Az elmúlt pár hétben magával ragadó programmal szórakoztatta a két most kormányzó testvérpárt, a Kereszténydemokrata és a Keresztényszocialista Unió (CDU/CSU) a politika iránt érdeklődő német közönséget.
Az e cikk feljegyzésekor még futó műsor címe „Ki lesz a kancellárjelölt?”, a két főszerepben a bajor CSU elnöke Markus Söder (a hálózaton a „Södolf” néven közismert, a név Söder és Adolf keresztezéséből jött létre), valamint a CDU frissen megválasztott elnöke, Észak-Rajna-Vesztfália miniszterelnöke, Armin Laschet. Mivel a választók szeptemberben – mint mindig – csak pártot, és nem kancellárt választhatnak, a jelenlegi harc főleg arról szól, hogy ki lesz Merkel kancellár örököse. De ebből a szempontból sincs a gladiátorok összecsapásának igazán jelentősége, mivel mindketten a Merkel által képviselt zöld-globalista politikát kívánják folytatni, kettőjük között legfeljebb stilisztikai különbségek mutathatók ki.
A normális szavazó számára végső soron mindketten választhatatlanok: Laschet, mert pipogya, gyenge politikus, a Bajorországból származó agresszív Söder bár protestáns, történelmi-kulturális okokból mégis vörös posztó az észak- és keletnémetek, különösen a „poroszok” szemében. Ami elvezet Merkel kancellár személyéhez, aki,
bár már nem pártelnök, továbbra is vasmarokkal tartja kezében a CDU-t és úgy tűnik tudatosan gyengíti a pártot, hogy végre megnyissa az utat a Zöldek teljes hatalomátvételéhez.
Míg a színpadon tovább dúl a harc a haldokló, valaha konzervatív CDU vezetéséért, ennél sokkal drámaibb események történnek a háttérben és jó okkal nem a nyílt színen. Ott Merkel folytatja azon törekvését, hogy Németországot egy egyetlen, centralista, központi hatalom irányítása alá vonja és e cél érdekében megtörje a szövetségi államok alkotmányosan garantált önrendelkezési jogát. A Corona-járványra hivatkozva az egészségügyet egy új törvénnyel kivenné a szövetségi államok kezéből és így azokat a berlini parancsok végrehajtóivá degradálná.
Merkel már több ízben bebizonyította, hogy a szövetségi alkotmányt csak nyűgnek tekinti, mivel az a „gördülékeny kormányzásban” akadályozza.
Az alkotmány az akkori amerikai megszállók kimondott kívánságára szögezte le, hogy Nyugat-Németország szövetségi állam, mert így kívánták megelőzni, hogy újból egy Hitleréhez hasonló erős központi hatalom jöhessen létre, melyet a demokrácia fenntartása szempontjából veszélyesnek tartottak. Az új járványügyi törvény tudatosan megszegi az alkotmányt, és pontosan azt a folyamatot indítja el, amelyet az amerikaiak annak idején el akartak kerülni.
„Ez az eset mutatja, hogy a kancellária milyen gátlástalansággal hágja át az alkotmány határait”, kommentálta az esetet Wolfgang Kubicki, az ellenzékben levő Szabad Demokraták (FDP) vezető politikusa.
Sokan a hitleri meghatalmazási törvényhez hasonlították az új törvényt, és valóban sok jel mutat arra, hogy itt sokkal többről, mint egy „egészségügyi” lépésről van szó: A politikai akarat központosítása az ország teljes zöld-ökológiai átalakítását készíti elő.
Karl Lauterbach, szociáldemokrata „egészségügyi szakember” máris javasolta, hogy az alapjogok jelenlegi korlátozását a járvány elmúltával egyéb „jó célok” elérése érdekében továbbra is fent kellene tartani.
Hétfőn, április 19.-én fog a parlament előreláthatólag az új törvénnyel foglalkozni. A Merkelt szolgai hűséggel szolgáló parlament minden bizonnyal el fogja fogadni, a szövetségi államok tanácsa részéről esetleg várható valami ellenállás. És végül utolsó reményként marad az alkotmánybíróság, ha valaki a törvényt beadványban megkérdőjelezné.
