A húszik Egyiptomba szállították a jemeni zsidóság utolsó tagjait

A három család száműzésével Jemenben közel 3000 év után gyakorlatilag megszűnt a zsidó közösség. 

Az iráni támogatású húszi lázadók 13 zsidót szállítottak át Egyiptomba – számolt be a Jewish Chronicle. 

A csoport állítása szerint a deportálásukért cserébe a lázadók vállalták, hogy elengedik Levi Salem Marhabi zsidó foglyot. A férfit négy éve tartóztatták le és azzal vádolják, hogy segített kicsempészni az országból egy több száz éves Tóra tekercset.

A 13 deportált egyike nyilatkozatot tett egy londoni székhelyű arab újságnak.

„Két lehetőségünk volt: vagy maradunk Jemenben, ahol állandó zaklatás alatt állunk és Salem börtönbe marad, vagy elmegyünk és őt is elengedik. A történelem úgy fog ránk emlékezni, mint az utolsó jemeni zsidókra, akik az utolsó pillanatig kitartottak a szülőföldjük mellett” – nyilatkozta az egyik férfi.

A csoport tagjai a hírek szerint nem hajlandóak Izraelbe menni, és arra várnak, hogy az ENSZ menekültjogi szervezete alternatív menedékhelyeket ajánljon nekik.

Jemen zsidó közössége közel 3000 évre tekint vissza. Bár egyes híradások szerint ennek a csoportnak a tagjai voltak az utolsó helyi zsidók, mások szerint még mindig élhet néhány zsidó az országban.

A  fogoly Marhabi továbbra is börtönben van és a Times of Israel szerint nem igaz a csere, a 13 zsidót egyszerűen száműzték a húszik.

Ezt a cikket szerkesztőségünk a sábát beállta előtt készítette és előre időzítve jelent meg az oldalon.

Kártértést fizet az izraeli kormány az eltűnt jemeni gyerekek miatt

A kormány jóváhagyta a 162 millió sékel kártérítést, amit az 1950-es években eltűnt jemeni gyerekek miatt kell kifizetnie, hivatalos bocsánatkérés azonban nem történt.