Az összeomlás szélén áll a francia zsidó közösség

Április 25-én tízezres tüntetést tartottak Párizsban, miután Sarah Halimi gyilkosának drogfogyasztás miatt nem kellett bíróság elé állnia. Az eseményről riportot író Cnaan Liphshiz szerint ez a tüntetés más volt, mint a korábbi események.

Halimi, a 65 éves orvos és óvónő 2017-es megölése feldühítette a közösséget. Az elmúlt évtizedben tíz francia zsidót öltek meg iszlamisták.

A mostani tüntetés viszont nem az antiszemitizmus ellen szólt, hanem a hatóságokkal szemben, akikre eddig szövetségesként tekintett a zsidóság az iszlamistákkal és más antiszemitákkal szemben.

A riporter szerint a légkör megváltozott, a tüntetők már nem dühösek voltak, hanem fáradtak, elkeseredettek.

Anthony Sonigo színész azt mondta Liphshiznek, hogy „nézd meg ezeket az embereket: 2031-re már mind Izraelben leszünk”.

A tüntetésen az egyik táblán ez állt: „Két füves cigitől betépsz, tíztől pedig kiszabadulsz (a börtönből)”.

Egy videót is mutattak a tüntetésen, ahol Jacques Essebag francia-zsidó humorista arról beszélt, hogy „mostantól drogozni fogok, mert Franciaországban bármit megtehetsz, ha drogozol, még a szomszédodat is megölheted”.

A tüntetésen felbukkantak a Zsidó Védelmi Liga szélsőjobboldali csoport sárga zászlói is. A Ligát az FBI terrorszervnek tartja, általában nem engedik őket felbukkanni a zsidó rendezvényeken.

Az elmúlt évtizedben 50 ezer francia zsidó ment el Franciaországból Izraelbe, a csúcspont a 2012-es toulouse-i zsidó iskolai mészárlás után volt.

Haim Korsia főrabbi, aki egy marseille-i zsidó 2016-os leszúrása után azt mondta, hogy még csak a kipát sem szabad levenni az utcán, és „egyetlen centimétert sem szabad feladni”, mostani beszédében nem mondott biztató dolgokat.

Jonathan Behar, a rendezvény egyik szervezője feltette a kérdést:

„Ha a rendőrség nem véd meg minket, ha az igazságszolgáltatás nem véd meg minket, akkor mi a jövőnk?” A tömegben többen azt kiabálták vissza, hogy „az alija”.

Liphshiz szerint ez a fajta rezignáltság nem volt eddig jellemző a közösségre. Cikke végén megszólaltat egy fiatal zsidó diákot, aki szerint még mindig franciának tartják magukat, de „elvesztették illúzióikat”.

Fotó: EPA/STEPHANIE LECOCQ

Ezt a cikket szerkesztőségünk a sábát beállta előtt készítette és előre időzítve jelent meg az oldalon.

A felháborító ítélet után Sarah Halimi családja az izraeli bírósághoz fordul

A francia zsidó nőt „Allah Akbár” kiáltással dobták ki az ablakon, mégis felmentették a gyilkosát, arra hivatkozva, hogy be volt drogozva.