A kereszténydemokraták és keresztényszocialisták mára hanyatló és széteső pártokká váltak. A folyamat nem ma kezdődött, mostanára csak a felbomlás sebessége fokozódott olyan mértékben, hogy nem túlzás szétesésről beszélni. A Corona-válság kezelése mindmáig szervezetlen: kezdetben nem volt ellátás maszkokkal, majd kiderült, hogy több CDU/CSU-tag, parlamenti képviselők, hatalmas összegeket kerestek a maszkokkal való spekulációnak köszönhetően, többek között valószínűleg az egészségügyi miniszter is.
Aztán nem volt vakcina, mert Merkel az EU-t vezető barátnőjét, von der Leyent bízta meg a beszerzéssel, a német nemzeti egoizmus elleni harc részeként. Pillanatnyilag még mindig nincs elég vakcina, üresen állnak az oltóközpontok, és naponta változik az éppen üdvözítőnek kikiáltott stratégia.
A kis- és középcégeknek beígért segélyeket nem fizetik ki, viszont a terrorista IS német lerakatának sikerült több milliós segélyre szert tenni. De a bajok nem mai eredetűek, már régen, pontosabban Merkel pártelnökségével elkezdődtek és 16 éves kancellársága folyamán pontosan a merkeli politika következtében halmozódtak fel.
Merkel ezt a 16 évet arra használta fel, hogy egyik konzervatív álláspontot a másik után törölje az egykor keresztény gyökerű párt programjából és azt ehelyett zöld-globalista tartalmakkal töltse fel.
A mai CDU/CSU a klímapolitika, a genderizmus és a multikulturalizmus, az állami újraelosztás és központosítás, valamint az általános egyenlőség élharcosa.
Mindez ahhoz vezetett, hogy a párt időközben elvesztette szavazóinak mintegy felét, de ez a kancellárt hidegen hagyja, számára elegendő, ha megmarad annyi szavazó, hogy a CDU/CSU továbbra is meg tudja tartani kormányzóképességét – vagy a Zöldekkel együtt, vagy még inkább a Zöldek vezetése alatt.
Merkel vezetése alatt a CDU egy kivétellel minden választás során szavazókat vesztett. 2002-ben, amikor még az ellenzék vezetője volt, a CDU 38,5 százalékot ért el, 2005-ben már csak 35,2 százalékot, négy évvel később 33,8 százalékot. 2011-ben egy hihetetlen szerencsés véletlen mentette meg Merkelt és pártját: a fukusimai cunami.
A kormányhű média, amely már évtizedek óta a zöld atomellenes ideológiát támogatta, most elterjesztette azt a mesét, hogy a 22.000 áldozat az atomerőmű balesetének és nem a cunaminak volt a következménye. Merkel azonnal felismerte a kínálkozó alkalmat, és beindította a „zöld energiafordulatnak” nevezett folyamatot. Megkezdődött a német atomerőművek kikapcsolása, holott azok a világ legbiztonságosabbjai közé tartoznak. Helyettük szélenergia generátorok és szolárpanelek voltak elhivatva, Európa legerősebb ipari államát energiával ellátni. Az addig is atomellenes és ráadásul tudatosan pánikba kergetett lakosság 2013-ban még egyszer csodás 41,5 százalékkal ajándékozta meg a CDU/CSU-t.
Persze akkor még nem tudta, hogy a következő lépés a szénerőművek kikapcsolása lesz, és ennek következtében a nyugati világban legmagasabb energiaárat fogják a „zöld energiafordulat” következményeként fizetni.
Merkel következő lépése a 2015-ös határnyitás volt. Eddig valószínűleg mintegy négy millió migráns vándorolt be a német szociális ellátórendszerekbe, és továbbra is évenként körülbelül 200.000 ember érkezik Ázsiából és Afrikából Németországba.
A korlátlan bevándorlás példátlan módon megosztja a német társadalmat és a CDU további térvesztéséhez vezetett, nem utolsó sorban azért, mert megalakult a bevándorlást ellenző Alternative für Deutschland (AfD).
A 2017-es választásokon a CDU/CSU már csak 26,8 százalékot kapott. Ez volt a a CDU/CSU eddigi legrosszabb eredménye, és ez a szeptemberi választásokon előreláthatólag tovább fog romlani. Még az is bizonytalan, hogy a két párt egyáltalán abban a helyzetben lesz-e, hogy kancellárjelöltön kellene gondolkodniuk.
