vissza gyökereikhez, egyre többen szereznek ismereteket a zsidóság sok ezer éves értékvilágáról. Én reményteli vagyok.
– A hitéleti munkának vannak mérhető eredményei?
– Kovács András végzett egy szociológiai kutatást ezerkilencszázkilencvennyolcban és négy évvel ezelőtt, körülbelül kétezer magyar zsidóval mélyinterjúzott a magyar zsidóság szociológiai, vallási, demográfiai helyzetének a jobb megismerése céljából. A két kutatást összehasonlítva különösen figyelemreméltó, hogy míg az első körben megkérdezettek hetven százaléka mondta magát kevésbé vallásosnak, mint a szülei, a húsz évvel későbbi vizsgálatban megfordult az arány, már hetven százalék vallásosabbnak gondolta magát a szüleinél.
Ez egy pozitív trend, és jelentős részben az EMIH sikere. Meggyőződésem, hogy a zsidó egyház egyik legfontosabb feladata, hogy meg tudja szólítani azokat, akik elsősorban a történelmi tragédiák miatt eltávolodtak a vallástól és a közösségtől. Az EMIH ebben cáfolhatatlanul az élen jár, hiszen egyik oldalról képviseljük az autentikus, konzervatív zsidó értékeket, a másik oldalról viszont megpróbáljuk a tanításokat mai nyelven és eszközökkel mindenkihez eljuttatni.
– Néhány hete Vonnák Selmeczi Ágnes elindított egy kezdeményezést a zsidó közélet megtisztításáért. Mi a véleménye erről?
– Támogatom az összes civil kezdeményezést, amely megújulást szorgalmaz, de fontosnak tartom, hogy ezek civilek is maradjanak, hiszen a zsidóság nem csak egy vallás. A zsidóság egyszerre egy nép, szellemtörténet, kultúra, nyelv, Izrael Állam – és a civil szervezeteknek rengeteg feladatuk van a közösségek építésében, egyben tartásában, védelmében. A zsidóság egyházainak viszont a hitélet a fókusza, mert a fentiek közül mindegyik a vallásban gyökerezik. Ha nincs vallás, akkor nincs Izrael, nincs héber nyelv, zsidó irodalom, klezmer zene és maceszgombóc leves, és még folytathatnám. A zsidó vallást nem lehet kiiktatni az zsidó identitásmodellek közül. Ha elvágjuk a fának a gyökerét, akkor a lombja is el fog száradni.
– Az EMIH-hez került a Sorsok Háza ügye is, hosszú idő után most jövő évi nyitásról lehet hallani. Mit gondol, megnyílik?
– Halad a kiállítás előkészítése. Ha minden jól megy, akkor jövőre elkezdődhet a kivitelezés, és még kétezer-huszonkettőben meg is nyithat a múzeum.