Fehéroroszországban segítik egy Soában zsidókat mentő otthonhoz jutását

Az idős Lyubov Arkhiptsova-Volchek ügyében a chábád-küldött Saul Habado rabbi járt közben – írja a The Jerusalem Post.

A most 90 éves Lyubov Arkhiptsova-Volcheket 1998-ban ismerték el a világ igazaként, amiért a második világháború során segített 11 éves barátnőjének elbújni a nácik elől.

A nő most mélyszegénységben él Babrujszk mellett.

„Nincs fedett WC. Az egész hely szétesik”- mondta az idős asszony otthonáról Jonny Daniels, a varsói From the Depths szervezet vezetője, „Kabátot télen bent is viselni kell, mert a hőmérséklet fagypont alá esik. Ez szégyen.”

A From the Depths, azaz a Mélységtől nevű szervezetet a holokausztban történtek megismertétése és más programok megvalósítása céljából hozták létre.

Az első, a Világ Igazai számára elindított lakásprojektjének részeként Lyubov Arkhiptsova-Volchek egy új, lakásba tud költözni a babrujszki zsinagógával szemben abból az ötvenezer dollárból, melyet Daniels gyűjtött az idős asszony megsegítésére. Az adományok nagy része egy online adománygyűjtő kampányból jött össze, melyben látható, hogy milyen körülmények között él Arkhiptsova-Volchek.

A város rabbija, Shaul Hababo, a Chabad-Lubavics mozgalom küldöttje is részt vesz a projektben.

„A terv az, hogy ezek az emberek nagyobb kényelemben éljenek, és hogy bevonjuk őket a közösségi életbe is, hogy ne érezzék annyira magányosnak magukat”

– mondta Hababo, aki elújságolta, hogy az új épületbe a tervek szerint ezen a nyáron költöznek be más idős embereket.

Babrujszk egykor a világ egyik legnagyobb stetlje volt, a város zsidó lakosságát a holokauszt során szinte teljesen kiírtották.

1941-ben Arkhiptsova-Volchek és néhai édesanyja megmentették Olga Shulmant, egy 11 éves zsidó lányt, aki Arkhiptsova-Volchekkel együtt járt iskolába Babujszk külvárosában. A már akkor igen szegény Arkhiptsova-Volchek családja bújtatta Shulmant a háború során akkor is, amikor a nácik razziái egyre gyakoribbá váltak. Shulman megmenekült ugyan, de családját elpusztították, később ő kérvényezte, hogy a Jád Vásem múzeum ismerje el Arkhiptsova-Volcheket a Világ Igazai között.

Babrujszbanpár száz zsidó él, de még ez is nagyobb központnak számít, tekintve, hogy Fehéroroszországban ma már csak mintegy 8.500 zsidót tartanak számon.

„Talán még nem késő kimutatni hálánkat” – mondta Habado rabbi a lakás átadásakor.

Gyorsítaná a holokauszt túlélők beoltását a német kormány

A német kormány által biztosított összeg több mint 40 országban fogja segíteni a szervezést és lebonyolítást.