Merkel az egykor konzervativ CDU-t nemcsak tartalmilag változtatta meg a felismerhetetlenségig, egyúttal káderpárttá is formálta át. Mindenkit kiszorítottak, elkergettek vagy mandátumelvonással büntettek, aki ellent mert mondani az új zöld-globalista pártpolitikának. Prominens CDU-tagok hagyták el a pártot vagy vonultak önkéntes száműzetésbe. Csak egy példa az utóbbi hónapokból: Hans-Georg Maaßent, a német alkotmányvédelem elnökét és CDU-tagot Merkel leváltatta tisztségéből, mivel az ellent mert mondani, amikor a kancellár azt állította, hogy Chemnitzben „migránsellenes hajtóvadászat” folyt. Ugyan filmfelvételek bizonyították, hogy valójában egy békés felvonulás történt, Merkel ragaszkodott kijelentéséhez és Maaßen menesztéséhez.
Maaßen most belejelentette, hogy a szeptemberi választásokon – a türingiai CDU-tagság támogatásával – indulni kíván. Merkel, holott már nem pártelnök, azonnal mozgósította a türingiai pártvezetést, hogy Maaßen jelölését akadályozzák meg.
Ezzel a módszerrel eltávolított minden kritikus szellemet a pártból, mint egy feudális uralkodó egyedül áll a párt élén, csak az ő akarata érvényesül, függetlenül attól, hogy ki viseli formálisan a pártelnöki címet. Első utódját, a gyenge és mint honvédelmi miniszter csődöt mondott Annegret Kramp-Karrenbauert néhány héten belül kivégezte, úgy hogy az magától visszavonult. Mostani elnökének, Armin Laschetnek még ennyi időt sem hagyott, szinte választásának napján már hátba támadta és azt a benyomást keltette, hogy nem őt, hanem a biztos vesztes Markus Söder bajor CSU-elnök kancellári ambícióit támogatja.
Hogy Merkel saját pártjának árt, az csak az első pillantásra érthetetlen.
Köztudott ugyanis, hogy Merkel igazából a Zöld párt társelnökét Annalena Baerbockot látná a legszívesebben utódjaként a kancellári székben.
Merkel valós célja a Zöldek hatalomra segítése. Baerbock egy hataloméhes, megrázóan műveletlen személy, aki többek között a kobaltot koboldoknak tartja, és azt hiszi, hogy az áramhálózat alkalmas az áram tárolására. Viszont az összes Merkel által elindított projektet megbízhatóan véghez fogja vinni: a maradék energiabiztonság és a maradék autóipar teljes szétverését, a gazdaság államosítását, a határtalan migráció folytatását és a családok ellehetetlenítését a gender ideológia és az LGBT-jogok nevében.
Ebben az évben eddig két szövetségi államban került sor választásra. A CDU mindkettőben katasztrofális vereséget szenvedett: 24,1 százalékot kapott egykori fellegvárában, Baden-Württembergben, miközben a Zöldek 32,6 százalékkal taroltak. Rheinlan-Pfalzban is veszítettek, ott egy szociáldemokrata nyert velük szemben. A még mindig létező konzervatívokat a CDU már nem éri el, akinek zöld-globalista meggyőződése van, az pedig inkább az eredetire szavaz.
Ha nem szeptemberben, hanem a következő vasárnap rendeznék meg a német szövetségi választásokat, a most kormányzó testvérpártok, a Kereszténydemokrata és Keresztényszocialista Unió a szavazatok 27 százalékára, a velük szövetségben levő szociáldemokraták (SPD) a szavazatok 17 százalékára számíthatnának, vagyis a jelenleg hatalmon levő koalíciónak nincs parlamenti többsége. Viszont az ellenzékben levő Zöld Pártra 21 százalék szavazna, ami egy új, a háború utáni német történelemben példátlan baloldali koalíció lehetőségét csillantja fel: Egy zöld-szocialista-szélsőbal szövetség egy zöld kancellár vezetése alatt legalább is a számok alapján elképzelhetővé vált.
