Fegyvertartás szigorításokat jelentett be Joe Biden

Népegészségügyi válságnak és járványnak nevezte az Egyesült Államokban egyre gyakoribbá váló fegyveres erőszakot Joe Biden amerikai elnök csütörtökön, a Fehér Ház Rózsakertjében, ahol a fegyvertartás szigorításával kapcsolatos intézkedéseket jelentette be.


Az elnök Kamala Harris alelnök és Merrick Garland igazságügyi miniszter társaságában, a fegyveres erőszak által érintett személyek és hozzátartozóik előtt előtt úgy fogalmazott: „az elnökként rendelkezésemre álló összes erőforrást felhasználom az amerikai nép biztonságának megőrzése érdekében és a fegyveres erőszak ellen.”

Joe Biden bejelentette például, hogy utasította az Igazságügyi Minisztériumot: dolgozzanak ki új szabályokat az úgynevezett szellemfegyverekre. Ezeket a kézzel összeállítható, sorozatszámmal nem rendelkező fegyvereket ugyanis nehéz nyomon követni.

Ezen kívül az elnök jogi lehetőséget biztosítana az államok számára, hogy elvegyék a fegyvert azoktól a személyektől, akiket veszélyesnek ítélnek meg.

Az elnök szerint „elég volt az imákból, itt az ideje az akcióknak.”

Az Egyesült Államokban még a demokraták között is vannak fegyvertartás pártiak így nem véletlen, hogy Biden elnöki rendeletet jelentett be, és nem törvénytervezetet, hiszen a Kongresszusban nem menne át egy fegyver-törvény.

A fegyvertartás mellett kampányoló aktivisták mindig felhívják a figyelmet arra, hogy azokban az államokban a legmagasabb a fegyveres erőszak, ahol a legszigorúbb törvények vannak életben.

Több mint kétmillió fegyvert adtak el januárban az Egyesült Államokban

Ez 80%-os emelkedést jelent a tavaly januári adatokhoz képest.