Senki sem gondolta volna, hogy végül az inkvizíció a saját oldaláról éri el az újateisták vezérét, akit nemrég megfosztottak humanista kitüntetésétől.
Az Amerikai Humanista Társaság visszavonta Richard Dawkins 1996-os az „év humanistája” díját. A szervezet szerint a hírhedten arrogáns, rendkívül népszerű etológus már „nem méltó a díjra” miután megkérdőjelezte a transzneműséget a Twitteren – számolt be az UnHerd.
A kérdéses posztban Dawkins feltette a kérdést, hogy mi a különbség azok között, akik azt állítják, hogy nem az a bőrszínük, amivel születtek, és a transzok között, akik pedig a nemüket akarják megváltoztatni.
Az UnHerd magazinban Ben Sixsmith rámutat, hogy
a Humanista Társaság hisztériája kísértetiesen hasonlít az olyan boszorkányüldözésekre, amivel a vallásokat vádolják.
„A szervezet szerint Dawkins azt állította, hogy «a transzneműek meghamisítják az identitásukat». Azonban ez nem igaz. Dawkins csak feltette a kérdést, hogy ha egy személy XY-nak azonosítja magát akkor ő valóban XY-e, ami egy teljesen jogos kérdés. Úgy tűnik azonban, hogy egy ember belső nemi identitása szent, és nem vonható kétségbe. Ami megint csak a vallásos abszolutizmust idézi” – írja Sixsmith.
A szerző rámutat arra, hogy érdekes megnézni kik azok akik Dawkins-al szemben megtarthatták a díjat. Ilyen például Alice Walker írónő, aki hírhedt antiszemita nézeteiről.
„Dawkins cserbenhagyása tulajdonképpen illő utóirata az újatesita projektnek. Emlékezetes, hogy a hívők mennyire felháborodtak azon, hogy a professzor a vallásos nevelést a gyerekek bántalmazásának nevezte, és egy alkalommal azt állította, hogy «a gyerekek papok általi fizikai bántalmazása kevesebb ideig tartó sérüléseket okoz, mint az a mentális abúzus, amit az jelent, ha katolikus hitben nevelik.”
A szerző szerint Dawkins gyakran szándékosan félreértette a keresztény teológiát és nagyképű stílusa visszataszítóvá tette őt a viták során. Ennek ellenére sokan nagy reménységgel fordultak az újateista mozgalom felé, amely alternatívát ígért a vallásokkal szemben.
Mikor az ateizmus „négy lovasa” feltűnt a horizonton, többen új „racionális korszakot” kiáltottak.
Richard Dawkins, Christopher Hitchens, Daniel Dennett és Sam Harris népszerű könyveket írtak, nagy vitaeseteket tartottak és buszokon hirdették, hogy „Valószínűleg nincs Isten. Ne aggódj, hanem éld az életed.” Egyre kevesebb ember hisz Istenben, de az ígért „racionalitás” nem érkezett meg.
„Ha egyáltalán létezett a „ráció közössége” akkor mindig is arra volt ítélve, hogy szétszakadjon hiszen nem volt közös morális nyelvük. Az, hogy ki****ottul szeretem a tudományt, az nem egy olyan tartalmas alap, amire egy inspiráló világnézetet lehetne építeni. Az ateisták hamar veszekedni kezdtek a külpolitikáról, a feminizmusról és a transz kérdésről, és még számtalan témáról”
– írja a szerző.
Az első nagy törés 10 éve történt – idézi fel Sixsmith, mikor Rebecca Watson prominens ateista blogger kijelentette, hogy itt az ideje, hogy az ateisták a társadalmi igazságossággal kezdjenek foglalkozni. Dawkins gúnyosan reagált és a mozgalmon belül törés keletkezett.
„Az anglikán kultúrából érkező Dawkins, és a felvilágosodás párti liberális Sam Harris, akik ugyan értékelik a nyugati kultúrát, de a vallást kihagynák belőle, hamar parázs vitában találták magukat a radikális progresszívekkel. Ilyen progresszív PZ Myers is, aki egy új csoport az Ateizmus Plusz felállítását szorgalmazta. «Mi ateisták vagyunk, akik támogatják a társadalmi igazságosságot, ateisták, akik támogatják a nők jogait, ateisták akik küzdenek a rasszizmus ellen, ateisták akik harcolnak a homofóbia és a transzfóbia ellen, és kritikai gondolkodást és szkepticizmust kombináljuk.»
Az elmúlt időben az ateista mozgalom egyre inkább háttérbe szorult más progresszív csoportokkal szemben. A szerző szerint sok jobboldali ateistát nem is lehet elválasztani a konzervatív republikánusoktól.
„Dawkins igazi problémája az, hogy az ember vallásos ösztönei nem pusztán abban a kérdésben kezdődnek és végződnek, hogy létezik-e Isten. Az ember közösségre vágyik. Keresi az értelmet. Idealizál bizonyos koncepciókat, és felháborodik, ha más azok ellen harcol. Olyan problémák, amelyeknek nincs semmilyen vallási összefüggése sem feltételnül oldahtóak meg mindig csak tudományos érveléssel lásd a család kérdése, erőforrások elosztása, határok stb.
„Az emberek vallás nélkül is megtalálták a törzseiket, és sokukban semmi nincs abból a toleráns és érdeklődő szellemiségből, ami azokban a teológusokban volt, akik örömmel vitáztak Dawkinsékkal 15 évvel ezelőtt. Ma az eretnekség nem megengedett. Nyilvánosan meg kell tagadni azokat, akik ellent mernek mondani, és el kell őket távolítani a közösségi terekről” – írja Sixsmith.
Így járt tehát Dawkins, akit végül nem az általa megvetett vallásos tömeg akar kivetni a perifériára, hanem azok az atesiták, akik a vallást nem az új atesiták által népszerűsített racionalizmusra cserélték, hanem az új woke vallásra.
