A pedofília és pornográfia ellen küzdő Judith Reisman lerombolta a csecsemők „orgazmusait” számolgató Alfred Kinsey mítoszát, és ezért kitagadta a tudományos világ. 86 éves korában érte a halál.
Tudják, ki volt Alfred Kinsey? Neki köszönhetjük azt a mítoszt, hogy a melegek aránya 10 százalék a társadalomban, és azt a meglátást, hogy az emberi szexualitás egy kontinuumon írható le. A biszexuális amerikai zoológus 1947-ben és 1952-ben publikálta az ember szexualitásával kapcsolatos kutatásait – kezdi a Mandiner szerzője a nekrológját.
Kinsey egy nullától hatig tartó skálát vázolt fel, amelyen a 0 a teljesen heteroszexuális, a 6 pedig a teljesen homoszexuális embert jelenti (az aszexuálisokat X-szel jelölte); ezzel próbálta árnyaltabbá tenni a hetero-, homo- és biszexualitás fogalmainak elégtelenségét. Mindez – mint leszögezi – nem azt jelenti, hogy hétféle szexuális irányultság lenne, pusztán egy folyamatos átmenetként értelmezendő skálát kívánt lefedni.
Szerinte a felnőttek 10-37 százaléka bonyolódott homoszexuális viszonyokba, és 94 százalék volt hűtlen. A házas férfiak 11 százaléka keveredett valaha homoszexuális viszonyba. A felnőttek 50 százalékát felizgatta, ha megütötték. A vidéki fiúk 50 százaléka szexelt állatokkal. Szerinte a férfiak 7 és a nők 13 százaléka elsősorban homoszexuális – ezt átlagolta, és így jött ki neki a 10 százaléknyi meleg a társadalomban.
Ehhez képest a kortárs felmérések szerint a nyugati társadalmakban a nem heteroszexuális irányultságúak aránya 1,2 és 5,6 százalék közt van – és ez az egész LMBTQ-jelenségre vonatkozik, nem csak a melegekre
– emlékeztet a Mandiner.
Kinsey kutatásai bizonytalan definíciói és ambivalenciái ellenére referenciaponttá váltak a tudományos életben és az LMBTQ-mozgalomban, még jogi ügyeknél is előhozták eredményeit.
Aztán jött egy alacsony, zsidó származású nő, Judith Reismann jogászprofesszor, és szétszedte Kinsey életművét. Két fő műve meghatározó: Kinsey, Sex and Fraud: The Indoctrination of a People (1990); és Kinsey: Crimes & Consequences: The Red Queen and the Grand Scheme (1998).
Judith Reisman eredetileg kommunista volt – a szülei nagybetűs kommunisták voltak. Aztán rájött, hogy a szomszéd fiú szexuálisan molesztálta a lányát. Ekkor kezdett bele vonatkozó kutatásaiba. Konzervatívvá vált, és harcot kezdett a pornográfia és a pedofília ellen. Doktori fokozatát a Case Western University-n szerezte. Reismannak a hetvenes években hívták fel a figyelmét a Kinsey-jelentésekre, jelezvén, hogy Kinsey biszexuális, szerzőtársa, Wardell Pomeroy pedig pedofil volt.
Kinsey eredményei ellen számos kifogás felmerült az idők folyamán, a legtöbb talán Reismannak köszönhetően.
Kinsey definíciója szerint akár már azok a személyek is 1-esnek, azaz nem teljesen heteroszexuálisnak lettek besorolva a skáláján, akiknek életükben egyetlen egy homoerotikus élményük volt, ami akár álmukban vagy részegen is érhette őket. Módszertanával szemben is számos kritika született, például, hogy nagyon sok volt interjúalanyai közt a börtönben büntetését ülő rab és a férfiprostituált, s Kinsey alapvetően nem számolt azzal, hogy az önkéntesek toborzásával szerzett alanyok összessége nem lesz reprezentatív, az eredmények pedig torzítanak majd.
Judith Reisman arra is rámutatott, Kinsey beszámolt akár csecsemők és kisgyermekek szexuális élményeiről is, amely felveti a kutatások etikátlan voltának, sőt a szexuális visszaélések elkövetésének kérdését. Kinsey 300 árvát is felhasznált a kutatásaihoz, akiknek a kora a 2 hónapostól a 15 évesig terjedt. Számos pedofil is segített neki mérni a kiskorúak állítólagos orgazmusait – emlékeztet a Mandiner összeállítása.
A teljes cikket itt lehet elolvasni.
A címlapkép Bruno Konjevic felvétele.
