Trendi az Izrael-ellenesség: Greta Thunberg és Natalie Portman is kiállt a palesztinok mellett

Az elmúlt napokban elöntötték az internetet a sokszor alul informált celeb reakciók az izraeli helyzettel kapcsolatban. 

Mielőtt megszólaltak volna a légvédelmi szirénák Izraelben az internet tele volt a jeruzsálemi zavargásokról szóló álhírekkel. A nemzetközi szervezetek és a sajtó félrevezető információkat közölt az eseményekről és úgy állították be mintha, az izraeliek „békés imádkozókra” törtek volna rá. Ezzel ellentétben a rendőröknek azért kellett behatolnia az al-Aksza mecsetbe, mert az arabok a Siratófalnál imádkozó zsidókat akarták kövekkel megtámadni.

A Twitteren szélsebesen kezdett el terjedni a hashtag arról, hogy meg kell „menteni Sheikh Jarrah” negyedet. A Jeruzsálemben zajló tüntetéseket ugyanis részben az okozta, hogy Izrael várhatóan ki fogja telepíteni egy ház lakóit Kelet-Jeruzsálemben, ami miatt a palesztinok „terjeszkedéssel” vádolják a zsidó államot. Miközben a valóság az, hogy az arabok által lakott negyedben, egy negyven éve zajló telek vita konklúziójaként fogják kitelepíteni egy zsidó tulajdonú ház lakóit.

A hashtaget megosztotta többek között a Nobel-béke díjas Malala is, aki „elviselhetetlennek” nevezte a „gyerekek elleni erőszakot” Jeruzsálemben, akik megsérültek vagy akiket letartóztatott a rendőrség. Malala azt a tényt nem vette figyelemben, hogy ezek a kiskorú fiatalok kövekkel dobálták a rendőrséget.

A posztot megosztotta a Bosszúállókban szereplő Mark Ruffalo, amerikai színész is. Ruffalo néhány órával később szankciók bevezetését kezdeményezte Izrael ellen és apartheid államnak nevezte azt.

Malala posztját megosztotta a svéd klímaaktivista, Greta Thunberg is, majd megosztott egy bejegyzést, amely háborús bűnnek titulálta azt, hogy Izrael Hamasz célpontokat lőtt Gázában és „elkeserítőnek” nevezte az eseményeket. Néhány órával és néhány száz rakétával később a svéd aktivista visszakozott és tagadta, hogy Izrael-ellenes lenne:

„Hogy teljesen érthető legyen: nem vagyok sem Izrael, sem pedig Palesztina ellen. Az erőszak és az elnyomás minden formáját ellenzem, érkezzen az bármelyik oldalról vagy bárki részéről. És még egyszer, elkeserítő figyelni az izraeli és palesztinai eseményeket.”

Greta Thunberg on Twitter: „To be crystal clear: I am not „against” Israel or Palestine. Needless to say I’m against any form of violence or oppression from anyone or any part. And again – it is devastating to follow the developments in Israel and Palestine. / Twitter”

To be crystal clear: I am not „against” Israel or Palestine. Needless to say I’m against any form of violence or oppression from anyone or any part. And again – it is devastating to follow the developments in Israel and Palestine.

Gigi Hadid palesztin származású amerikai modell, a milliárdos Mohamed Hadid lánya, Instagramon fejezte ki palesztinok iránti támogatását, és a következőt írta: „Nem fogjátok eltörölni Palesztinát” – számolt be a Newsweek.

Gigi testvére Bella is több posztot megosztott, amelyekben kikelt az „izraeli erőszak” ellen és egyikben kijelentette: „együtt zokogok az őseimmel.”

Roger Waters a Pink Floyd frontembere is csatlakozott az Izraelt szidó posztokhoz. A közismerten antiszemita énekes kijelentette, hogy Izrael „apartheid állam” és „népirtást” követnek el.

https://twitter.com/rogerwaters/status/1390511223565914115

Natalie Portman izraeli születésű színésznő szintén Instagramon szolidaritását fejezte ki a jeruzsálemi palesztinok mellett.